Póczik József saját magának is üzeni: „A szív a legszebb kincs...”

Kilenc hónappal a szívműtétje után, egy zsarolási ügy kellős közepén nincs különösebb oka örömünnepre. Szívesen emlékszik viszont élete első jelentősebb időszakára, amikor ballábas győri tehetségként, tizenhét évesen Mészáros József, a legendás Dodó bácsi Kispesten beállította az ETO kezdőcsapatába, majd huszonegy évesen Bulgária ellen győztes mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban.

„Álomszép kezdet volt, még az Európa-válogatott keretébe is meghívást kaptam    – emlékezett Póczik József. – A korszak hazai nagycsapata, a Vasas el akart vinni, mentem is volna, de a Rába ETO nem engedett. Végül 1976 tavaszán a nagy hatalmú sportvezető, Kutas István úgy döntött, a Honvédba kell igazolnom. Nem mondanám sikertelennek a Kispesten töltött éveket. Az Ajaxot kivertük az UEFA-kupából, utána a hollandok szerettek volna megszerezni, de huszonhat évesen szó sem lehetett külföldi szerződésről. Aztán nem kaptam meg az ígért lakást sem, és ezért hazatértem Győrbe.”

Akkoriban Kovács Imre edzőnél kiváló erőben voltak a játékosok, ám a játék akadozott, az ETO gyengén szerepelt, egy Csepel elleni mérkőzésen csak háromszáznyolcvan nézőt számoltak össze. Ekkor jött, látott és győzött Verebes József.

„Egészen más, nálunk egyedülálló módszerekkel készített fel bennünket, labdás gyakorlásokkal oldva a monotóniát. Sajnos a nemzetközi porondon elmaradtak a várt sikerek, egyszerűen azért, mert a külföldi csapatok képzett játékosokkal előbbre tartottak már, mint az akkori ETO. Végre harmincévesen kiengedtek Antwerpenbe, ám egy kupameccsen játszhattam csak, mert edzésen a támaszkodó lábamat elvitte a kivetődő kapus, és ami elszakadhatott, az el is szakadt a térdemben. Marc Martens professzor hozott rendbe úgy, hogy idehaza még tudtam később játszani. Anyagilag így sem jöttem ki rosszul ebből a nehéz korszakból, a négy hónapig viselt gipszből, a hosszú rehabilitációból...”

A luxemburgi 6–2-es Eb-selejtezőn három gólt rúgott, és sajnálja, hogy még 1979-ben az Egyesült Államok elleni balul sikerült, 2–0-s vereséggel végződő válogatott mérkőzésen magasan fölé lőtte a tizenegyest. Kétszeres bajnokként aztán lassan gondolkozhatott a folytatásról, természetesnek látszott, hogy az ausztriai kiscsapat után az edzői pályán próbál szerencsét. Hamar, már negyvenkét évesen megbízták az ETO felkészítésével, de élvonalbeli vezetőedzőként csupán néhány hónapig dolgozhatott.

„Labdarúgásunk abban az évtizedben elég zavaros időket élt, akkor kezdődött a külföldi játékosok dömpingje, sokszor kétes tudású idegenből érkezett légiósok szerződtetésével. Azt viszont büszkén állítom, hogy a nálam az NB I-ben bemutatkozó fiatalok néhány év után a csapat meghatározó labdarúgói lettek, sőt 1998-ban csaknem eljutottak a bajnoki címig. Viszont az ezredfordulón már érződött, hogy a vagongyárral együtt az ETO anyagi helyzete is egyre rosszabbodik. Ezután már nem került szóba a nevem a klubnál, bár dolgoztam az utánpótlásnál és több kiscsapatnál, például Koroncón négy ízben is sikeres együttest építettünk, szerettek, és én is jól éreztem magam.”

Rövid ideig vezetőként közreműködött az ETO öregfiúk-mérkőzésein, aztán szép lassan kikerült a reflektorfényből. Tavaly előbb lábon kihordott egy hátsófali szívinfarktust, majd a vizsgálatok szükségessé tették a koszorú­érműtétet. Az operációt balatonfüredi rehabilitáció követte, majd a hosszú gyógyulás hazai környezetben folytatódott, egészen a mai napig.

„Életmentő műtét volt, ma is megérzem az időjárás-változásokat, különösen a mostani hőséget. A betegségben nyilvánvalóan szerepet játszott az ismert győri zsarolási per, amely bírósági szakaszban van, a tanúk közül senki sem vallott ellenem. Meg kell mondanom, a volt polgármester, Borkai Zsolt is korrektül nyilatkozott rólam, mindezt nem mondhatom el korábbi ügyvédjéről és egy volt játékosomról. Bízom benne, hogy végül számomra kedvező döntés születik. Sokszor kijöttem életem során a gödörből, kaptam rosszat eleget, de nincs bennem senkivel szemben sem harag. Nyugdíjas vagyok, köszönöm a Magyar Labdarúgó-szövetség anyagi segítségét, és az operált szívemmel vallom, hogy »szeressük egymást gyerekek, a szív a legszebb kincs«. A felépülésemhez türelemre van szükség, közben szurkolok az ETO-nak, a mostani erősítésekkel végre talán lesz esély az NB I-be jutásra.”