Gruber Zsombor: Ha az első percben befejelem azt a helyzetet...

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.08.18. 07:24
Gruber Zsombor először volt kezdő a Ferencvárosban, éppen az Újpest elleni derbin (Fotó: Török Attila)
Gruber Zsombor először volt kezdő a Ferencvárosban, méghozzá az Újpest elleni, 1–0-ra megnyert derbin. A 19 éves támadó csak az első percben kihagyott helyzetét sajnálja.

„Amikor a derbi előtti napon megtudtam, hogy kezdő leszek, nagyon boldog voltam, viszont próbáltam ugyanúgy készülni a mérkőzésre, mint bármelyik másikra. Ha az első percben befejelem azt a helyzetet... A visszajátszásban láttam, hogy nehezebb volt kihagyni, mint belőni, de ez van sajnos, majd legközelebb bemegy” – utalt arra Gruber Zsombor, hogy akár az első támadásból megszerezhette volna az első találatát a Ferencvárosban. 

Videónkban elmondja azt is, hogy mit beszéltek a társakkal a kispadon, amikor még nulla-nulla volt az állás, illetve mit mondott neki Pascal Jansen, amikor a 61. percben lecserélte. Emellett a saját teljesítményét is értékeli, valamint reagál azokra a szurkolói véleményekre, amelyeket a Midtjylland elleni Bl-selejtező után kapott.

Labdarúgó NB I
2024.08.17. 23:41

Pascal Jansen: Minden megtörtént, helyzetek, kapufák, vitatott szituációk, feszültség

Bartosz Grzelak a gólról: Az nem Joao Nunes pozíciója, balszerencsés szituáció volt.
Labdarúgó NB I
2024.08.17. 19:11

Kehinde döntött a 92. percben – a Fradi sorozatban 17. alkalommal győzte le az Újpestet!

Tovább tart a lila-fehérek 2015-ben kezdődött pocsék sorozata, most a hajrában a csereként beálló Kehinde gólja döntötte el a derbit.

NB I
4. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Újpest FC 1–0 (Kehinde 90+2.)
Budapest, Groupama Aréna, 18 751 néző. V: Bogár

AZ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. MTK Budapest336–1+5 
2. Puskás Akadémia337–3+4 
3. Ferencvárosi TC334–0+4 
4. Kecskeméti TE41213–3
5. Debreceni VSC31114–2+2 
6. Paksi FC31115–6–1 
7. Fehérvár FC31114–5–1 
8. Diósgyőri VTK41124–7–3 
9. Újpest FC4136–6
10. Zalaegerszegi TE3124–4
11. Nyíregyháza Spartacus3123–7–4 
12. ETO FC Győr443–9–6 

 

Legfrissebb hírek

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:18

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11

Ezerforintos meccsjegyek, egy ingyensör a bérleteseknek – az Újpest így kedvez a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 16:33

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19
Ezek is érdekelhetik