Vasas: a nevelési díjon múlhat a görög csatár ügye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.27. 08:30
A Lipóton edzőtáborozó Vasasban a Spartak Myjava elleni keddi felkészülési meccsen ismét feltűnt a görög csatár, Iliasz Ignatidisz, akinek az ügyében, korábbi hírünknek megfelelően tovább tartanak az egyeztetések.

Iliasz Ignatidisz a Vasas idei első, egymás közötti felkészülési meccsén játszott, gólt is szerzett, de az ezt követő, Vác elleni találkozón nem lépett pályára, akkor már nem is volt Angyalföldön. A piros-kékek lipóti edzőtáborában azonban ismét feltűnt a görög csatár.

A szlovák Spartak Myjava elleni, 2–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen csereként lépett pályára.

Azt már korábban is jeleztük vele kapcsolatban, hogy jó benyomást tett a Michael Oenning vezette szakmai stábra, folynak a tárgyalások a szerződtetéséről. Visszatérése annak jele lehet, hogy jó esély mutatkozik az egyezségre.

Úgy tudjuk, a nevelési költségtérítését illetően kell még megegyeznie előző klubjával. Ignatidisz legutóbb a görög másodosztályú GS Kallitheában szerepelt, előtte pedig az Olympiakosz Pireusz utánpótlásában pallérozódott, amelynél a jelenlegi magyar szövetségi kapitánnyal, Bernd Storckkal is együtt dolgozott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Szivacski Donát (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Iliasz Ignatidisz (GS Kallithea – Görögország, próbajáték), Kocsis Gergő (Puskás AFC, próbajáték)
Távozók: Kenesei Krisztián (III. Kerületi TVE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik