DVTK: „Kecskeméten átlendülhetünk a holtponton”

Vágólapra másolva!
2012.10.31. 17:52
Egyelőre csak a Magyar Kupában kap szerepet a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK kapusa, Tajti Norbert, így amikor lehetőséghez jut, mindenképpen élni próbál vele. A 29 éves futballista szerint hiába a keddi, Velence elleni kupa-siker (3–0), az igazi sorsfordító a pénteki, Kecskeméti TE elleni bajnoki lehet.

„Természetesen van bennem egy egészséges versenyszellem, de nem érzem azt, hogy mindenáron le kellene győznöm őt. A célunk ugyanaz, így aztán kölcsönösen segítjük egymást. Rivalizálásról pedig nem beszélhetünk. Azt pedig, hogy ki védjen a következő meccsen, a szakmai stáb dönti el. Ha lehetőséget kapok, akkor próbálok bizonyítani. Az elmúlt mérkőzéseken sem a kapusokon múlott, hogy milyen eredményt ért el a csapat” – nyilatkozta a Velence elleni Magyar Kupa mérkőzésen (3–0) tizenegyest is hárító kapus, Tajti Norbert a dvtk.eu-nak.Tajti Norbert a dvtk.eu-nak.

„A Kaposvár elleni meccset követően mindenki nagyon szomorú volt. Bízom benne, hogy ez a három nullás siker javít a morálon, de az igazi teszt pénteken lesz. Ha a KTE ellen győzni tudunk, az átlendíthet bennünket azon a holtponton, amin sajnos jelenleg vagyunk” – tette hozzá a 29 éves kapus.

Legfrissebb hírek

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

Felkészülés: a DVTK egy góllal megverte ukrán ellenfelét

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 17:50

A Győr kettős győzelemmel búcsúztatta a Szekszárdot; továbbment a DVTK is a női kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2024.12.19. 18:57

A DVTK 27 éves sportigazgatója: Az átlagéletkort csökkentenénk, a magyarok arányát növelnénk

Labdarúgó NB I
2024.11.07. 09:44

Női NB I: a Győr egy góllal nyert, az FTC eggyel kikapott

Labdarúgó NB I
2024.11.02. 15:52

Kosárlabda: elhunyt a Diósgyőr első MK-győztes csapatának tagja, Temesváriné Králik Judit

Kosárlabda
2024.10.14. 09:41

Telt ház, remek hangulat Nyíregyházán a keleti rangadón, diósgyőri győzelemmel

Labdarúgó NB I
2024.10.05. 21:22

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35
Ezek is érdekelhetik