A magyar edző Amerikában oktatja azt, ami itthon is hiánycikk

Találós kérdés: egykori válogatott labdarúgó, aki a Pécs együttesével ezüstérmet szerzett az NB I-ben, döntőt játszott a Magyar Kupában – akkortájt még MNK-nak hívták –, öt szövetségi kapitánynál (Mezey György, Komora Imre, Garami József, Bicskei Bertalan és Jenei Imre) összesen huszonegy alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, s hat éven keresztül a belga Lokerent erősítette.

Mészáros Ferenc – vágnák rá kapásból a választ a magyar labdarúgást ismerők. Hiába tűnt el az elmúlt években a honi szurkolók látóköréből, a ma már 51 esztendős egykori baranyai kedvencre azért még mindig nagyon sokan emlékeznek. Mióta 2013 májusában önként – meglehetősen furcsa körülmények között, a kiesés elől menekülő Pápa ellen 6–1-re elszenvedett meccset követően – felállt az éppen élvonalban szereplő Eger kispadjáról, még a zuhanyhíradóból jól értesült bennfentesek sem igen hallottak róla. A Nemzeti Sport most megtalálta…

– Jelenleg Philadelphiában vagyok, egy volt zalaegerszegi játékossal, Kinyó Tamással közösen tartunk bemutató edzéseket a helyi akadémiák felkérésére – tudtuk meg az elmúlt évtizedben itthon többek között az élvonalban a Tatabányát, a Pécset, a Zalaegerszeget és az Egert is irányító szakembertől. – Még otthon kezdtem bele egy olyan új rendszer kialakításába, amely az utánpótláskorú labdarúgók felzárkóztatását hívatott segíteni, s most ezt a gyakorlatban is tesztelhetem.

– Nyitott kapukat dönget, hiszen itthon másról sem hallani, minthogy a korábban oly híres utánpótlás-nevelésünk megrekedt, ma már ifjúsági korban is egyre inkább lemaradunk a nemzetközi elittől, korosztályos válogatottjaink sorozatban kapják a pofonokat.
– Egy egész könyvet lehetne írni a miértekről… Nem hiszem, hogy újat mondok vele, már tizenhat éves korban elkezdődik a leszakadásunk a nemzetközi élmezőnytől, a riválisaink által elvégzett munka minőségétől, s szinte kizárólag az alapvető edzésmunkára alapozva várjuk, hogy a sült galamb berepüljön a szánkba, azaz a kimagasló eredmények érkezését. Pedig lássuk be, nekünk ma már sokkal többet, sokkal jobban kellene dolgoznunk ahhoz, hogy újra érdemben beszélhessünk versenyképes magyar labdarúgókról. Én is a miértekre voltam, vagyok kíváncsi, ezért az elmúlt időszakban itthon és külföldön is ezt a kérdéskört tanulmányoztam, s a válaszokból igyekeztem felépíteni egy egyedinek nevezhető rendszert. Egy barátom invitálására jöttem az Egyesült Államokba, hogy a saját bőrömön, a gyakorlatban is kipróbálhassam az egészet, és beépíthessem a szakmai munkámba! Éppen a minap tartottunk egy bemutató edzést a floridai World Cup Akadémia gyerekei számára, majd egy tehetségkutató résztvevőit kellett a különböző szempontok és nemzetközi standardok alapján értékelnem. Számomra, magyar edző számára hihetetlen az a megbecsülés és tisztelet, ami Amerikában az egész labdarúgást, illetve a szakembereket övezi. Örömteli és egyben elgondolkodtató.

– Élvonalbeli, sokszoros válogatott játékos volt, hat éven keresztül ugyanabban a nyugat-európai klubban futballozott, azaz idegenlégiósként is megállta a helyét. Nem érzi úgy, hogy edzőként mégsem kapta meg itthonaz igazi lehetőséget a bizonyításra? Alacsonyabb osztályú klubnál (Szentlőrinc, Barcs, Komló) vagy éppen nehéz anyagi körülmények között működő egyesületnél (Pécs, ZTE, Eger) azért nem lehet ugyanolyan alkotó munkát végezni, mint egy stabil lábakon álló, nagy múltú csapatnál.
– Köszönöm, ez jól esett, hogy így vélekedik rólam, de én úgy vagyok vele, mindegy, hogy milyen csapatnál dolgozom, mindig a maximumot akarom kihozni a játékosaimból. Azt hiszem, az eredményeim is ezt bizonyítják. Szerintem egy edzőt az minősít, hogy az adott feltételek mellett mit képes kihozni a rendelkezésére álló állományból, meglátszik-e csapatán a keze munkája, tud-e maradandót alkotni játékosaival. Úgy érzem egyébként, a PMFC tradicionális, nagy múltú klubnak számít Magyarországon, s vezetésem rövid egy éve alatt sikerült értékelhető eredményeket elérnünk. A hatodik helyen adtam át az együttest, amely végül nyolc fordulóval később a tizenkettedik helyen fejezte be a bajnokságot. Karakteres csapat volt, melyből több játékos is profitált, karriert csinált, csinálhatott! Ez így természetes számomra.

– Azért azzal talán egyetért, hogy nem feltétlenül a legideálisabb körülmények között dolgozhatott itthon.
– Természetesen minden edző arról álmodik, hogy olyan helyen kapjon kispadot, ahol minden feltétel adott, ahol minden tapasztalatát hasznosítani tudja. Van akinek összejön, van akinek nem. Nekem kevésbé, de például a poklok poklát sikerült megjárnom. Nem akarom megnevesíteni a klubot, amelynél semmi sem volt rendben, ráadásul „desszertként” megkaptam, hogy enyhén szólva is véleményes volt néhány játékos hozzáállása. Nem is volt maradásom. Az alkotó munka egyébként egy kicsit illúziónak számít egy edző életében, hiszen kevés helyen lehetséges, pláne Magyarországon, hosszú távon építkezni. Speciális szakma az edzősködés, ahol kellenek a rövid-, közép és hosszútávú tervek. Nekem is van koncepcionális elképzelésem a csapatépítésről, amely az átigazolási politikától a táplálkozásig mindent átölel, és azt is tudom, miként nyúljak hozzá egy kieső helyen álló, vagy éppen bajnokságra törő csapathoz. Minden elbeszélgetésre kész elképzeléssel, portfólióval érkezem. Csak a teljesítményben és az eredményekben hiszek, a többi csupán hitegetés, s ezt igyekszem tudatosítani tárgyalópartnereimben is.

– Egy ideje kiesett a magyar futball vérkeringéséből, így talán a kívülálló szemével is láthatja a hazai változásokat. Sorban épülnek az új stadionok, a válogatott Dárdai Pál irányításával harcban áll az Európa-bajnokságra való kijutásra. A Ferencvárosnak sikerült hazahozni a hosszú éveket Angliában, Németországban profiskodó Gera Zoltánt és Hajnal Tamást. Tényleg elindult a magyar futball felfelé? A Fradi vagy éppen a Videoton valóban bekerülhet a nemzetközi futball vérkeringésébe?
– Dárdai Pál választása nyerő húzás volt, de úgy gondolom, mint mi magyarok mindig, most isa Messiást keressük. Az a véleményem, hasonlóképpen kellene hozzáállni és dolgozni a labdarúgásunk valamennyi területén, és nem csupán egy embertől elvárni, hogy megváltoztassa a futballunkat! Természetesen nagyon jó, hogy az új stadionokban kulturált körülmények várják azt a kevés nézőt, aki még megmaradt! De nagyon kellene a sok beáramló gyerek, egy új generáció, egy igazi tömegesítés. És persze a jó foci. Ez viszont a gyerekek helyes képzésén múlik. Az, hogy olyan játékosok, mint Gera és Hajnal hazajönnek, azt bizonyítja, több pénz van most Magyarországon a futballban, mint néhány esztendeje. Ők igazi példaképek, de sajnos egyre kevesebb van belőlük. Ma már annak is örülni kell otthon, ha egy koncepció mellett folyamatos a fejlődés. A Fradinál, a Videotonnál mindez megindult, és lám, esélyesként versengenek az első két helyért!

– A magyar utánpótlás még a felnőtt csapataink sikertelensége ellenére is jó eredményeket produkált, egészen a közelmúltig. Most viszont, miközben az akadémiák irigylésre méltó körülményeket teremtenek, soha nem látott mélyrepülésben vannak a korosztályos válogatottak. Ön szerint mi a baj a hazai utánpótlásképzéssel?
– Pár mondattal nem lehet megválaszolni ezt a kérdést, csupán részleteket tudnék kiemelni! Az egyik ilyen az a képzési rendszer, amelyet az elején említettem. Nem vagy nemcsak technikai képzésről van szó, hanem egy speciális, posztra képzési rendszerről, amelyet nagyon szépen lehetne integrálni bármelyik klub vagy szövetség utánpótlás-nevelésébe. Ez nem pénz, hanem szándék kérdése! Adaptálható bármely edzésprogram mellé, nem kellenek hozzá különleges kellékek. Csak a szisztematikus képzés, amelynek alapja az ismétlés, az erősségek hangsúlyozása, az azonnali visszajelzés és az egyéni foglalkozás! A fejlődést látva, érzékelve a srácok jól érzik magukat, élvezettel, játékosan gyakorolnak.Számtalan ismert és kevésbé ismert nemzetközi szaktekintéllyel beszéltem az általam elképzelt rendszerről, és valamennyien pozitívan reagáltak rá. Megerősítettek abban, hogy jó úton járok. A célom, hogy hazai és külföldi tapasztalataimat, illetve ezt az egész rendszert ott kamatoztassam, ahol szisztematikusan akarnak dolgozni, ahol átlátják az egész képet, s hinni akarnak az apró győzelmekben is.

Mészáros Ferenc jelenleg az Egyesült Államokban kamatoztatja tudását. Mi magyarok vajon miért herdáljuk el rendszeresen értékeinket?