Így lehet egyetlen légióssal bajnokságot nyerni az NB I-ben!

Learatta a Sándor Károly nevét felvevő akadémia gyümölcseit az MTK, Gulácsi Péter, Németh Krisztián és Simon András ugyanis ekkoriban távozott a Liverpoolhoz, Hrepka Ádámot a holland NEC vette meg, Bori Gábort pedig a Leicester City, de így is bajnok lett a kék-fehér gárda. Ráadásul úgy, hogy sem nyáron, sem télen nem érkezett hozzájuk igazi ász, hacsak a Dunaújvárosból érkező régi ismerőst, Goran Jezdimirovicsot nem számítjuk annak, noha a szerb játékos tavasszal már betöltötte a 37. életévét, és olyannyira kiegészítő embernek számított, hogy nem is lépett pályára.

A csapat másik légiósa sokkal fiatalabb volt, Mladen Lambulics csak az idény kezdetekor töltötte be a 34-et, ám abszolúte alapember volt, védő létére hét gólt szerzett, és még egy gólpasszt is adott. Garami József fiataljai rácáfolva a szakértőkre elhódították az aranyérmet, alapjaiban kérdőjelezve meg a légióshadak felfogadásának és nyarankénti frissítésének értelmét, jellemző módon már a 22. fordulóban gratulált nekik a bajnoki címhez a frissiben legyőzött Zalaegerszeg mestere. Bizonyos Szlavko Petrovics…

Mindössze két harmincon felüli játékost vetett be Garami József, Lambulicsot és Végh Zoltánt, bizonyítva, hogy tehetséges magyar fiatalokkal is lehet bajnokságot nyerni. Csak legyenek tehetséges magyar fiatalok, legyenek velük foglalkozó szakemberek, és legyen a fiatalokban bízó vezetőedzője a proficsapatnak… Lambulics egyébként ekkor már magyar állampolgár is volt, előzőleg csupa magyarral az Újpest lett bajnok, 1990-ben!

A Sopron a korábbiakhoz képest meglehetősen kevés, nyolc légióssal tudta le a szezont, amely számára meglepően rövid ideig tartott: a korábban Nagyszalontáról csapatnyi románt importáló tulajdonos, Vízer László Máriusz bedobta a törölközőt, de az utódaként jelentkező olasz Antonio Righi optimistán nyilatkozott szeptemberben: „A tartozásokat az előző tulajdonosnak kellett volna rendezni, erről volt szó a szerződéskötéskor. Amikor kiderült, hogy újabb tételek kerülnek elő, akkor úgy döntöttünk, ezeket kifizetjük. Tudjuk, Magyarországon nem mindenhol fizetik szabályosan a játékosokat, tudjuk, hogy más csapatoknál is van anyagi probléma. Éppen ezért az a véleményem, hogy a mi egyesületünk nincs nagyon rossz helyzetben. Egyáltalán nincs csődközeli állapotban”.

Szegény Détári Lajosnak ismét kijutott a jóból, a sportigazgató Salvatore Trunfio ugyanis Vincenzo Coscót nevezte ki a helyére vezetőedzőnek, de neki nem volt megfelelő UEFA-licence, miként amúgy Détárinak sem, így Végh Tibor adta a nevét és a papírjait Coscónak. „Mondvacsinált okokkal akarnak eltávolítani, arra hivatkozva, hogy megsértettem a tulajdonost. Én csak arról érdeklődtem, hogy a játékosok mikor kapják meg a nekik járó pénzüket. Természetesen a felmentést nem fogadtam el. Bár most nem engedtek edzést tartani, szombaton mindenesetre ott leszek Újpesten, kíváncsi vagyok, ott kitilthatnak-e” – mondta Détári, amikor kizárták őt a munkahelyéről. Cosco hazájában kisebb csapatoknál dolgozott, és mindent elmond róla első bajnokija utáni nyilatkozata: „Kicsit elkéstem, és mire elfoglaltam a helyem, már három-nullára vezetett az ellenfél. Elődömet tisztelem, de én teljesen más módszerrel fogom felkészíteni a csapatot. Dario Bonetti jó barátom, és sokat mesélt az itteni helyzetről”. Az edzőkeringő nem volt szokatlan már korábban sem, Vízer két teljes éve alatt mindössze 11-szer váltott edzőt...

Hogy, hogyan nem, teljesen döbbenetes módon kiderült, a talján megmentők ködlovagok, így januárban az MLSZ megvonta a Sopron licencét. Az új tulajdonos nem tudott megegyezni a várossal, majd bejelentette, a REAC költözik a Hűség Városába. Ebből sem lett semmi, a tavaszi idényben minden ellenfél 3–0-val megkapta a három pontokat.

A légiósok közül emeljük ki a Coscóval érkező ausztrál válogatott Mark Robertsont, aki decemberig sem lépett pályára a csapatban, utána pedig ezt rajta kívül álló okok miatt nem tehette. Righi nem bukkant fel többé a magyar futballban, és eleinte igazoltan maradt távol: 2008 nyarán már a hűvösön csücsült maffiavádak miatt.

Kiesett a légióshadakat felvonultató Tatabánya is, amely mínusz 55-ös gólkülönbséggel végzett a gyakorlati utolsó helyen, tavasszal idegen pályára kényszerülve (a REAC is azért költözött volna Sopronba, mert otthonában nem volt világítás, ami nélkül ugyebár nem létezhet magyar bajnoki), tavasszal eleve az NB II-re kértek csak licencet.

Pedig volt amerikai és két mexikói légiósa is a csapatnak, a dél-koreai születésű Ryan Caugherty, illetve Kichi mellé érkezett Jesús Ángel Flores (a másik vele próbázó védőt, a paraguayi Angelo Machucát végül nem szerződtették), a szlovákok közül Milan Pastva később felbukkan még a Honvédban. A nagy reményekkel igazolt Miroslav Kozák ősszel elmenekült Iránba, a télen visszatért, csak napokra, Vukasin Polekszicsre ellenben most sem lehetett panasz, el is vitte a télen a címvédő Debrecen; helyettese is légiós volt, a horvát Nikola Juric.

A tavaszi széteséshez Mészáros Ferenc és Borbély László utódaként a kolumbiai Octávio Zambrano adta a nevét, aki korábban Amerikában edzősködött, ezért érkeztek onnan többen, Flores például a Hollywood Unitedben játszott Franck Leboeuffel; Ughy Márk a Chicago Stormot cserélte a Bányászra még a nyáron.

A másik Bányász, a Siófok könnyedén bennmaradt így, a kispadon a Tornyi Barnabás, Aldo Dolcetti ketőssel, és hat légióssal, akik összességében nem sokat tettek a közösbe. Nagy volt közöttük a jövés-menés, Igor Popovics a szezon közben érkezett a Vasastól, Eugéne Fomumbodot 15 ezer euróért akkor adták el a Győrnek, a nagy vándor, hat országban is légióskodó Ognjen Lakics szinte heteket töltött csak Siófokon, egy félidőt játszott (de lőtt egy gólt). A szerb U19-es válogatott szélső, Marko Baszara gyűjtött néhány kanadai pontot, el is adták a nyáron százezer euróért a Panduriinek. A román Adrian Dan Gaman „vissszatérő”, fiatalabb korában az aradi játékos járt a Ferencvárosnál próbajátékon, most Siófokon három bajnoki jutott neki.

Az Aczél Zoltán vezette REAC és a Lengyel Ferenc, majd Gellei Imre igazgatta Paks továbbra sem alkalmazott légióst. Az előbbi csapatnál alkalmazott Matondo Franck neve ne tévesszen meg senkit, a nagy tehetségnek indult támadó ugyanis honfitársunk, az utóbbiban „lerománozott”, margittai születésű, korábban Debrecenben tanuló és futballozó Belényesi Miklós szintén magyar állampolgár.

Aki nem olvasta volna a sorozat első részét: az erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat a különböző adatbankok román, jugoszláv vagy ukrán játékosként tüntetik fel, de éppen 2020-ban legalább ezeken a hasábokon tegyük tisztába e dolgokat: ők bizony magyarok, magyar labdarúgók. De: azok a magyar gyökerekkel rendelkező játékosok, akik nem a magyar válogatottat erősítették, légiósként szerepelnek sorozatunkban, hiszen ők önként döntöttek egy másik nemzeti csapat mellett. Ugyanilyen egyszerű a nem magyar születésű, semmilyen magyar rokoni szállal nem rendelkező labdarúgók esete, ők addig számítanak légiósnak, amíg meg nem kapták a magyar állampolgárságot, ilyen volt például a Vasile Miriutából lett Miriuta László vagy Leandro, aki 2003-ban tette le a magyar állampolgársági esküt, és lett előbb U21-es, majd felnőtt válogatott. De úgy is mondhatnánk: nem tekintünk minden akkor jogilag, papíron külföldi játékosnak számító labdarúgót légiósnak.

„Az Újpestben nevelkedtem, hatévesen kerültem a csapatba. A kapuban kezdtem, de hamar ráuntam. Egyik alkalommal kimentem a mezőnybe, és rögtön lőttem két gólt. Utána már nem védtem többé. Az Újpestet követően fél évet voltam a Ferencvárosnál, ám nem játszottam sokat. Lehet, az is közrejátszott ebben, hogy az első edzésre lila-fehérben mentem le… Ezután a REAC-hoz kerültem, majd ismét Újpestre. Néhány csapattársammal egy boltból csokikat emeltünk el, én vittem el a balhét, úgyhogy elküldtek. Visszamentem a REAC-ba, ahol tizenhét évesen a felnőttekkel edzettem, és szerződést is kaptam. Egy esztendővel később majdnem be is mutatkoztam a másodosztályban. Bognár György volt az edzőm, és elküldött melegíteni a többiekkel. Néhány labda átrepült a kerítésen, én voltam a legfiatalabb, nekem kellett értük mennem. Odafelé még sikerült, de visszafelé fennakadtam a kerítésen, amely átszúrta a lábamat. Amikor visszaértem a labdákkal, a többiek szóltak, hogy nagyon vérzem” – mondta a kongói édesapától és magyar édesanyától származó Matondo Franck, aki hozzátette még: „Magyarország az igazi hazám. Nem vagyok kettős állampolgár, mint azt sokan gondolják. Tősgyökeres magyar vagyok”. Ma már edzősködik, de a zeneiparban is kipróbálta magát, Bebi néven reppelve.

A Sopron és a Tatabánya mellett az év végére az FC Fehérvár is csődközeli helyzetbe jutott, és tönkre is ment volna, ha az egymilliárd forintos adósság ellenére Garancsi István nem nyit új fejezetet a klub életében. Az FCF nevezetes idénye alatt volt négy ügyvezető igazgató, lett szakmai igazgató (dr. Mezey György), és a kispadon télen Marijan Vlakot egyik segédedzője, Disztl László váltotta, aki nem számolt már Mario Boziccsal, 44 percnyi játék után elengedte a télen szerződtetett Pavol Duricát, de ekkor került Székesfehérvárra Mihajlo Deniszov és Roman Drabenjuk, a mára teljesen elfeledett két ukrán légiós. A rendezett háttérrel megtáltosodott a csapat, tavasszal csak a Debrecen szerzett több pontot Disztléknél (Disztl Péter kapusedzőként szolgálta a csapatot). Mezey György kissé csodálkozva mondta tavasszal, hogy mivel mindenkinek tartozott a korábbi vezetőség, kész csoda, hogy a télen nem lépett le a komplett keret, ingyen.

A Loki a második helyen végzett, az MTK elleni hazai vereség törte meg a klubot a szakértők szerint. A piros-fehérek a Ligakupában is a másodikak lettek, de megnyerték a Magyar Kupát, a döntő első felvonásán 7–0-ra megverve idegenben a Honvédot, a Tatabányától 260 ezer euróért megvett Dorge Kouemaha három gólt szerzett. A kameruni játékost egy idény után 550 ezer euróért eladják majd a Duisburgnak, addig 27 bajnokin 13 gólt lő, és ad 5 gólpasszt (hatan is előtte végeztek az NB I góllövőlistáján, az aranycipős Waltner Róbert lett).

Ibrahima Sidibe 14 mérkőzésen egyetlen kanadai pontig jutott, el is adták a télen a St. Truidennek, fél évvel szerződése lejárta előtt, félmillió euróért. A télen visszatért Igor Bogdanovics a Győrtől, és nem okozott csalódást, nem úgy, mint Aco Sztojkov, a Sidibe-utódnak kiszemelt kameruni Daniel Chigou (ő csak a tartalékok között villogott, igaz, Thierry Issiemou és Daniel Bakongolia még ott sem) vagy a brazil cselkirály, Vinicius Galvao; ugyanakkor a keret tagja volt Rudolf Gergely, Kerekes Zsombor és egy fél idényen át még Dzsudzsák Balázs is.

Polekszicsről már szóltunk, ő első számú kapusnak érkezett, Leandro unokatestvére, Lucas17 esztendősen,2007 nyarán költözött Magyarországra az Athletico Paranaensétől, jelenleg a Kisvárdát erősíti élete legjobb formájában futballozva. Dragan Vukmir tavaszra kiszorult a kezdőből, a térde is fájt, 2008 nyarán Kínába távozik majd. Idegenlégiós volt az edző Miroslav Beránek is, őt télen egyik segítője, Herczeg András váltotta – neki két asszisztense volt, Bücs Zsolt és Zoran Szpisljak, aki korábban a Cardiff Citynél és a Southamptonnál is dolgozott, és gyerekkorában megtanult magyarul szülőhelyén, Bácsfeketehegyen.

Egervári Sándorral a harmadik helyre futott be a Győr, amely 1986 után először lett dobogós. Nemzetközi kerettel, szerb és montenegrói mellett volt kameruni (a Siófokról ismert Eugéne Fomumbod), mali (a felnőtt válogatott szűrő, Ben Traoré, aki két hónapot várt a vízumra, majd nem sokra rá családi okokból, még mielőtt pályára lépett volna, szerződése felbontását kérte), szlovák (a hatszoros válogatott karmester, Rudolf Urban) és gaboni (a négy idényen át maradó, 2010-es ANK-résztvevő Arsene Copa) vendégmunkása is. Copa a szaksajtóba nehezen tört be, a bulvárlapokban sokkal könnyebben, ugyanis készített magáról néhány meztelen fotót, amelyeket feltett az internetre. Legalább ezzel olyan klasszisok nyomába lépett, mint Ronaldinho vagy Éver Banega…

Alighanem rekordot döntött az Újpest, amely szokása szerint sokáig jól állt, de lemaradt a dobogóról is, pedig távozott menet közben Urbányi István, akit kikezdett a szurkolók egy része. A vezetőségben felbukkant az új résztulajdonos, Joe Böröcz, a télen Sallói István lett a sportigazgató, és a lila-fehérek a 2007–2008-as idényben nem kevesebb, mint 57, azaz ötvenhét játékost vetettek be a különböző sorozatokban! Afrikai, amerikai, ázsiai, európai és ausztrál légiósai is – szám szerint 18 – voltak az igazán kontinentális Újpestnek, ennyit arról, hogy mostanában lepték el a külföldiek az élvonalunkat. Később kiderült, egymillió euróért vásároltak be arra az idényre, és kiderült az is, hogy jó bevásároltak a légiósok zömével…

Az újpesti légiósok közül Mario Bozic bosnyák válogatott lett, Ivan Dudics néhányszor játszott a jugoszláv válogatottban, láthattuk a 2000-es Európa-bajnokságon (őt a ZTE hozta Magyarországra, a klubot családi okokra hivatkozva hagyta ott), a két dél-koreai játékos hamar kikopott emlékeinkből. Az 1982-es születésű Densill Theobald részt vett a 2006-os világbajnokságon Trinidad és Tobago válogatottjával (ehhez képest a középpályás sok sót nem evett meg az NB I-ben). Honfitársa, a szintén válogatott kapus Jan-Michael Williams vele együtt érkezett próbajátékra, de ő nem felelt meg, ellenben hosszas munkaügyi procedúra után a Ferencváros szerződtette.

A Kaposvár kevés pénzből végzett a 6. helyen: a télen eladták Dusan Vasziljevicset 250 ezer, Szakály Pétert 50 ezer euróért, de remek igazolás lett a brazil védő, Leandro da Silva (el is adták egy idény után 200 ezer euróért) és a szerb „hajkirály”, Nemanja Obrics (képünkön). Szrdan Tonkovics megvétele zsákutcának bizonyult, Admir Suljic idény közben váratatlanul visszavonult, majd 2010-ben és 2013-ban is letartóztatták fogadási csalások miatt, de mi ez a két balsiker a magyar anyától és szerb apától származó NemanjaNikolics megvételéhez képest: a támadó első idényében még háttérbe szorult az André Alves, Oláh Lóránt duó mögött, de hamarosan elérkezik az ő ideje.

Nikolicsot a Kaposvölgyéből szúrták ki a kaposvári megfigyelők, első mérkőzését a Fehérvár ellen vívta, és győztes góllal debütált! 2011-ben lett hivatalosan és jogilag is magyar állampolgár, már két évvel előtte felmerült a neve a magyar válogatottnál. A vajdasági magyar Oláh és Andruskó Attila 2006-ban kapta meg a magyar útlevelet, előbbi nyilatkozatát érdemes felidézni: „Eddig is magyarnak éreztem magam, de most már papíron is az vagyok.”

„Tudtam, hogy nem könnyű megkapni a magyar állampolgárságot, de bíztam benne, hogy édesanyám okán, aki magyar, hamarabb lezárul az ügy. Nem így történt, de utólag ennek már nincs jelentősége, a lényeg, hogy a kezemben van a honosítási okirat” – emlékezett vissza a folyamatra Nikolics, aki Miriuta László, Leandro, Kerekes Zsombor, Csizmadia Csaba és Priskin Tamás nyomába lépett, azaz a rendszerváltás után honosított magyarként lett nemzeti csapatunk tagja.

A fenti cikk alapján Nikolics „útlevélproblémáit” az okozta, hogy édesanyja ugyan magyar, de csak szerb útlevéllel rendelkezett; ne feledjük, akkoriban az aktuális kormánypárt másként állt a kettős állampolgárság intézményéhez, mint a mostani.

Érdekesen igazolgatott a ZTE, a volt arsenalos David Grondin ugyan végül nem játszott a klubban, de lett palesztin és gaboni légiósa, utóbbi, Roguy Méyé a következő szezonban egymillió eurós hasznot hoz majd, 2011-ben visszatér, később a Debrecenben is játszik.

A Honvédban néhány mérkőzés erejéig fellépett a nevezetes öngólt szerző Pavol Durica és a majd 2011-ben visszatérő, szorgalmas Hervé Tchami, akinek a neve azért lehet ismerős, mert egyik testvére, Joël korábban megfordult a Herthában, a másik, Alphonse pedig sokszoros kameruni válogatott, játszott a Hertha mellett a Boca Juniorsban, no és két világbajnokságon. Összesen 15 légiós húzhatta magára a kispestiek mezét ebben az idényben, és látványosan megerősödött a német vonal, amelynek vezéralakja Pascal Borel volt, egykori U21-es válogatott, a Bremen korábbi és az RB Leipzig leendő kapusa. Aki korábban egy évig csapat nélkül tengődött, de mint elárulta, Magyarországon Bundesliga II-es fizetést kapott. A teljesítménye sajnos nem érte el ezt a szintet, kilenc meccs után távozott.

A Vasast elözönlötték a légiósok, a nigériai Kelechi Zeal Iheanacho a neve a legismertebb közülük, aki lőtt egy gólt a Ligakupában az MTK-nak (ebben a sorozatban sok próbajátékos pályára lépett). A Révész Attila vezette újonc, a Nyíregyháza simán bennmaradt, és a Kisvárda jelenlegi főnöke abban az idényben 18 légiósnak parancsolt, köztük az ígéretesen induló bekknek, Yves Mboussinak, a hondurasi Luis Ramosnak, a jó képességű elefántcsontparti éknek, Sindou Dossónak, no ésGeorge Menougongnak, aki azóta már magyar állampolgár, és a hazánkban telepedett le.

Diósgyőrben egy egész társasházat megtöltött a légióshad, az előző év sikerei miatt különösen sok afrikai játékossal operált a vezetőség: hat kameruni, négy togói, egy-egy libériai, kameruni és ruandai játékossal sikerült nem kiesni, de a szokásos délszláv vonulat mellett paraguayi és japán szív is dobogott a piros-fehér mez alatt.

De kik voltak a légiósok közül azok, akik emelték a magyar labdarúgás színvonalát?

Mivel hajlamos arra az ember, hogy az idő múlásával egyre kevesebb konkrétumra emlékezzen, és inkább érzelmi alapon ítélkezzen, ezért segítségül hívjuk a Nemzeti Sport osztályozókönyvét, ennek alapján állítottuk össze az évad legjobb légióstizenegyét is.

A TÍZ LEGJOBB IDEGENLÉGIÓS

Mladen Lambulics (szerb, MTK) 6, Filip Lazareanu (román, Nyíregyháza) 5.95, Szasa Sztevanovics (szerb, Győr) 5.7, Bojan Brnovics (montenegrói, Győr) 5.7, André Alves (brazil, Kaposvár) 5.7, Sorin Botis (román, ZTE) 5.6, Vukasin Polekszics (montenegrói, Tatabánya, Debrecen) 5.6, Ronald Habi (horvát, Újpest) 5.6, Milan Davidov (szerb, ZTE) 5.5, Foxi Kethevoama (Közép-afrikai Köztársaság-beli, Újpest) 5.5

Lambulics az NS és a HLSZ szerint is az év legjobb légiósa lett.

AZ ÉV ÁLOMCSAPATA AZ OSZTÁLYZATOK ALAPJÁN

Sebők Zsolt (Fehérvár) 6 – Nikolov Balázs (Győr) 5.7, Mladen Lambulics (szerb, MTK) 6, Pintér Ádám (MTK) 6, Pollák Zoltán (MTK) 5.6 – Kiss Tamás (Paks) 5.7, Kanta József (MTK) 6, Szabó Ádám (MTK) 5.9, Czvitkovics Péter (DVSC) 5.6 – Tököli Attila (Paks) 6, Waltner Róbert (ZTE) 6.1

AZ IDEGENLÉGIÓSOK ÁLOMCSAPATA

Filip Lazareanu (román, Nyíregyháza) 6 – Benjamin (elefántcsontparti, Honvéd) 5.5, Sorin Botis (román, ZTE) 5.6, Mladen Lambulics (szerb, MTK) 6, Matej Miljatovic (szlovén, ZTE) 5.5 – Foxi Kethevoama (Közép-afrikai Köztársaság-beli) 5.5, Ronald Habi (horvát, Újpest) 5.6, Milan Davidov (szerb, ZTE) 5.5, Dorge Kouemaha (kameruni, DVSC) 5.5 – André Alves (brazil, Kaposvár) 5.7, Bojan Brnovics (montenegrói, Győr) 5.7

CSAPATOK ÉS LÉGIÓSOK
(a csapatok ilyen sorrendben követték egymást a tabellán)

MTK: Mladen Lambulics, Goran Jezdimirovics (szerbek)
Debrecen: Lucas, Vinícius Galvao (brazilok), Dragan Vukmir (szerb), Ibrahima Sidibe (szenegáli), Thierry Issiemou (gaboni, csak az őszi idényben), Aco Sztojkov (macedón), Daniel Bakongolia (Kongói DK-beli), Vukasin Polekszics (montenegrói), Dorge Kouemaha, Daniel Chigou (kameruniak), Igor Bogdanovics (szerb)
Győr: Szasa Sztevanovics, Zoran Supics, Igor Bogdanovics (szerbek, utóbbi csak ősszel), Eugéne Fomumbod (kameruni), Ben Traoré (mali), Rudolf Urban (szlovák), Arsene Copa (gaboni), Bojan Brnovics (montenegói)
Újpest: Ismaila Bidemi Bisoye, Kingsley Ogbodo (nigériaiak), Ivan Dudics (szerb), Ronald Habi (horvát), Christian Ebala, Haman Sadjo, Dennis Dourandi (kameruniak), Densill Theobald (Trinidad és Tobagó-i), Mario Bozic (bosnyák), Li Do Kvon, Lim Dong Szup (dél-koreaiak), Sasa Radulovic (ausztrál), Foxi Kethevoama (Közép-afrikai Köztársaság-beli), Paulus Roiha (finn), Avni Shahinaj (albán), José Miguel Améndola (uruguayi)
Fehérvár: Mihajlo Deniszov, Roman Drabenjuk (ukránok), Mario Bozic, Jusuf Dajic (bosnyákok, előbbi csak ősszel), Matija Kobetic (horvát), Roman Konecny, Pavol Durica (szlovákok)
Kaposvár: Dusan Vasziljevics, Szrdan Tonkovics, Nemanja Obrics (szerbek), André Alves, Leandro da Silva (brazil), Bojan Bozsovics (montenegrói), Admir Suljic (szlovén)
Zalaegerszeg: Djordje Babalj, Milan Davidov, Ivan Dudics (szerbek, utóbbi csak ősszel), Matej Miljatovic, Damir Pekic (szlovénok), Sorin Botis (román), Lovre Vulin (horvát), David Grondin, Mahamadou Diawara (franciák), Imad Zatara (palesztin), Roguy Méyé (gaboni), Peter Polgar (szlovák), Cyrille Benoid Belinga (svájci)
Budapest Honvéd: Pascal Borel, Esad Veledar, Muri Adewunmi (németek), Micso Szmiljanics (szerb), Sandro Tomic (horvát), Benjamin Angoua, Abraham Gneki Guié (elefántcsontpartiak), George Gebro (libériai), Genito (mozambiki), Diego Rigonato (brazil), Abass Dieng (szenegáli), Edouard Ndjodo, Hervé Tshami (kameruniak), Brandon Montana Lee (amerikai), Pavol Durica (szlovák)
Vasas: Mariusz Unierzyski (lengyel), Thierry Issiemou (gaboni), Igor Popovics, Nenad Nikolics, Zoran Radulovics, Csedomir Pavicsevics, Petar Divics, Marko Zsivkovics, Alekszandar Jevtics (szerbek, előbbi csak ősszel), Jean Adrien Sagna (szenegáli), Denisz Rebrik (ukrán), Martin Bielik (szlovák), Milan Bozic (kanadai), Kelechi Iheanacho (nigériai)
Nyíregyháza: Filip Lazareanu, Claudiu Cornaci, Marius Sava, Bogdan Apostu (románok), Yves Mboussi, George Menougong (kameruniak), Dejan Vukadinovics, Milan Lukacs (szerbek), Ivan Maximiliano Zaleh, Claudio Rojas, Tomás Charles, Matías Navarrete (argentinok), Luis Ramos (hondurasi), Welton (brazil), Sindou Dosso (elefántcsontparti), Ivan Pavicic, Igor Ruzak (horvátok)
Paks: –
REAC: –
Diósgyőr: Arouna Baba, Papson Kanga Joseph, Effeyie Roger, Douva Halidou, Steve Bessong, Christian Ebala (kameruniak, utóbbi csak ősszel), Djordje Kamber (bosnyák), Dane Trbovics, Stefan Sztojanovics (szerbek), Kassim Guyazou, Nomo Teh Marco, Arissou Traoré, Alassani Moumahed (togóiak), Matías Navarrete (argentin), Florin Pelecaci, Adrian Dan Gaman (román), Victor Carr (libériai), Péguy N'Gam (kameruni), Abass Rassou (ruandai), Gonzalo Cardozo (paraguayi), Homma Kazuo (japán)
Siófok: Igor Popovics, Ognjen Lakics, Marko Baszara (szerbek), Eugéne Fomumbod (kameruni, csak ősszel), Adrian Dan Gaman (román), Obidiah Tarumbwe (nigériai)
Tatabánya: Nikola Juric (horvát), Vukasin Polekszics (montenegrói, csak ősszel), Miroslav Kozák, Milan Pastva (szlovákok), Ryan Caugherty (amerikai), Jesús Ángel Flores, Kichi (mexikóiak)
Sopron: Fabrice Deffo (kameruni), Predrag Pocuca (horvát), Danilo Belics (szerb), Cosmin Giura (román), Christian Galliano, Aquino Orlando (olaszok), Jimmy Tchana (francia), Mark Robertson (ausztrál)

IDEGENLÉGIÓS EDZŐK
Vincenzo Cosco (olasz, Sopron, a 10–15. fordulóban)
Octávio Zambrano (ecuadori, Tatabánya, a 16–30. fordulóban)
Aldo Dolcetti (olasz, Siófok, a 16–30. fordulóban)
Marijan Vlak (horvát, Fehérvár, az 1–15. fordulóban)
Miroslav Beránek (cseh, Debrecen, az 1–15. fordulóban)
Szlavko Petrovics (szerb, Zalaegerszeg, az 1–25. fordulóban)