Haladás: Németországból érkezett új edző a szombathelyiekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.24. 17:48
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladásnál a távozó Németh Roland helyett a továbbiakban Gál István tölti be a másodedzői pozíciót.

Gál István Magyarországon a REAC-ban futballozott, majd Németországban folytatta karrierjét. Játékos-pályafutását befejezve a Bundesliga 2.-ben szereplő Arminia Bielefeld szakmai stábjában dolgozott, egészen a Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza hívószaváig.

„Annak idején Mészöly Géza csapattársam, majd edzőm volt a REAC-ban, megkeresett, hogy lenne-e kedvem segíteni szombathelyi munkáját – mondta a 41 éves szakember a vaol.hu-nak. – Elgondolkodtam, mert noha élő szerződésem volt Bielefeldben, magánéleti problémáim miatt már egy ideje fontolgattam a hazatérést. Másrészt hiába volt meg Németországban a legmagasabb edzői képesítésem, nehéz volt nívós csapathoz kerülni.”

„A Bielefeldnél az első csapat mellett dolgoztam, a stábommal az U17-es korosztály alattiakért feleltünk és hozzánk tartozott az U23-as együttes. Sokrétű volt a munkám: játékosokat figyeltem, véleményeztem. Hiszem, hogy Bundesliga-tapasztalatommal tudom segíteni a Haladást.”

Legfrissebb hírek

Böde Dániel: a gyerekkori vb-meccsektől a 151. NB I-es gólig

Labdarúgó NB I
2024.11.12. 08:33

Nagy Dominik és Kovácsréti Márk góljával a Szpari legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
2024.11.08. 21:52

A címvédő Paks kiütötte a Honvédot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2024.10.31. 22:20

A Ferencváros legyőzte a Fehérvárt, és újra a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2024.10.20. 19:45

Távoli gólokkal aratott magabiztos győzelmet az MTK a DVTK otthonában

Labdarúgó NB I
2024.10.19. 19:26

Romokban a Loki, a Paks ötször talált be a Nagyerdei Stadionban

Labdarúgó NB I
2024.10.19. 16:55

Már az ETO NB III-as csapatával készül a nagy reményekkel igazolt szerb támadó

Labdarúgó NB I
2024.10.16. 11:26

Máté Csaba: Az ilyen hibákat megbüntetik az ellenfelek

Labdarúgó NB I
2024.09.29. 08:47
Ezek is érdekelhetik