Hornyák Zsolt: Szerintem igaza van a paksi vezetőedzőnek, a szövetség a magyar klubok ellen van, amikor nem engedi a pihenőt

Vágólapra másolva!
2024.08.12. 07:46
Hornyák Zsolt örülne, ha a magyar csapatok is rápihenhetnének az európai kupameccsekre (Fotó: Kovács Péter)
Három mérkőzést játszottak vasárnap a labdarúgó NB I-ben: a Puskás Akadémia hazai pályán 3–1-re megverte a Nyíregyházát, az MTK idegenben 2–1-re legyőzte az ETO FC Győrt, míg az Újpest 4–1-re megverte vendégét, a Fehérvárt. Íme, a három meccs edzői mérlege!

 PUSKÁS AKADÉMIA–NYÍREGYHÁZA 3–1 

HORNYÁK Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Köszönöm a csapatomnak ezt a teljesítményt! És a Nyíregyházának is, amely korrekt módon állt a pályaválasztói jog felcseréléséhez. A regeneráción és a taktikai felkészülésen volt a hangsúly. Jól kezdtük a mérkőzést, már az első félidőben el kellett volna dönteni a sorsát.

– Mi változott a második félidőben?
– Korábban is megtörtént, hogy a találkozó bizonyos fázisai­ban túlságosan passzív a futballunk, itt is volt egy ilyen időszak, de aztán a csereként beküldött játékosok új lendületet adtak a gárdának, megérdemelten nyertünk.

– Egymást követik a tétmérkőzések…
– Rendkívül nehéz hét után és előtt vagyunk. Örülünk, hogy így is kilenc pontunk van, és bár nem akarom Bognár Györgyöt idézni, szerintem igaza van a paksi vezetőedzőnek: a szövetség a magyar klubok ellen van, amikor nem engedi a pihenőt. Az örmény ellenfelünk nem játszott ezen a hétvégén, azt meg jól tudom, hogy a szlovák klubok is két meccset is elhalaszthatnak – négy NB I-es együttes van versenyben, és itt játszani kell. Pedig a nemzetközi sikerek a magyar bajnokságot segítik....

 

TÍMÁR Krisztián, a Nyíregyháza vezetőedzője

– Nehezen indult ez a mérkőzést.
– Így van, hiszen hamar hátrányba kerültünk, ráadásul a saját hibánkból. Ez a kezdés meghatározta az első félidőt, hiába próbáltuk nyugtatni a társaságot, kapkodó volt a játékunk, kevés párharcot nyertünk meg, és mert lassan játszottunk, nem tudtuk megtartani a labdát az ellenfél térfelén.

– A második félidő már jobban nézett ki, minek volt ez köszönhető?
– A szünetben átbeszéltünk néhány fontos részletet, a cserék jól szálltak be, olyannyira, hogy közel voltunk az egyenlítéshez. Erre viszont büszke vagyok, mert Felcsúton mindenkinek nehéz lenne kétgólos hátrányt ledolgozni. Sajnos nekünk sem sikerült, mert amikor túlságosan kinyíltunk és mentünk előre, jött a tizenegyes. Ezzel együtt a mentalitásunk rendben volt.

– Újoncként mi az első három forduló legfontosabb tapasztalata?
– Leginkább az, hogy nem szabad ennyi hibát elkövetni a saját térfélen. Több játékosunk most mutatkozik be a legmagasabb osztályban, vannak fiatalok, akik fejődnek majd és futballozhatunk ugyanolyan bátran, mint a másodosztályban. Hiszek a bennmaradásban, de természetesen ehhez sokat kell még fejlődni.


 ETO FC GYŐR–MTK 1–2 

BORBÉLY Balázs, az ETO FC Győr vezetőedzője

– Még mindig pont nélkül áll az ETO…
– Pedig a 35-36. percig jól játszottunk, veszélyes helyzeteket alakítottunk ki, a saját szögletünknél elkövetett buta hibánkig egy csapat volt csak a pályán. Az első gól megtörte a lendületet, a második büntető pedig furcsa volt, azután az MTK széttördelte a játékot, és már nem tudtunk lendületbe jönni.

– Mennyire borította a meccstervet Claudiu Bumba sérülése?
– Inkább lélektanilag okozott nehézségeket, mert kulcsjátékos esett ki a támadók közül. Bánáti Kevinnél nincs jobb a kispadon, aki bejöhetett volna a helyére, jelenleg nincs is olyan kaliber a cseresorban, mint például az MTK-nál Stieber Zoltán.

– Mi az oka annak, hogy csapata látványosan összeesik a kapott gólokat követően?
– Én sem értem, miért történik ez. Igyekszem dolgozni ezen, de nem vagyok pszichológus. A kétes helyzeteket most ellenünk ítélték meg, ám hiszem, hogy ezt visszaadja az élet.

HORVÁTH Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője

– A győzelemmel biztosan elégedett, de a játékkal is?
– Joggal tartottunk a meccstől, mert az ETO-nak jó futballistái vannak. A hátrányba kerülés után vissza tudtunk kapaszkodni a meccsbe, összeszedtük magunkat. A széleket lezártuk, a kulcsjátékosokat hatástalanítottuk, a meccs végéig nem engedtünk nekik nagy helyzetet, egy alatt tartottuk a várható gólokat jelző xG-mutatót. A kényszerű győri csere változtatott az összképen.

– Miért futballoztak ennyire passzívan?
– A csapatjáték nem volt olyan, mint az előző meccseken, a színvonala sem volt magas. Egyszerű futballt játszottunk, mert most ez kellett a győzelemhez. Szeretnénk kombinatív, kreatív csapatjátékot játszani, de időnként kell a B-opció, amihez adott esetben nyúlhatunk.

– Hogyan kommentálná a második tizenegyest megelőző helyzetet?
– A játékos azt mondta, ellenfele elérte az arcát, ez innentől kezdve a VAR felelőssége, az ítéletekkel kapcsolatban sem pró, sem kontra nem foglalok állást.

 


 ÚJPEST–FEHÉRVÁR 4–1 

 

AZ NB I ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. MTK Budapest

3

3

6–1

+5 

  2. Puskás Akadémia

3

3

7–3

+4 

  3. Ferencvárosi TC

2

2

3–0

+3 

  4. Debreceni VSC

2

1

1

4–1

+3 

  5. Paksi FC

3

1

1

1

5–6

–1 

  6. Fehérvár FC

3

1

1

1

4–5

–1 

  7. Újpest FC

3

1

2

6–5

+1 

  8. Zalaegerszegi TE

3

1

2

4–4

  0 

  9. Nyíregyháza Spartacus

3

1

2

3–7

–4 

10. Kecskeméti TE

3

2

1

1–2

–1 

11. Diósgyőri VTK

3

1

2

3–7

–4 

12. ETO FC Győr

3

3

2–7

–5 

 A 3. FORDULÓ EREDMÉNYEI 
Augusztus 9., péntek
Kecskeméti TE–Debreceni VSC 1–1
Augusztus 10., szombat
Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC 0–2
Zalaegerszegi TE FC–Paksi FC 3–1
Augusztus 11., vasárnap
ETO FC Győr–MTK Budapest 1–2
Újpest FC–Fehérvár FC 4–1
Puskás Akadémia FC–Nyíregyháza Spartacus 3–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik