Győri ETO: Miriuta kolozsvári játékossal erősíti a védelmet?

Vágólapra másolva!
2014.12.10. 19:16
null
Dan Bucsa (labdával) nem kell az Universitatea Clujnak, követheti Miriuta Vasilét Győrbe (Fotó: transilvaniareporter.ro)
Román lapértesülés szerint Miriuta Vasile az Universitatea Cluj 26 éves játékosával, Dan Bucsával erősítené meg a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO védelmét.

 

A jobb oldali védőként és védekező középpályásként is bevethető Bucsa szerződéséből már csak fél év van hátra, és nem úgy tűnik, hogy a kolozsvári együttes hosszabbítana vele – ráadásul George Ogaru vezetőedző már kifejtette, nem számol vele a jövőben.

A stiridesport.ro szerint az előző idény kezdete óta 45 bajnokin pályára lépő futballista két és fél éves szerződést köt a Győri ETO-val, ahol Miriuta keze alatt dolgozhat a jövőben.

A 182 centiméter magas Bucsa – aki a Dinamo Bucuresti-ben nevelkedett, és korábban járt kölcsönben a kolozsváriaknál, akiknél rövid németországi kitérőt (Bergisch Gladbach) követően 2013 óta játszik – értéke a mértékadó transfermarkt.de szerint 700 ezer euró.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László
Kiszemeltek: Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj romániai)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Mihai Nicorec (román, lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

Győri örömkönnyek az öltözőben

Népsport
2025.02.24. 10:44

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában, elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged a nyolc között

Kézilabda
2025.02.10. 14:17

Tóth Barna: Fizikailag erősek vagyunk, ez lehet az egyik fegyverünk

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 08:01

A Győr legyőzte a Brestet, és nagy lépést tett a csoportelsőség megszerzése felé

Kézilabda
2025.01.18. 19:35

Fontos két pontot szerzett Dániában a Győri ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.01.12. 17:40

Szabadkán folytatja a Győrtől távozó Lukics

Labdarúgó NB I
2025.01.10. 13:20
Ezek is érdekelhetik