Döntetlent játszott Máltán a magyar női labdarúgó-válogatott

Vágólapra másolva!
2024.12.03. 17:39
Nagy Fanniék (21) nem tudtak nyerni Máltán (Fotó: MLSZ)
A magyar női labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott felkészülési mérkőzésen Máltán.

A magyar szövetség közösségi oldalának keddi beszámolója szerint a Szarvas Alexandra szövetségi kapitány által irányított együttes jóval több helyzetet alakított ki ellenfelénél, de végül meg kellett elégedne az 1–1-es döntetlennel a Centenary Stadionban.

A vendégek találatát a csapatkapitány Csiszár Henrietta szerezte.

„Ismét mi irányítottunk az egész mérkőzésen, az első találkozóhoz hasonló játékképet láthattunk, minimum tizenöt helyzetünk volt, amelyekből azonban csak egy gólt sikerült rúgnunk. Ezen mindenképpen javítanunk kell a jövőben, hiszen ezen a szinten már minden csapat tud védekezni, akár kilencven percig is. Ha nem rúgod be a helyzeteket, akkor nem fogsz nyerni a nálad papíron gyengébb csapatok ellen sem. Az edzőtáborban töltött tíz nappal alapvetően elégedett vagyok, mert nagyon jól dolgoztak a lányok, az új taktikai elemeket jól beépítettük a játékunkba, de a focit gólra játsszák... Várjuk a Nemzetek Ligáját, addig már nem lesz edzőtáborunk, de tudjuk, hogy min kell javítanunk, és arra tudunk támaszkodni, ami már működik a játékunkban” – nyilatkozta Szarvas Alexandra szövetségi kapitány az MLSZ honlapjának.

A két együttes múlt pénteken is megmérkőzött egymással, akkor a mieink 3–1-re nyertek.

Magyar válogatott
2024.11.29. 16:52

Győzelemmel kezdett Máltán a női válogatott

Szarvas Alexandra szövetségi kapitány csapata 3–1-re nyert zárt kapus felkészülési mérkőzésen a szigetország legjobbjai ellen.

MÁLTA–MAGYARORSZÁG 1–1 (0–0)
Magyarország: Brzykcy – Kovács L., Németh H., Németh D. – Zeller, Nagy F., Csiszár (Fenyvesi, 69.), Szabó V. (Mészáros C., 81.) – Pápai (Kaján, 69.), Csányi D. (Siklér, 86.), Csiki A. (Nagy V., 81.). Szövetségi kapitány: Szarvas Alexandra
Gólszerző: Bugeja (53. – 11-esből), ill. Csiszár (46.)

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult az első női labdarúgó, aki férficsapatban is játszott

Minden más foci
2025.03.05. 10:07

Otthon botlott az éllovas ETO a női NB I tavaszi nyitányán

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 17:34

Szombaton kezdődik a női NB I tavaszi idénye

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 17:43

„Elrúgta a bokámat” – mégsem kapott tizenegyest a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:44

Egy tizenegyes döntött, a magyar női válogatott kikapott Finnországtól az NL-ben

Magyar válogatott
2025.02.25. 19:55

Fehéroroszország elleni győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját női válogatottunk

Magyar válogatott
2025.02.21. 21:52

Női futball: a Wolfsburg 52 siker után kapott ki a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.12. 22:13

Női labdarúgás: Fehéroroszország ellen kezd a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.02.10. 14:21
Ezek is érdekelhetik