Videoton: Henty, Suljic és Szolnoki is az NB III-as kerettel készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.10. 12:14
null
Asmir Suljic (balról a második) távozhat Székesfehérvárról (Fotó: Török Attila)
Szerda reggel a labdarúgó NB I-ben második helyen telelő Videoton megkezdte a felkészülést a tavaszra. A székesfehérváriak tájékoztatása szerint Barczi Dávid, Ezekiel Henty, Asmir Suljic, Szolnoki Roland és Fejes András a harmadosztályú Videoton II-vel készülnek.

A Videoton beszámolójából kiderült, a fehérváriak felkészülése orvosi vizsgálatokkal kezdődött. Az eseményen nem vett részt Barczi Dávid, Ezekiel Henty, Asmir Suljic, Szolnoki Roland és Fejes András sem. Ők a jövő héttől a klub második számú együttesével edzenek, azaz jó eséllyel a télen távozhatnak a piros-kékektől.

Henty iránt a pozsonyi Slovan Bratislava és a török Göztepe is érdeklődik. A nigériai támadót – aki az ősszel húsz tétmérkőzésen ötször talált be a Videoton színeiben – akár egymillió euróért értékesítheti a legutóbbi szezonban az NB I-ben ezüstérmet szerző együttes.

Marko Nikolics vezetőedző csapatával kezdi meg a felkészülést viszont Réti Patrik és Elvir Hadzic (Anel Hadzic fivére). Ők ősszel a Videoton II-ben jutottak szóhoz.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd)
Távozók: Horváth Tamás (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Barczi Dávid (?), Fejes András (?), Ezekiel Henty (nigériai, Slovan Bratislava – Szlovákia, Göztepe – Törökország), Asmir Suljic (bosnyák, ?), Szolnoki Roland (?)


Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik