NB I: sérülésre betegség – az U21-es válogatott kálváriája

„Január közepén a téli felkészülés során az egyik edzésen éreztem, hogy valami nem stimmel a bal combhajlítóizmommal, ám azt hittem, nincs nagy baj, így pályára léptem a Tatran Presov elleni edzőmérkőzésen – mondta Tóth Máté a haladas.hu-nak. – A meccsen, egyszer csak éles fájdalom hasított a combomba, cserét is kértem. A vizsgálatok során kiderült, tíz centiméter hosszan elszakadt a combhajlítóizmom, ami alapból két hónapos kihagyást jelentett volna. Ám az igazi kálváriám csak ezután kezdődött. Napokig hasmenésem volt, hánytam is, ami nem akart elmúlni. Egy csomó nem túl kellemes vizsgálaton jártam, voltam például gyomortükrözésen is, őszintén szólva nem egyszer megfordult a fejemben, hogy nagyon komoly betegség is állhat a háttérben. Szerencsére semmit sem találtak, arra gyanakodtak, valamilyen baktérium okozhatta a bajt, ami szép lassan kikopott belőlem. Aztán jött az újabb csapás, egyik pillanatról a másikra szúró fájdalmat éreztem a mellkasomban. Ez sem akart múlni, így újabb, ezúttal kardiológiai vizsgálatra mentem. Nem találtak semmit, nincs baj a szívemmel, vélhetően csak valamelyik bordám fájhatott, ezt érezhettem. S még mindig nem volt vége. Február közepén begyulladt a mandulám, emiatt két hétig lázasan feküdtem otthon. A betegségek nem múltak el nyomtalanul, öt kilót lefogytam, legyengültem, ráadásul a combhajlítóizom-sérülésem is lassabban gyógyul. Néhány hete – Máthé Botond fizioterapeuta irányításával – már biciklizhetek, úszhatok, kondizhatok, igyekszem visszanyerni az erőmet. Szerdán volt először, hogy kimehettem a pályára is futni, persze még csak óvatosan. Fokozatosan erősítem magam, talán három-négy hét múlva már a többiekkel együtt edzhetek.”

„Megmondom őszintén, a megpróbáltatások nem csak a testemet, a lelkemet is alaposan megviselték – folytatta Tóth Máté. – S ha belegondolok, hogy klubcsapatom mellett az U21-es válogatott is tétmérkőzéseket vív és én is a pályán lehetnék… Szurkolok nekik, de tizenkilenc évesen nem a szobabiciklit kellene tekernem, hanem a pályán a gólokat rúgni. De most ez van, remélem, túl vagyok a nehezén, és hamarosan már csak rossz álom lesz az elmúlt néhány hét. A klub mellettem áll, biztatnak, bátorítanak a vezetők, edzők, játékosok, ebből is próbálok erőt meríteni.”