Futsal: az FTC hosszabbított vezetőedzőjével – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.12. 14:47
null
Madarász János marad az FTC vezetőedzője (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros NB I-es futsalcsapata meghosszabbította Madarász János vezetőedző idény végén lejáró szerződését – számolt be róla a fradi.hu.

A 128-szoros magyar válogatott futsalos decemberben váltotta Roni Ribeirót a népligetiek kispadján. A játékosként hat magyar NB I-es bajnoki címet szerző Madarásszal az FTC bejutott a felsőházba.

Az FTC a harmadik helyen állt a tabellán, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a 2019–2020-as idény.

A korábban Veszprémben dolgozó szakembernek az idény végén lejárt volna a szerződése, ám a hosszabbításnak köszönhetően a következő évadban is ő dirigálhatja Tóth Gyuláékat.

„Boldog vagyok, hogy folytathatom a munkát, amit elkezdtem a csapattal – nyilatkozta Madarász János. – Az előző idényben megmutattuk, mire képes a Fradi, bízom benne, hogy a jövőben fenn tudjuk tartani ezt a szintet, és aztán lépésről lépésre még erősebbekké tudunk válni. Már dolgozunk a keret megerősítésén, új játékosokat szeretnénk hozni a csapathoz, akikkel meg tudjuk célozni a dobogót.”

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
19 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
23 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21
Ezek is érdekelhetik