Kellene a mágia – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2024.10.16. 23:14


SOKÁIG SZINTE EGYEDÜL volt ő a fény az éjszakában, Pécsről a Fradiba, majd onnan az angol Premier League-be igazolva, ott a Mágikus Magyar becenevet kiérdemelve, a Fulhammel 2010-ben Európa-liga-döntőt játszva, a koronás címeres mezt 97-szer felhúzva, karrierje végén a 2016-os Eb-re kijutva, s a torna legszebb gólját lőve a későbbi győztes portugálok hálójába. Nem vitás, Gera Zoltán szenzációs játékos volt a magyar foci egy kevéssé fényes időszakában, ha csak fele ilyen jó edző lesz, már megérte erre a pályára mennie. Mert nagyon úgy néz ki, ezt az utat választotta, noha kortársai egy része másfelé ment, akár a sportág környékét is elhagyva. Ám Gerzson – mert ez is egy közkeletű beceneve, s tudjuk, csak azt becézik, akit szeretnek – pályafutása befejezésekor azonnal megkapta a lehetőséget, előbb az FTC-nél és a válogatottnál technikai edzőként, majd az U21-esek kispadján. Sőt, 2020 novemberében a covidos Marco Rossi helyett még a „nagyokat” is irányíthatta két mérkőzés erejéig.

Bizalom ez a javából, amire Gera rászolgált játékosmúltjával, személyiségével, de hogy maximálisan élt-e vele, az erősen vitatható, zajos sikerek nem követték eddigi tréneri tevékenységét. Mondhatjuk persze, hogy az U21-es gárdának nem az a fő célja, hogy mindig nyerjen, hanem az, hogy a felnőtt elit előszobája legyen, minél több fiatal tehetséget kínálva az A-csapatnak, ha szükség lesz rájuk. A most 45 éves szakember idén februárban, fogalmazzunk úgy, a saját lábára állt, amikor az NB II-es Vasas kispadjára ült, azzal a kimondott szándékkal és egyben elvárással, hogy visszajuttatja a patinás piros-kék klubot az első osztályba. Nem jött össze, olyannyira, hogy az új idény gyengébb kezdését követően augusztusban távoznia kellett Angyalföldről.

Ő maga mégis „feljutott” az NB I-be, hiszen az utóbbi évek kecskeméti csodáját összehozó Szabó Istvánt váltja most a sereghajtó KTE-nél. Azt, hogy elvállalta ezt a kevésbé hálás feladatot, megértem, hiszen bizonyítani akarja, hogy megérdemelte az eddigi bizalmat, s azt, hogy igenis jó edző (lesz valamikor). Azt már kevésbé látom át, miért esett éppen rá a választás, hiszen nem rutinos „tűzoltó”, hanem fiatal, még tapasztalatlan szakember, akinek a megbízása nagy kockázatot rejt magában, ráadásul a helyi kötődésű Szabóval ellentétben korábban semmi köze sem volt Kecskeméthez. Talán abban lehet valami, hogy a mai magyar játékoskorosztály tagjainak Gera Zoltán volt a hősük, rá akartak hasonlítani, olyan pályát befutni, s hátha e bizalmi tőke „mágiája” a szakmai tudással megspékelve Bács-Kiskunban is hat, nemcsak Angliában. Legkésőbb jövő májusban, a bajnokság végén meglátjuk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik