Nagy pofon a Fradinak, de tanultak belőle; túl sok volt a pénz Fehérváron?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.12.01. 18:17
null
Ennyi (Forrás: frf.ro)
A tavaly tavasszal elindult, a vége felé járó sorozatunkban megvizsgáljuk, hogy a közelmúltbeli első osztályú labdarúgó-bajnokságokban milyen szerepet töltöttek be a sokszor emlegetett légiósok. Felelevenítünk remek játékosokat és olyan külföldieket is, akik csak átszállójegyet váltottak a magyar futballba, és méltán szőttek fátylat az illó évek az emlékükre. Ezúttal a 2019–2020-as NB I-es idényt idézzük fel.

Amelyben viszonylag könnyedén megvédte bajnoki címét a Szerhij Rebrov által vezetett Ferencváros, ahová érkezett a nyáron egy-egy millió euróért Eldar Civic és Franck Boli, 200 ezerért Michal Skvarka, kölcsönbe Doneckből Olekszandr Zubkov és Danilo Ihnatenko (a télen két légióst igazoltak, Gastón Lodico nem vált be, a visszatérő Somália annál inkább). Fernando Gorriaránt 2.5 millió euróért adták el, azaz nagyon jó áron, de távozott a kezdőből kikerülő Böde Dániel és a Rebrovval egy edzésen végzetesen összevesző gólkirály, Davide Lanzafame is.

A Bajnokok Ligájában a Dinamo Zagrebtől kijózanító pofont kapott a magyar bajnok, ráadásul Budapesten, de az Európa-ligába csoportkörébe eljutott. Itt a CSZKA Moszkvát sikerült megverni, egyszer, de az Espanyolt és a Ludogorecet nem. Ugyanakkor jó jel volt a jövőre nézve, hogy idegenben mind a hét „európai” mérkőzésén veretlen maradt a csapat – ellenben kellemetlen, hogy a BL-selejtezőkben kétszer is megvert Ludogorec ez El-ben kétszer is borsot tört a Fradi orra alá.

Huszonötnél több mérkőzést kapott a légiósok közül Nguen Tokmac, Igor Haratin, Miha Blazic, Zubkov, Franck Boli, Isael, Civic, Mikalaj Szihnyevics, Skvarka, Marcel Heister, Abraham Frimpong és Ihnatenko, a házi góllövőlista első 13 helyezettjéből, azaz aki eljutott legalább két gólig, kilenc légiós volt. Kilencen adtak legalább három gólpasszt abban az idényben a zöld-fehéreknél, közülük hat volt a légiós.

Érdekes Skvarka esete, aki első itteni idényében tíz kanadai pontig jutott, ezekből hármat a Ludogorec ellen szerzett, a Fradiban kölcsönben bizonyító, de aztán a riválishoz aláíró Ivan Petrjak miatt Kubatov Gábor pedig nagyon megharagudott a székesfehérváriakra.

BEFOGTÁK A JÓ SZELET

BABJÁK BENCE JEGYZETE

Új szelek fújdogáltak a Népligetben.

Bár az utóbbi évek sikeres nemzetközi kupaszereplései után immár csak rossz álomnak tűnik a jelenet, valahol mélyen még bizonyára minden Ferencváros szurkolóban ott él a pillanat, amikor a Partizani Tirana elleni BL-selejtező visszavágóján a tizenegyespárbaj során a vendégek kapusa, Alban Hoxha panenkás löbböléssel demoralizálta az egész Fradit, és az albán második a Groupama Arénában véget is vetett az európai kalandnak. Fájóan korán. Zárójeles megjegyzés: a párharc azért juthatott el a tizenegyesrúgásokig, mert egy gólos hazai vezetésnél az egyik zöld-fehér légiós ritkán látható öngólt lőtt. Emlékszik még bárki a nevére?

Nos, nem csoda, ha Oliver Hüsing nem hagyott mély nyomokat a hazai futball kedvelőiben, s ennyi év távlatából nem is a személye, inkább a jelenség volt fontos: a tucatlégiós egy volt a sok közül, aki a fontos pillanatban nemhogy segíteni nem tudott, de...

Aztán érkezett Szerhij Rebrov, majd 2019 júliusában a Ludogorec elleni párharc, és kettő egyes zöld-fehér vezetésnél büntetőhöz jutottak a hazaiak. A sors pedig éles párhuzamot állított: Jakub Swierczok panenkás megoldással próbálkozott, Dibusz Dénes azonban idejében reagált, és a léc fölé ütötte a labdát. A Partizani elleni párbajnál lehorgasztott fejjel szedte ki a labdát a hálóból, Bulgáriában az egyébként mindig visszafogott, hidegvérű kapus diadalittasan ordított bele az éjszakába. S nem mellékesen, az idegenbeli győzelem alkalmával három légiós szerezte a ferencvárosi gólokat.

A szervezettség és a mentalitás mellett a légiósok kiválasztása is változott, a Ferencváros olyan külföldieket szerződtetett, akik valóban képesek voltak segíteni a fontos pillanatokban. A Dinamo Zagreb elleni párharc kristálytisztán megmutatta, hogy az ukrán szakvezető által épített erőd még nem áll stabil lábakon, ám az Európa-liga csoportkörös szereplés arra is rávilágított, hogy a hajó immár megkérdőjelezhetetlenül helyes irányba állt.

A következő idényben aztán az új szelek még tovább repítették azt a bizonyos bárkát.


Ahol nagyon eltörött valami Marko Nikolics és a csapat, majd olykor a csapat és a szurkolók között: a címvédő kerete értékesebb volt mint a Ferencvárosé, ehhez képest az Európa-ligából kiütötte őket a liechtensteini Vaduz... A bajnokságot hat győzelemmel kezdte a Vidi, a tavalyi csapathoz képest jóval erősebb kerettel, lásd a Fradi elől elszipkázott, 1.2 millió euróért megvett Ivan Petrjakot, a tehetséges védőpárost, a Viszar Muszliu, Adrian Rus kettőst, Funsho Bamgboyét és a Chelsea-től hatalmas reményekkel kölcsönkért szerb középpályást, Danilo Panticsot, aki az egész NB I egyik legértékesebb játékosa lett. Muszliuért és a futballunkba berobbanó Zsóri Dánielért 400-400 ezer eurót fizettek, Rusért 250 ezret, majd a télen ingyen tér vissza Nikolics Nemanja, és 600 ezer euróért plusz aláírási és ügynöki pénzért lesz fehérvári a technikás francia karmester, Lyes Houri. Ehhez képest értékeljük a Vaduz elleni szégyent, majd a fehérváriak nem tudták megnyerni a bajnokságot, a Magyar Kupa elődöntőjében kiestek a Mezőkövesd ellen.

„Ez eddigi edzői karrierem legnagyobb bukása, természetesen vállalom a felelősséget a történtekért” – nyilatkozta a Vaduz elleni visszavágót követően Marko Nikolics.

A szerb mester nem akart lemondani, de a vezetők bizalma megingott vele kapcsolatban. Nikolics új játékosoknak szavazott bizalmat az NB I-ben, azonban az Újpest elleni vereség után bicegni kezdett a csapat, hét mérkőzésen nyolc pontot szerzett, és amikor az Fradi után a Puskás Akadémia is győzött a Mol Aréna Sóstóban, a lemondani érthető okokból nem akaró, fejedelmi fizetést húzó Nikolicsot kirúgták.

Érdekes, hogy akárcsak korábbi kedvencének, Danko Lazovicsnak is egy felcsútiak elleni vereség hozta meg az útilaput... A spanyol Joan Carrillónak meg a visszatérést közel öt év után, de kis fellángolást követően a tavaszi hajrát vele is elszúrták, az utolsó kilenc forduló alatt csak háromszor tudtak győzni.

Kihagyhatatlan a sorozatunkból Adrian Rus esete, akit meghívtak a magyar válogatottba, mivel román és magyar állampolgár is, majd Cosmin Contra, románok szövetségi kapitánya kijelentette, hogy Rust a Fehérvár azért küldte NB III-as tartalékcsapatába, mert a védő nem volt hajlandó „bevonulni” a magyar válogatotthoz. A Mol Fehérvár tiltakozott, az igazságkeresésben jártas román szövetség pedig a FIFA-hoz és az UEFA-hoz fordult jogsegélyért. Ahogyan azt hamarabb kellett volna, Rus maga zárta rövidre a vitát.

„Százszázalékosan román vagyok, a szüleim románok, és nagyon örültek, amikor megkaptam a behívót a román válogatottba. Annak idején a klubom kapott egy bizonyos összeget a magyar szövetségtől, mert felvettem a magyar állampolgárságot. De a szüleim már gyerekkoromban arról álmodtak, hogy román színekben fogok játszani. Meglehet, sokan kritizálni fognak ezért, de sokkal jobban érzem magam a román válogatottban.”

A védő helyzete azóta tisztázódott, lásd későbbi szavait, és ma is kezdő a Vidiben, egy későbbi nyilatkozata ellenben újraolvasásra érdemes.

„Megtanultam magyarul, mert magyarok közt nőttem fel. Szatmárnémeti határ menti város, sokan tudnak magyarul. A gyerekkori barátaim magyarok, akik csak magyarul beszéltek. Volt egy sérülésem, összeestem, elájultam. Az otthoni orvosok nem tudták az okát. Nem akartak kockáztatni, ezért nem adták meg az engedélyt, hogy tovább játszhassam. Elmentem Magyarországra, Debrecenbe. Egy ottani szakorvos megnézte a korábbi orvosi jelentéseket, azt mondta, egy ilyen egyszer az életben bárkivel előfordulhat. Ezért mentem Magyarországra. Nem akartam abbahagyni a futballt... Majdnem magyar utánpótlás-válogatott lettem. Amikor feljutottunk a Balmazújvárossal az NB I-be, nem is tudtam jóformán ünnepelni a srácokkal a feljutást. Mert én egyből mentem Ausztriába a magyar U21-es válogatotthoz. Két napja voltam Ausztriában, valaki telefonált az UEFA-tól, hogy nincsenek rendben a papírjaim. Az állampolgárságommal volt a gond, mert három lejátszott évem kellett volna, hogy legyen Magyarországon az U21-ben vagy öt év a felnőttcsapatban. És az állampolgárságot a nagymamám révén kellett volna megkapnom. Úgyhogy hazamentem Balmazújvárosba, fél évet játszottam az NB I-ben, és akkor hívtak be a román U21-es válogatottba. Én ugyanúgy tisztelem a magyar és a román nemzetet. Sajnálom, hogy kiforgatták a szavaim. Hálás vagyok Magyarországnak.”

A Vidiből Tamás Olivér ukrajnai születésű, de magyar U-válogatott, ő Magyarországon is nőtt fel, és Zsóri Dániel sem gondolkodott el azon, melyik válogatottat válassza, a magyart vagy a románt. Zsóri annak az évnek a legnagyobb magyar futballszenzációja volt a világsajtóban, ugyanis a támadó kiérdemelte a Puskás-díjat.

„Bár úgy tűnik, a semmiből jött a fiatal Zsóri Dániel csodagólja és az érte nyert Puskás-díj, valójában az egész magyar futball, sőt miután határon túl született magyar fiatalról van szó, az egész magyar nemzet erőfeszítése benne van” – helyezte új dimenziókba a díjat Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, a Puskás-ügyek nagykövete.

AJÁNLÓ

– Egyaránt fenntartások nélkül venné fel a magyar és a román mezt?

– Nem lenne probléma.
– Milyen érvek szólnak a román válogatott mellett?

– Romániában lakom, és szerintem itt iramosabb a foci.


Interjú Fülöp Istvánnal

Apropó, aki nem olvasta volna a sorozat első részét: az erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat a különböző adatbankok román, jugoszláv vagy ukrán játékosként tüntetik fel, de tegyük tisztába e dolgokat: ők bizony magyarok, magyar labdarúgók. De: azok a magyar gyökerekkel rendelkező játékosok, akik nem a magyar válogatottat erősítették, légiósként szerepelnek sorozatunkban, hiszen ők önként döntöttek egy másik nemzeti csapat mellett. Lásd Adrian Rus esetét. Ugyanilyen egyszerű a nem magyar születésű, semmilyen magyar rokoni szállal nem rendelkező labdarúgók esete, ők addig számítanak légiósnak, amíg meg nem kapták a magyar állampolgárságot, és be nem mutatkoztak valamelyik válogatottban, ilyen volt például Leandro, aki 2003-ban tette le a magyar állampolgársági esküt, és lett előbb U21-es, majd felnőtt válogatott. De úgy is mondhatnánk: nem tekintünk minden akkor jogilag, papíron külföldi játékosnak számító labdarúgót légiósnak, és magyarnak minden magyar állampolgárságot is kapó futballistát.

Jó példa erre a dobogó harmadik helyén végző Puskás Akadémia, amelynek akkor tagjai közül Fülöp Lóránd kétszeres román U21-es válogatott, de testvére, István is volt román korosztályos nemzeti csapat tagja. Utóbbiért 2017-ben 100 ezer eurót fizetett a Diósgyőr, de fél év után elengedték Sepsiszentgyörgyre, majd végleg odakerült. Fülöp Lórándért 400 ezer eurót adott az MFFC a Botosaninak, fél év után őt is elengedték a Sepsi OSK-hoz kölcsönbe, majd ingyen odaadták a Voluntari-nak... Bődületes pénzekért háromszáz percet sem játszott Felcsúton, igaz, két kanadai pontot szerzett, de ezek értékét mutatja, hogy a Maglód 15–0-s legyőzésekor születtek. Felcsúti fizetése a romániai háromszorosa volt, maga a játékos olyan értelemben nyilatkozott, hogy 700 ezer eurót fizettek érte.


Érdekes Tamás Nándor esete is, aki bemutatkozott a román U18-as válogatottban nem sokkal Felcsútra igazolása után; és ugyan 2017 elején még abban reménykedett a magyar sajtó, hogy a szlovák U17-es válogatott Jozef Urblík magyar válogatott lesz, októberben Urblík a szlovák U21-es csapat mezét húzta magára, majd egy évre rá megvette a PAFC.

Bonyolította azt az időszakot az is, hogy a korábban bevezetett légióskorlátozások ide vagy oda, egy időben elég volt egy egyszerű nyilatkozat (!) ahhoz, hogy valaki „futballmagyar” legyen.

Sokat tudna erről mesélni Hornyák Zsolt is, a Puskás Akadémia szókimondó mestere, aki maga játékosként háromszor szerepelt a szlovák felnőttválogatottban (egyszer 2000-ben, kétszer 2001-ben), de van magyar állampolgársága is, és jelenleg is a futballunk felemelkedésén dolgozik. Abban az idényben speciel 18 légióssal, aki közül kiemelkedett David Vanecek, Josip Knezevic, Thomas Meissner, Ezekiel Henty, Urblík, Yoëll van Nieff és Luciano Slagveer. Abban az idényben nyolc légióst igazolt a Puskás Akadémia, ugyanakkor felkerült a nagycsapathoz Komáromi György, Skribek Alen, Deutsch László, Auerbach Martin, Laky László, Nándori Botond és Radics Márton, Huszti Andrásért pedig 100 ezer eurót fizettek a Tiszakécskének: ez meg az érme másik oldala.

Ahhoz képest, hogy két évvel azelőtt csak szlovák légiósból volt tíz Mezőkövesden, Kuttor Attila most éppen bő egycsapatnyi vendégmunkással a negyedik helyre hozta fel a csapatot. A prímet a magyarok vitték, de Budu Zivzivadze, Alekszandr Karnyickij és Dino Besirovic is kiemelkedően teljesített, és sokszor játszott a Róbert Pillár, Farkas Dániel, Andrij Neszterov trió is.

A Honvéd egy erős kerettel csak ötödik lett, az olasz mesterrel, a heves vérmérsékletű Giuseppe Sanninóval botrányos körülmények között kiestek az El-ből az Universitatea Craiova ellen, ekkor sérült meg az izraeli-magyar állampolgár, izraeli U-válogatott kapus, Lefkovits Robi.

Sannino, a Spezia korábbi játékosa ült a Siena, a Chievo Verona, a Watford, a Palermo és a Catania kispadján is, de az NB I-ben négy vereséggel nyitott. Ezután kiegyenesedett a gárda, egy tavaszi hullámvölgy azonban Sannino állásába került, ekkor már benne jártunk a koronavírusos időszakban. A jól kezdő Lefkovits nem sokáig maradt, a kameruni védő, MacDonald Niba, albán kollégája, Naser Aliji, a Sampdoria nevelése, a középpályás Federico Moretti, a nigeri szélső, Amadou Moutari vagy a 13-szoros Costa Rica-i válogatott támadó, Mayron George keveseknek hiányzik. Az ukrán válogatott kerettag csatár, a Sahtar Donecktől kölcsönkapott Vladiszlav Kulacs sem járt szerencsével, ő a sérülései miatt, sőt a Dinamo Kijev mostani játékosa most éppen szívproblémákkal küzd, ezért nem léphet pályára.

Újpesten Nebojsa Vignjevics keretében a csatársorban Andreias Calcan, Karol Mészáros, Aron Bjarnason, Simon Krisztián, Novothny Soma, Feczesin Róbert, Koszta Márk, Bacsa Patrik és Antonio Perosevic is megfordult, de megkezdődött a süllyedés az átgondolatlan transzferek miatt: a légiósok fele hatalmas csalódást okozott, akiben meg mocorgott valami, azt gyorsan elengedték. Azt pedig látjuk, a gyenge középszer mire elegendő még a mi NB I-ünkben is…

Zalaegerszegen ciprusi válogatott védő (Fanosz Katelarisz), horvát U-válogatott középpályás (Stjepan Ostrek), kicsi (Eric McWoods) és nagy (Eduvie Ikoba) amerikai csatár sem vált be. Utóbbinak gondot okozott, hogy felénk utoljára Tisza-cipőből gyártottak 50-es méretű stoplist, előbbit pedig bőrszíne miatt pár suttyó ZTE-szurkoló fogta ki magának.

Garba-trükk (Fotó: Török Attila)
Garba-trükk (Fotó: Török Attila)

Debrecenbe az El-kalandokra Haruna Garba, Florentin Bouoli, Nikola Trujics és Tunde Adeniji érkezett, majd a kiesés elleni harcra a Jurij Habovda, Luka Milunovics páros, de ők sem mentették meg a szégyentől a Lokit. Habovda különös rekordot állított fel, sorozatban harmadik csapatával esett ki az NB I-ből, korábban a Balmazújvárossal és a Haladással járt így.

A Torino megmutatta a DVSC-nek az El-ben a topligák valós erejét, a következő nyáron már az NB II rögvalóságával kellett közelebbi kapcsolatot teremtenie a hajdúságiaknak. Előtte még Adeniji kilenc, Garba hét, Trujics három bajnoki gólig jutott, de a magyar játékosok sem parádéztak, bár Varga Kevin, Szécsi Márk, Bódi Ádám és Ferenczi János mutatóira nem lehetett panasz – azonban a legnehezebb pillanatban nem akadt senki, aki kirántsa a csapat szekerét a sárból. A Paks elleni, sorsdöntő mérkőzésen csak két légiós kezdett a Debrecenben, Adeniji és a szlovák kapus, Tomás Kosicky, később beállt Garba, Milunovics és Trujics is.

Grozav, a Hagi, Aki Nekünk Jutott (Fotó: Tumbász Hédi)
Grozav, a Hagi, Aki Nekünk Jutott (Fotó: Tumbász Hédi)


Megúszta még a keret rossz összeállítását a Diósgyőr,
Branko Mihajlovics, Yannick Ndzoumou, Ismaila Ousman, Hysen Memolla, Joachim Adukor, Martin Juhar, Rui Pedro, Jose Cortes, Mirko Ivanovszki és Haris Tabakovic futballja kevés drukkert hozott lázba, ellenben Fernandóval együtt bukott a sportigazgató Tajti József is, ami mindenképpen unikum. A házi gólkirály Ivanovszki lett, a szűrő Iszlai Bencével holtversenyben, de csak 6 góllal, a legtöbb gólpasszig Tabakovic jutott a ligában: négyig.

Kipróbált egy légióst a Paks, Tomiszlav Szivicset, majdnem kiesés lett a vége, a Kaposvár menthetetlen volt, teljesen ismeretlen légiósok ide vagy oda. Érdekes, hogy a kaposvári vendégmunkások közül azóta senki sincs már Magyarországon, sőt a horvát középpályás, Aljosa Vojnovic kivételével mindegyikőjük első és utolsó magyar klubja volt a Rákóczi. Vojnovic Zalaegerszegről érkezett a nyáron, a télen visszavonult sérülése miatt. Az első magyarországi csapatában összesen 406 percet futballozott, a másodikban... 109-et.

Sokkal többet szerepelt hazánkban a szabolcsi kapuslegenda, a huszti születésű Szergej Petranics, aki még a kétezres évek derekán igazol Kisvárdára, megélte a nagy feljutásokat, és 2019 októberében a Kozármisleny elleni kupamérkőzésen kerettag lehetett – 47 évesen. A megyei első osztályban szereplő tartalékok között is pályára lépett párszor abban az idényben, korábban az NB II-es Baktalórántházán és „az első Kisvárdában”, a megyei sokadosztályból a proficsapatok közé rakétázó, majd hamar elsüllyedő Demecserben is szerepelt.

Búcsú (Fotó: kisvardafc.hu)
Búcsú (Fotó: kisvardafc.hu)


„A kilencvenes évek közepén Ukrajnában szétesett a sport és a futball szponzorációja, ezért kerestem annak a lehetőségét, hogy Magyarországra igazolhassak. Kisvárdán kötöttem ki 1995-ben, a próbajátéknak megfelelő vásárosnaményi edzőmeccsen pedig rám csodálkoztak, hogy kesztyű nélkül védek. A nyári időszakban akkoriban így tettem, a labdák minőségének változása után kezdtem el a melegebb időszakban is kapuskesztyűt viselni a meccseken. Egy szót sem tudtam magyarul... Innen indulva eljutottam odáig, hogy diplomát szereztem Magyarországon, és azt hiszem, elég tűrhetően beszélek magyarul. Bár játszottam Demecserben és Baktalórántházán is öt-öt évet, végig Kisvárdán éltem, a város lett az új otthonom. A feleségem kisvárdai, a lányaim is itt születtek, kétezer-hét óta folyamatosan a klub alkalmazottja vagyok, játékosként és kapusedzőként. Büszke vagyok a megnyert bajnoki címekre, és arra is, hogy zsinórban ötven olyan mérkőzést vívott meg a csapat veretlenül, amikor az én nevemmel kezdődött az összeállítás. Az ötvenegyediken, a Siófok elleni hazai NB II-es meccsen aztán kettő-nullra kikaptunk, utóbb kiderült, az volt az utolsó bajnoki mérkőzésem kisvárdai színekben” – idézi a várdai csapat honlapja a kapust.

Megkérdeztük Petranicsot, hogyan él most.

„A feleségemmel kétezerben kaptuk meg a magyar állampolgárságot. Demecser? Nagyon sikeres időszakot töltöttem ott, köszönhetően Fáky László polgármesternek is, aki jó csapatot csinált, és feljutottunk az NB I B-be, az akkori másodosztályba. Öt és fél évet töltöttem a Demecserben, utána megszűnt a csapat. A Nemzetvédelmi Egyetemet 2014-ben végeztem el, tűzvédelem szakon, tizenhárom évig dolgoztam tűzoltóként, de tavaly leszereltem. Jelenleg a kisvárdai akadémián kapusedző vagyok a második csapatnál és az U17-nél, menet közben megszereztem az UEFA A- és kapusedzőlicencét! Az ukrán edzőkollégáimmal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, webinárokon megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, és folyamatosan képezzük magunka.”

Felipe a csúcson. A következő részben visszatérünk még rá (Fotó: Szabó Miklós)
Felipe a csúcson. A következő részben visszatérünk még rá (Fotó: Szabó Miklós)

Ebben az idényben az utolsó forduló döntött sok csapat sorsáról, a Várda 2–0-ra nyert a Diósgyőr ellen, hét légióssal a kezdőben, néggyel a kispadon. Révész Attila keretében 23 légiós fordult meg egy idény alatt: a nagy kedvenc Lucas ismét megmutatta, ő a Várda gerince, a veterán Sassá utoljára még megrázta magát, Anton Kravcsenko a védelem oszlopa lett, Fernando Viana fontos kanadai pontokat jegyzett. Gheorghe Grozav 25 mérkőzésen 13 kanadai pontig jutott, de erre rosszul reagált, márciusban felbontották a szerződését, mert engedély nélkül hazatért Romániába. Grozavért román lapok szerint 2019 végén 600 ezer eurót adott volna a Ferencváros, de nem jött létre az üzlet, Grozav szerződése pár hónappal a kirúgása után lejárt volna. Román lapok szerint a támadó Kisvárdán havi 12, majd 16 ezer eurót keresett, az FTC havi 25 ezerrel vitte volna. Azzal az idénnyel talán csak a kurtán-furcsán távozó Miriuta László lehet elégedetlen, még a Grozavval együtt kirúgott Jasmin Latovlevici is elégedett lehet: a 33 esztendős, 12-szeres román válogatott védő 2020 februárjában írt alá a Várdához, március végén már távozott, és csak a tartalékok között szerepelt párszor. Drága mulatság lehetett, holott Latovlevici leigazolása kimondottan jó ötlet volt, 2017-ben még 550 ezer eurót fizetett érte a Galatasaray!

De kik voltak a légiósok közül azok, akik emelték a magyar labdarúgás színvonalát?

Mivel hajlamos arra az ember, hogy az idő múlásával egyre kevesebb konkrétumra emlékezzen, és inkább érzelmi alapon ítélkezzen, ezért segítségül hívjuk a Nemzeti Sport osztályozókönyvét, ennek alapján állítottuk össze az évad legjobb légióstizenegyét is.

AZ ÉV ÁLOMCSAPATA AZ OSZTÁLYZATOK ALAPJÁN



AZ IDEGENLÉGIÓSOK ÁLOMCSAPATA

Braniszlav Danilovics (szerb, Diósgyőr) 5.7 – Loic Nego (francia, Mol Fehérvár) 5.7, Stopira (zöld-foki-szigeteki, Mol Fehérvár) 5.7, Lucas Marcolini (brazil, Kisvárda) 5.8 – Nikola Mitrovics (szerb, Zalaegerszeg) 5.6, Josip Knezevic (horvát, Puskás Akadémia) 5.8, Isael (brazil, Ferencváros) 6, Ivan Petrjak (ukrán, Mol Fehérvár) 5.7 – Olekszandr Zubkov (ukrán, Ferencváros) 5.9, Franck Boli (elefántcsontparti, Ferencváros) 5.9, Tokmac Nguen (norvég, Ferencváros) 6

CSAPATOK ÉS LÉGIÓSOK

Ferencváros: Miha Blazic (szlovén), Lasa Dvali (grúz), Abraham Frimpong (ghánai), Eldar Civic (bosnyák), Marcel Heister (német), Ihor Haratin, Danilo Ihnatenko, Olekszandr Zubkov (ukránok), Somália, Isael (brazilok), Sztefan Szpirovszki (északmacedón), Gastón Lodico, Matías Rodríguez (argentinok), Michal Skvarka (szlovák), Ammar Ramadan (szír), Rui Pedro (portugál), Tokmac Nguen (norvég), Franck Boli (elefántcsontpart), Davide Lanzafame (olasz), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz), Dejan Georgijevics (szerb), Marten Wilmots (belga)
Mol Fehérvár: Stopira (zöld-foki-szigeteki), Loic Nego (francia, a magyar állampolgárságot 2019 elején kapta meg, a válogatottunkban 2020 őszén debütál), Tomás Tujvel (szlovák), Viszar Muszliu, Boban Nikolov (északmacedónok), Adrian Rus (román), Anel Hadzic, Armin Hodzic (bosnyákok), Danilo Pantics, Marko Scsepovics (szerbek), Georgi Milanov (bolgár), Lyes Houri (francia), Ivan Petrjak (ukrán), Funsho Bamgboye (nigériai), Elvir Hadzic (osztrák)
Puskás Akadémia: Thomas Meissner (német), Kamen Hadzsiev (bolgár), Yoëll van Nieff, Luciano Slagveer (hollandok), Artem Favorov (ukrán), Jakub Plsek, David Vanecek (csehek), Jozef Urblík, Jan Vlasko (szlovákok), Fülöp Lóránd, Tamás Nándor (románok), Josip Knezevic, Antonio Perosevic (horvátok), Ezekiel Henty (nigériai), Gol-Gol Mebrahtu (ausztrál), Jonathan Heris (belga), Dejan Trajkovski, Richard Krizan (szlovénok)
Mezőkövesd: Danilo Rjabenko, Andrij Neszterov, Mihajlo Meszhi, Eduárd Fedinisinec (ukránok), Matija Katanec (horvát), Róbert Pillár (szlovák), Farkas Dániel (szerb), Alekszandr Karnyicki, Artyem Koncevoj (fehéroroszok), Dino Besirovic, Marin Jurina (bosnyákok), Budu Zivzivadze (grúz)
Budapest Honvéd: Lefkovits Robi (izraeli), Tomás Tujvel (szlovák), Djordje Kamber (bosnyák), MacDonald Niba (kameruni), Ivan Lovric, Tonci Kukoc (horvátok), Naser Aliji (albán), Eke Uzoma, Patrick Ikenne-King (nigériaiak), Federico Moretti (olasz), Mohamed Mezghrani (belga), Anisz Ben-Hatira (tunéziai), Amadou Moutari (nigeri), Davide Lanzafame (olasz), Vladiszlav Kulacs (ukrán), Mayron George (Costa Rica-i), David N'Gog (francia)
Újpest: Marko Filipovics, Branko Pauljevics, Filip Pajovics (szerbek), Kire Risztevszki (északmacedón), Jonathan Heris (belga), Dzenan Burekovic (bosnyák), Vincent Onovo, Obinna Nwobodo (nigériaiak), Bojan Szankovics (montenegrói), Kovács Lóránt, Andreias Calcan (románok), Jakub Sedlacek (szlovák), Moussa Traoré (guineai), Karol Mészáros (szlovák), Aron Bjarnason (izlandi), Antonio Perosevic (horvát), Rosy Lubaki (kongói)
Zalaegerszeg: Fanosz Katelarisz (ciprusi), Zoran Lesjak, Matija Katanec, Stjepan Ostrek (horvátok), Szépe János (szlovákiai), Oleg Holodjuk (ukrán), Nikola Mitrovics, Miroszlav Grumics (szerbek), Eric McWoods, Eduvie Ikoba (amerikaiak), Meshack Ubochioma (nigériai)
Kisvárda: Fernando Viana, Sassá, Felipe, Anderson Pico, Lucas (brazilok), Iasmin Latovlevici, Claudiu Bumba, Gheorghe Grozav, Sergiu Negrut, Cornel Ene, Mihai Minca (románok), Viktor Riznicsenko, Roman Karaszjuk, Hej Viktor, Bohdan Melnik, Anton Kravcsenko (ukránok), Teodorosz Beriosz, Sztavrosz Cukalasz (görögök), Abov Avetiszjan (örmény), Nemanja Obradovics, Szlobodan Szimovics, Rados Protics (szerbek), Hugo Seco (portugál)
Diósgyőr: Braniszlav Danilovics, Dejan Karan, Dusan Brkovics, Branko Mihajlovics (szerbek), Yannick Ndzoumou, Ismaila Ousman (kameruniak), Hysen Memolla (albán), Joachim Adukor (ghánai), Szerhij Sesztakov (ukrán), Martin Juhar (szlovák), Rui Pedro (portugál), Florent Hasani (koszovói), Jose Cortes (kolumbiai), Mirko Ivanovszki (északmacedón), Haris Tabakovic (svájci)
Paks:
Debrecen: Tomás Kosicky (szlovák), Jurij Habovda (ukrán), Luka Milunovics, Nikola Trujics (szerbek), Tunde Adeniji, Haruna Garba (nigériaiak), Florentin Bouoli (kameruni)
Kaposvár: Igors Tarasovs (lett), Vanja Markovics (szerb), Andrij Jakimiv (ukrán), Aljosa Vojnovic, Dinko Trebotic, Antun Palic (horvátok), Matej Poplatnik (szlovén)

IDEGENLÉGIÓS-EDZŐK

Szerhij Rebrov (ukrán, Ferencváros)
Marko Nikolics (szerb, Mol Fehérvár, 1-13. forduló)
Joan Carrillo (spanyol, Mol Fehérvár, 14-33. forduló)
Nebojsa Vignjevics (szerb, Újpest)
Hornyák Zsolt (szlovákiai, Puskás Akadémia)
Giuseppe Sannino (olasz, Honvéd, 1-25. forduló)
Fernando (spanyol, Diósgyőr, 1-5. forduló)
Tomiszlav Szivics (szerb, Paks, 1-11. forduló)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik