MTK: finn válogatott jobbhátvéddel erősítettek

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.21. 11:00
null
Nikolai Alho tavasszal már az NB I-es támadók dolgát nehezítheti meg (Fotó: mtkbudapest.hu)
Igaznak bizonyultak a korábbi lapértesülések, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest a hivatalos honlapján jelentette be az angol állampolgársággal is rendelkező, finn válogatott Nikolai Alho érkezését, aki a téli átigazolási időszak kezdetén csatlakozik a kék-fehérekhez.

 

A 27 éves Nikolai Alho a Helsingin JK-tól érkezik, amellyel ötször volt bajnok, kétszer kupagyőztes, a 2014–2015-ös idény során pedig az Európa-liga csoportkörében is szerepelt. Korábban a Klubi 04, az FC Lahti, és a svéd Halmstad labdarúgója is volt. Pályafutása során eddig 283 mérkőzésen 31 gólt és 36 jegyzett.

A játékos jobbhátvédként érzi magát a legjobban a pályán, de a középpálya jobb oldalán is bevethető. Eddigi hét válogatott mérkőzése közül hatot 2020-ban játszott, így jó esélye van arra, hogy 2021 nyarán ott legyen az északi ország Eb-keretében is.

A szerződés aláírását követően az MTK sportigazgatója, Polyák Balázs kommentálta az új igazolást a csapat honlapjának.

„Niko gyors, technikás, az egy egy elleni játékban rendkívül erős, univerzális játékos, aki szélső hátvédként és támadóként is a csapat hasznára lesz. Csapatkapitánya volt Finnország legnagyobb klubjának, valamint stabil tagja a finn válogatottnak. Örülök, hogy minket választott”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 12 2 31–7 +24 38
2. Mol Fehérvár 15 8 5 2 35–17 +18 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 24–21 +3 25
4. Puskás Akadémia 16 7 2 7 20–24 –4 23
5. Kisvárda 15 6 5 4 17–18 –1 23
6. Paksi FC 16 6 3 7 29–30 –1 21
7. Zalaegerszegi TE 15 6 2 7 26–25 +1 20
8. Mezőkövesd 16 6 2 8 16–22 –6 20
9. Újpest FC 15 4 4 7 17–30 –13 16
10. Budafoki MTE 14 4 3 7 16–24 –8 15
11. Budapest Honvéd 15 3 5 7 22–22 0 14
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310

 

Legfrissebb hírek

Bobál Dávid: Nagyon mélyen voltam lelkileg, de megerősödve térek vissza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:16

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Bajba kerülhet az Újpest, ha nem javul a támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 11:57

NS-infó: sok hiányzóval számolhat az Újpest az MTK elleni bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 12:37

Huszonöt év elteltével nyerne újra kupát az MTK

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 07:46

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Győri-Lukács: 100; Malestein: 11 – idegenben nyert a Győr és az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.02.12. 20:30

Kettőből kettő! Második tavaszi bajnokiját is megnyerte a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.02.07. 21:53
Ezek is érdekelhetik