Ferencváros: kapus jön a Siófoktól, Kurucz aláír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.27. 21:56
A Nemzeti Sport információi szerint a Ferencváros labdarúgócsapata megegyezett a Siófokkal Kurucz Péter átigazolásáról.

A 25 éves, korábban Angliában légióskodó kapus a siófoki szakmai igazgató, Horváth Károly elmondása szerint szintén megegyezett a Ferencvárossal szerződésének részleteiről, így elhárultak az akadályok átigazolása elől. A Ferencváros kifizeti a Kurucz szerződésében szereplő kivásárlási árat a 2012–13-as szezonban az NB I-től elbúcsúzó Balaton-partiaknak.

A Ferencváros csütörtökön hivatalosan még csak Arsenio Valpoort átigazolását jelentette be – az egykori holland utánpótlás-válogatott játékos egy plusz egyéves szerződést írt alá. A szélső szerződése automatikusan meghosszabbodik, ha egy meghatározott mérkőzésszámot elér a bajnokságban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Busai Attila (Szolnok, kölcsönből vissza?), Grúz Tamás (Szolnok, kölcsönből vissza), Máté János (Siófok, kölcsönből vissza?), Arsenio Valpoort (holland, Heerenveen – Hollandia), Zsivóczky Norbert (Szigetszentmiklós, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Stanley Aborah (belga-ghánai, ?), Júnior Fell (brazil, ?), Juha Hakola(finn, ?), Martin Klein (cseh,?), Quenten Martinus (holland, Emmen – Hollandia), Máté János (?), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza?), Marko Ranilovic (szlovén,?), Sváb Dániel (Energie Cottbus – Németország ?)
Kiszemeltek: Elek Róbert (szabadon igazolható, próbajáték), Jean Carlos Dondé (brazil, szabadon igazolható, próbajáték), Kurucz Péter (Siófok), Nagy Dominik (Pécsi MFC, próbajáték), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklósi TK), Adin Jahic (bosnyák, OFK Gradina – Bosznia-Hercegovina, próbajáték), Nagy Ádám (szabadon igazolható, próbajáték)
Legfrissebb hírek

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
12 órája

Női MK: nagy csatában jutott tovább az FTC; kiütéssel nyert az ETO FC Győr és az MTK

Labdarúgó NB I
17 órája

FTC: Naby Keita egy ideig nem lép pályára a guineai válogatottban

Labdarúgó NB I
17 órája

Nikitscher, a kilenc év utáni első magyar, Keita, a sztárigazolás, meg a hatalmas salzburgi visszaesés

Labdarúgó NB I
18 órája

Szűcs Tamás: Négy pontot már szereztünk az FTC ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:01

Nagy játékos született a KEK-menetelés alatt: Nyilasi Tibor

Népsport
Tegnap, 10:31

Négy napon belül két Fradi–Újpest – NB I-es és MK-program

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:45

Stabil védekezéssel bárki megállíthatja a Fradit a bajnokságban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:42
Ezek is érdekelhetik