Népsport: áldatlan pályaviszonyok – füvesítés a Szaharában

Csak az 1930-as években indult el a gyepesítést a por ellen

Nemzetközi viszonylatban is meglepően későn, csupán az 1930-as években kezdték el füvesíteni a magyarországi futballpályákat. A korszerűsítési folyamat lassan haladt, és bár a Magyar Labdarúgók Szövetsége 1940. április 26-án megjelentetett hivatalos rendelkezésében az NB I-es csapatokat az 1940–1941-es, az NB II-es együtteseket az 1941–1942-es idénytől kötelezte a füves játéktér biztosítására, a központi szándék érvényesítése még ekkortájt is akadályokba ütközött. A munkálatok első számú budapesti szakembere az időszakban Dresdner Iván teniszező, a földművelésügyi minisztérium tisztviselője volt, akinek legfőbb referenciájaként a korabeli sajtóban a svábhegyi golfpálya gyepszőnyegét emlegették.

„Gyepes pálya... Mennyi sóvárgás, mennyi vágyódás szállt már futballistáink ajakáról a szép zöld gyep, a füves játéktér felé! Valahányszor megtérnek nyugatról, északról, sőt délről is túrázó csapataink, minduntalan felhangzik – először panaszként –, hogy bizony nehéz ám a szokatlan füves pályákon játszani olyanok ellen, akik ehhez már hozzászoktak, majd irigykedés gyanánt: hej, ha mi mindig ilyen gyepen játszhatnánk!”– olvassuk a Nemzeti Sport 1933-as cikkében, amely betekintést nyújt a fővárosi pályák éppen csak megkezdett füvesítési munkálataiba.

A riporter Lauber Dezsővel, az all-round sportemberrel és építésszel, az 1924-es olimpia szellemi versenyeinek ezüstérmesével indul el, hogy a jeles idegenvezető sportkocsijával felhajtson előbb az említett svábhegyi golfpályához, majd megnézze a Honvéd Timót utcai pályájának, a BSZKRT (mai BKV Előre) pályájának és a KISOK népligeti pályájának (későbbi Építők-pálya) füvesítési munkálatait. Megszólaltatja a téma első számú ismerőjét, Dresdner Ivánt is: „Sportgyep céljaira csak speciálisan kitermesztett fűfajok, illetve ilyen fajok magkeveréke alkalmas. A lényeg különben az, hogy az ilyen fű rendkívül erős gyökérzetet enged a földbe. Ezek a gyökerek ott szorosan egymásba fonódnak, és ebből alakul ki az a szövődmény, ami az altalaj megfelelő előkészítésével ezt a rugalmas gyepet adja. És tényleg, mintha felfújt gummipárnán futna az ember.”

Egy másik, Pesti Naplóban közölt írásban Dresdner Iván részletesen felvázolta a füvesítés két technikáját. A drágább, de gyorsabb megoldás a gyepkockák lefektetése, ezzel a módszerrel két hét munka és két hét pihentetés után már mérkőzésre alkalmas a pálya. Az olcsóbb, ám jóval időigényesebb megoldás az ültetett gyep kidolgozása. Ebben az esetben novemberben el kell kezdeni a talaj előkészítését, és ha az első tavaszi meleg napokon elvetik a magokat, júniusra már használható lehet a terep. Az első bevetéshez öt mázsa fűmag szükséges, később jellemzően négyszer-ötször kell utólagos javításokat végezni, másfél-két mázsa fűmaggal. A megfelelő talaj pótlására, kiegyenlítésére évente húsz-huszonöt köbméter humuszt szükséges leteríteni és elgereblyézni. Ami a költségeket illeti, Dresdner Iván 1935-ben úgy becsülte, hogy például az Üllői úti stadion füvesítése körülbelül 10 ezer pengőt emészt fel, cserébe megszűnnének a „szaharai állapotok” a kritikusok körében csak „ferencvárosi futballgrundnak” gúnyolt pályán.

Végül a számos válogatott mérkőzésnek is otthont adó sporttelepen 1936. június 21-én, a Ferencváros–Slavia (5:2) Közép-európai Kupa-mérkőzésen csodálhatta meg először a publikum a zöld gyepet, a türelmetlenebbek azonban már a korábbi fázisokat is nyomon követték, sőt Honigberger János klubvezető elmondása szerint olyan szurkolók is akadtak, akik taxin mentek ki a pályához figyelni a változásokat. Dresdner úr, a füvesítés mérnöke semmit sem bízott a véletlenre, a munkálatok kezdetén tizenkét helyen fúratta meg a ferencvárosi pálya talaját, az így nyert földmintákat elvitte a Földtani Intézetbe, ahol gondos agrokémiai vizsgálatnak vetették alá. Az eredményről a sportsajtó így számolt be: „A pálya talaja majd minden helyen alkalmas a füvesítésre. Kivétel a B-tribün előtti rész, mégpedig az a rész, amely Kispest felé esik. Ott ugyanis egy kissé homokos a talaj, máshol jó barna föld van. A fúrások közben azt is megnéztük, hogy van-e valahol meleg víz. De szerencsére nem találtunk.”

A nagy vetélytárs Hungária öt évvel megelőzte a Ferencvárost, bár az 1931-es fejlesztés sem ment gond nélkül, a Tátrából hozatott gyeptéglák nem érezték magukat tökéletesen a pesti környezetben, így csak háromszori műtrágyázással tudták úgy-ahogy játékra alkalmas állapotba hozni a terepet. A következő őszön így is vetni kellett fűmagot a kikopott részekre, a klub népszerű tagja, az egykor kapusként, majd edzőként szerepet vállaló, „vörös Taki” becenéven emlegetett Takács Béla olyannyira szívén viselte az ügyet, hogy megvádolták, éjjelente titokban kilopózik a pályához nézni a fű növését.

Meglepő lehet, hogy műtrágyával próbáltak segíteni a helyzeten, Az Est 1935-ben megjelent cikke is felhívja a figyelmet a veszélyre, ám jelzi az egészséges alternatívával kapcsolatos aggályokat is: „A kertészek szakvéleménye szerint tulajdonképpen csak a természetes trágya volna megfelelő, de ennek bonyolult akadályai vannak. Ha ugyanis december közepén, a futballszezon végén szétrakják a trágyát a futballpályán, de hamarosan nem jön kiadós hótakaró, akkor a téli szünet végén, január közepén még aligha lehet rávenni a futballistákat, hogy ezen a pályán játsszanak és kockáztassák azt, hogy elesnek.”

Újpesten évekig húzódó dilemmát jelentett a füvesítés. A költséges beruházásról 1933-ban Aschner Lipót elnök már „elhatározott dologként”beszélt a Sporthírlap újságírójának, ehhez képest három évvel később a Nemzeti Sport még a szurkolói gúny tárgyaként hivatkozott az újpesti korszerűsítésre: „Egy néző, aki már régen nem volt Újpesten, örömmel kiáltott fel, amikor belépett a pályára: »Nini, füvesítik az újpesti pályát!« És nyugodtan odamutatott a körlépcsőre, ahol a lépcsők között zöldell a fű...”

Ugyanebben az időszakban jelent meg a sportlapban egy másik variáció a témára. „A pálya alaposan porzik. Még Langfelder Ferenc is szörnyülködik miatta. Rainprecht »tanácsos úr«, a lelkesebb lila szurkolók egyike odafordul a játékosokhoz: – Akarjátok, hogy füves legyen a pálya? – Akarjuk – harsan fel egyhangúlag az újpesti fiúk hangja. – Nagyon egyszerű – mondja a »tanácsos úr«. – Csak meg kell verni a Torinót, akkor fellázítjuk az újpesti munkanélkülieket, hogy mindegyik hozzon vagy húsz-harminc gyeptéglát. Tekintve, hogy van Újpesten a munkanélküliekből vagy öt-hatezer, játszva megoldjuk a füvesítés problémáját.”

Végül még két évig halogatták a műveletet, csak 1938 őszére borult zöldbe a lila-fehérek pályája. Máshol is akadtak nehézségek. Sokáig találgatták, miért van az, hogy a BSZKRT-pálya egyik sarkában nem hajlandó nőni a fű, mígnem egy alaposabb ellenőrzés megállapította, hogy a felszín alatt, a talajban vastag mészréteg található – ezt a szintet aztán óriási munkával kiásták. Évekkel később Salgótarjánban fulladt kudarcba a füvesítés, a SalBTC salakhegyen épült pályájának gyepesítésére ugyan 1942-ben a szomszéd hegyről 30 ezer pengőért szállítottak át földet, a puha talaj hepehupássá vált, hiába nőtt ki a fű, végül az egész területet fel kellett szántani, és elölről kezdeni a vetést.

Már a nagy felújítási hullám előtt is voltak füvesítési próbálkozások az Üllői úton, a Hungária úton és az újpesti stadionban is, ám a pályák egy idő után kikoptak, elveszítették gyepborításukat, így egyszerűbb volt lemondani róluk. Fordulatot az MLSZ 1930-ban kimondott szándéka hozott, Rosenberg Emil alelnök vezetésével ekkortól ösztönözték az egyesületeket a pályák füvesítésére. A törekvést támogatta a Nemzeti Sport is, az alábbi cím igencsak határozott útmutatással szolgált: „Füvesíteni kell a pályákat, mert 1. a magyar pályaviszonyok nem méltók a magyar sport rangjához, 2. német csapat nem jön ilyen sportszerűtlen pályára, 3. egészségtelen pályán bűn sportolni.”Utóbbi érvet így bontja ki a cikk: „A magyar pályákon a magyar futballisták olyan körülmények között futballoznak, amelyek teljesen ártalmasak az egészségre. A játékosok lába nyomán valóságos porfelhők támadnak, s a porfelhő beburkolja a játékosokat, rontja, emészti a tüdejüket. A sport az egészség szolgálata. Hogyan egyeztethető össze ezzel a feladatával az ilyen körülmények elnézése?”

A kérdésfelvetés jogos volt, és alighanem Dresdner Iván füvesítési szakértő sem bánta – hosszú évekre biztosította megbízásait.