Rangadóval és FTC-győzelemmel kezdődött a hétvégén a női NB I

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.08.27. 14:19
Edwards szerzett vezetést a Ferencvárosnak (Fotó: fradi.hu)
Az MTK elleni rangadóval nyitó FTC-Telekom és az ETO FC Győr is győzelemmel kezdte a Simple Női Liga 2024–2025-ös idényét, történelmi pontot szerzett a Szekszárd, idegenben nyert a Szeged, hazai pályán a Viktória, míg a Puskás Akadémia hátrányból fordított.

 

Az élvonalbeli újonc Bp. Honvéd egyik új szerzeménye, az MTK-tól érkező Csuhai Vivien szerezte meg a Simple Női Liga 2024–2025-ös idényének első gólját – mindössze nyolc perc telt el a kezdés után. A gyors gól ellenére sem tudott pontot szerezni a kispesti csapat, a szegediek a 35. percben a 17 esztendős, de már a harmadik élvonalbeli idényét játszó Balázs Evelin révén egyenlítettek, majd a hajrában Sovány Dorina is eredményes volt. A forduló rangadóján az FTC-Telekom mindkét félidő hajrájában szerzett egy-egy gólt az MTK Budapest ellen: előbb Jadyn Edwards tizenegyesből, majd a második játékrészben Németh Adél beadása után Vlada Kubaszova fejjel. Sima győzelemmel rajtolt az ETO, az első félidő felére eldöntötte a Soroksár elleni találkozót: Kocsán Petra már a tizedik percben a kapuba talált, majd Kathleen White is feliratkozott a góllövők közé, a harmadik gólt Savanya Csilla szerezte az 53. percben.

Szép győzelemmel rajtolt az új, sárga-zöld szerelésben játszó Viktória az Astra ellen: a második félidőben Szil Tünde tíz méterről helyezte a labdát a kapu jobb sarkába. A hajrában Németh Mirtill óriási, harmincméteres lövése után a lécről pattant ki a labda. A forduló egyetlen gól nélküli mérkőzésén a Szekszárdi WFC elvitt egy pontot az újonc Pécsi MFC otthonából. Fordulatos mérkőzésen a DVTK szerzett vezetést a Pancho Arénában, miután a borsodi születésű, de a Ferencvárost is megjáró, 18 éves Madarász Laura tizenegyesből volt eredményes. A második félidő elején a diósgyőri kapus, Orgoványi Dóra a tizenhatoson kívül szabálytalankodott (ráadásul megsérült) és piros lapot kapott. A helyére beálló, 15 éves Galambvári Olívia a gólokról nem tehetett, de nem is tudta megakadályozni a mérkőzés végére (a labdát mérgében a földhöz vágó Szolomájer Leila második sárga lapja és kiállítása miatt) kettős emberelőnybe kerülő Puskás Akadémia fordítását. Előbb a fehérorosz Melana Szurauceva szerzett gólt, majd a fehérvári nevelésű Pécsi Dóra a rövid sarokba küldte a labdát a 86. percben. A mérkőzés legszebb gólját a hosszabbítás perceiben a csereként beálló Tóth Zsóka nevéhez fűződik, 22 méterről a jobb felső sarokba lőtt.

NŐI NB I
1. FORDULÓ
FTC-TELEKOM–MTK BUDAPEST 2–0 (1–0)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont. V: Sipos K. (Bizderi, Pavlovics)
FTC-TELEKOM: Kosztics – Ott, Demeter (Németh, 82.), Zágonyi (Csigi, 82.), Gödér – Feny­vesi, Edwards – McFarland (Nagy Viktória, 68.), Kubaszova, Túróczy (Czellér, 88.) – Nagy V. Vezetőedző: Albert Flórián
MTK BUDAPEST: Varga L. – Bokor, Palama (Murár 87.), Vajda O. (Farkas P. 76.) – Legendás, Barkóczi, Farádi-Szabó (Pataki a szünetben), Zágor, Mészáros C. – Vágó, Siklér (Molnár A., 76.) Vezetőedző: Makrai László
G: Edwards (42. – 11-esből), Kubaszova (84.)

BUDAPEST HONVÉD FC–KÉSZ-SZT. MIHÁLY-SZEGED 1–2 (1–1)
Budapest, Honvéd MFA utánpótlásközpont. V: Molnár-Sáska (Nyeste, Jávorka)
HONVÉD: Pasar – Silva, Morris, Csuhai, Kós – Sipőcz, Josy, Hreljam, Nádudvari – Váradi, Hajpál (Katona, 72.). Vezetőedző: Martin Masaryk
SZEGED: Aradi – Juhász (Farkas, 80.), Futaki (Sajti, 83.), Kránicz, Marjanovics – Balázs (Szimonovics, a szünetben), Koszo, Malesevics – Szabó, Petrovics (Nagy, 83.), Horváth L. (Sovány, a szünetben). Vezetőedző: Hadár Attila
G: Csuhai (8.), ill. Balázs E. (35.), Sovány (79.)

PÉCSI MFC–SZEKSZÁRDI WFC 0–0
Pécs. V: Kovács F. (Juhász D., Rigó)
PMFC: Bednar – Bódis, Bolboaca, Bocz, Rituper (Máté, 80.) – Kiss, Vasile, Belaya – Égi (Spiel, 80.), Turi, Farkas J. Vezetőedző: Németh Zsolt
SZEKSZÁRD: Török – Schell, Acsádi, Jáhn, Zahár – Vári, Kovács Zs. (Garabecz, 72.), Kágyi – Prigli, Nagy-Cseke (Kuntzl, 87.), Taylor. Vezetőedző: Micskó Márk

VIKTÓRIA FC–ASTRA HFC 1–0 (0–0)
Szombathely. V: Molnár R. (Keszthelyi, Havasi-Németh)
VIKTÓRIA FC: Schvirján – Csáki, Kovács V., Pintér – Nagy D., Gravencz (Hécz, 69.), Kis A., Németh M., Varró (Csizmadia, a szünetben) – Szil (Csejtei, 82.), Kiss-Lantos (Mesterházy, 91.). Vezetőedző: Markó Edina
ASTRA HFC: Halla – Csolti, Balogh O. (Antalicz, 84.), Gelb, Simon F. (Angyal, 69.) – Kós, Vidács, Szemnai, Pap (Tőzsér, 69.) – Tatai, Kirschner. Vezetőedző: Dombó János
G: Szil (51.)

ETO FC GYŐR–SOROKSÁR 3–0 (2–0)
Győr. V: Pusztai (Gordos, Ferenczi)
ETO FC: Bíró – Öreg, Kovács L., Nagy F., Frajtovics (Jánosi, 65.) – Sali, Abambila – Savanya (Tóth S., 77.), Horváthová (Kern, a szünetben) – Kocsán (Németh V., 77.), White. Vezetőedző: Dörnyei Balázs
SOROKSÁR: Ascher – Hanász, Nyúl, Buzás, Patkós – Mucsi, Földvári, Schmidt (Miszlai,78.), Jákri – Benke, Czinege. Vezetőedző: Dukon Béla
G: Kocsán (10.), White (24.), Savanya (53.)

PUSKÁS AKADÉMIA–DIÓSGYŐRI VTK 3–1 (0–1)
Pancho Aréna. V: Bognár R. (Vad, Hegedűs-Baráth)
PUSKÁS AKADÉMIA: Dannback – Tuza, Szemán-Tóth, Harmat, Palakovics – Nagy N. (Brekovszki, 58.), Nagy L., Szarvas (Sági, 84.), Tanaszkovics (Tóth Zs., 61.), Pécsi – Szurauceva. Vezetőedző: Halászi Kinga
DVTK: Orgoványi – Szolomájer, Kazanowska, Komlós – Mikó, Sain (Galambvári, 58.), Madarász, Connell (Ezer, a szünetben), Boros – Myhal (Katona, 89.), Krisztin (Nagy, 82.). Vezetőedző: Bém Gábor
G: Szurauceva (76.), Pécsi D. (85.), Tóth Zs. (90+5.), ill. Madarász L. (32. – 11-esből)
Kiállítva: Orgoványi (51.), Szolomájer (79.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik