A szerb-angol kettős állampolgárságú szakember érkezését három hete jelentette be a hajdúsági klub. El Maestro a mostani szezonban már a negyedik edző a DVSC kispadján, mivel Szrdjan Blagojevicset augusztus végén ideiglenesen Dombi Tibor váltotta, majd szeptember elsejétől Máté Csaba vette át a vezetőedzői posztot, akit október 27-én menesztettek. Ezt követően átmenetileg ismét Dombi ült a kispadon.
A 41 éves El Maestro az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy jól érzi magát Debrecenben, s bár a városból még nem sokat látott, „remek egy ilyen nagy klubnál profi emberekkel együtt dolgozni”, jó érzéssel megy be mindennap, ami számára a legfontosabb.
„Mint mindenhol, minden játékosnál, itt is vannak előnyök és hátrányok, erősségek és hiányosságok. Az a feladatom, hogy nyerő csapatot gyúrjak össze, ez pedig olyan folyamat, amelynek sosincs vége. Mindig azon gondolkodunk, hogyan lehetne a játékosokat egyénileg is fejleszteni, és megtalálni a megfelelő egyensúlyt a csapat összeállításánál” – mondta El Maestro, majd hozzátette: a magyar élvonal nagyon kiegyensúlyozott, sok csapat hasonló költségvetéssel működik és hasonló szintű a játéka, emiatt nagyon izgalmas a sorozat, mivel minden meccs nyerhetőnek érződik.
A Diósgyőrtől elszenvedett szombati, 3–1-es vereségről elmondta, elég veszélyt alakítottak ki az ellenfél kapuja előtt ahhoz, hogy pontot szerezzenek vagy esetleg meg is nyerjék a találkozót, de nem volt megfelelő a helyzetkihasználásuk. Az első forduló elhalasztott, Ferencváros elleni, csütörtöki összecsapásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az a szezon legjobb hazai mérkőzése lesz, s reméli, hogy a hideg ellenére sokan kilátogatnak majd. Hozzátette, szeretnének jó játékkal előrukkolni, és megmutatni, hogy lelkesek és győzni akarnak, mivel egy hónapja az idegenbeli, 2–2-re végződő meccsen bizonyították, hogy pontot tudnak szerezni az FTC ellen. El Maestróval eddig egy döntetlen és egy vereség a DVSC bajnoki mérlege.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||
1. Puskás Akadémia | 14 | 9 | 2 | 3 | 24–14 | +10 | 29 |
2. Ferencvárosi TC | 13 | 8 | 4 | 1 | 22–11 | +11 | 28 |
3. Diósgyőri VTK | 15 | 7 | 5 | 3 | 20–18 | +2 | 26 |
4. Paksi FC | 14 | 7 | 3 | 4 | 28–22 | +6 | 24 |
5. MTK Budapest | 14 | 7 | 2 | 5 | 22–16 | +6 | 23 |
6. Újpest FC | 15 | 6 | 5 | 4 | 18–12 | +6 | 23 |
7. Fehérvár FC | 15 | 5 | 3 | 7 | 20–22 | –2 | 18 |
8. Nyíregyháza Spartacus | 15 | 5 | 3 | 7 | 21–26 | –5 | 18 |
9. ETO FC Győr | 14 | 3 | 6 | 5 | 17–20 | –3 | 15 |
10. Zalaegerszegi TE | 14 | 3 | 4 | 7 | 18–22 | –4 | 13 |
11. Debreceni VSC | 14 | 2 | 4 | 8 | 18–28 | –10 | 10 |
12. Kecskeméti TE | 15 | 2 | 3 | 10 | 11–28 | –17 | 9 |