Újpestre szerződött a Fiorentina U-válogatott magyar támadója

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 16:13
Dénes Adrián Újpestre szerződött (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján bejelentette, szerződtette a Fiorentina utánpótlás-válogatott magyar labdarúgóját, Dénes Adriánt.

A 20 éves szélső 2021-ben a Budapest Honvéd akadémiájáról igazolt a Fiorentina utánpótlásába, amelyből másfél év után a Cesenához került kölcsönbe. Visszatérését követően, 2023 nyarán, jó teljesítményének köszönhetően a friss Európa-konferencialiga-ezüstérmes nagycsapatában is bemutatkozhatott, felkészülési mérkőzésen.

„Ő egy fiatal, magyar játékos, aki előtt komoly jövő állhat és hosszú távon is segítségére lehet az Újpestnek és a magyar labdarúgásnak is. Meg szeretnénk adni neki az esélyt, hogy bizonyítson, és hogy lépésről lépésre be tudja verekedni magát majd a kezdőcsapatba”  –  mondta róla az Újpest FC ügyvezető igazgatója, Benczédi Balázs.

A fiatal a firenzeiek Primavera-csapatával Olasz Kupa- és Szuperkupa-győzelmet is ünnepelt, emellett a magyar U19-es és U20-as válogatottban egyaránt szerepelt már.

Dénes a támadósorban több poszton is bevethető, az esetek nagy részében – ballábasként – jobb oldali tükörszélsőt játszik. Sebessége és cselezőkészsége kiemelkedő, olaszországi neveltetése révén taktikailag érett – írja honalpján az Újpest.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Bese Barnabás (Fehérvár FC), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőköved, szabadon igazolhatóként), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérhet: Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC), Eckl Patrick (Komáromi FC), Mucsányi Márk (BVSC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: Baranyai Nimród (Debrecen), Babós Levente (Puskás Akadémia – legutóbb kölcsönben Csákvár), Baranyai Nimród (Debrecen), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Távozók: Jorgosz Andzulasz (görög, szabadon igazolható), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható), Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón), Kiss Tamás (szabadon igazolható), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Mörschel (dominikai-német, szabadon igazolható), Branko Pauljevics (szerb-magyar, szabadon igazolható), Franklin Sasere (nigériai, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

 

Legfrissebb hírek

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Bajba kerülhet az Újpest, ha nem javul a támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 11:57

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

NS-infó: sok hiányzóval számolhat az Újpest az MTK elleni bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 12:37

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Jól küzdött a Dorog, de Beridze fejese elég volt az Újpestnek a továbbjutáshoz

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 21:48

„Fontos, hogy ne kezdjünk el pánikolni” – Benczédi Balázs, az Újpest ügyvezetője

Labdarúgó NB I
2025.02.24. 19:27

Nem született gól a Nyíregyháza és az Újpest bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 21:26
Ezek is érdekelhetik