A nyíregyházi klub hivatalos honlapján kiadott közleményéből kiderült, hogy a jobb oldalon védőként és középpályásként is bevethető Kovács Krisztián Paksról érkezik kölcsönbe új csapatához. A 24 éves játékos az ETO-ban nevelkedett, tagja volt a korosztályos válogatottaknak, majd Paksra igazolt. Az előző idényben 29 bajnokin lépett pályára, és egy gólt szerzett, valamint három gólpasszt is adott. Az őszi szezonban hét NB I-es mérkőzésen lépett pályára.
„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, sok ismerős van a csapatban – kezdte Kovács Krisztián a Nyíregyháza hivatalos honlapjának. – Sok jót hallottam az együttesről, tudom, hogy erős, jó csapathoz érkeztem, és hogy mennyire szeretik a Szparit Nyíregyházán. Nagyon várom, hogy az új stadionban bemutatkozhassak, és eredményesek legyünk tavasszal. Dolgoztam együtt Győrben Tímár Krisztiánnal, tudom, milyen szakmai vonalat képvisel. Szeretnék minél több mérkőzésen pályára lépni.”
Fekete Tivadar, a nyírségiek sportigazgatója is elmondta a véleményét az átigazolásról: „Farkas Bendegúznál egy hete diagnosztizáltak csontödémát, melynek gyógyulása hosszú időt vesz igénybe. Sajnos úgy tűnik, hogy a tavasz végéig nem számíthatunk rá, így ebben a pozícióban Jaroslav Navrátil maradt egyedül. Szerettük volna, hogy itt is meglegyen a keretben a megfelelő létszám, ezért vettük kölcsön Kovács Krisztiánt a Pakstól. Úgy érzem, érkezésével tovább erősödött a keretünk.”
A klubok közötti megállapodás értelmében Kovács Krisztián a nyárig szerepel kölcsönben a NB I utolsó előtti helyén álló Nyíregyházánál.
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd), Ronaldo Deaconu (román, klub nélküli, legutóbb FC Hermannstadt – Nagyszeben, Románia), Pavlosz Korrea (ciprusi-panamai, Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Zan Medved (szlovén, FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Darko Velkovszki (északmacedón, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Kovács Krisztán (Paks)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Baki Ákos (Bp. Honvéd), Gengeliczki Gergő (Sényő), Gresó Mátyás (Mezőkövesd), Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (Tatabánya), Oláh Benjámin (Mezőkövesd), Pataki Bence (Tiszakécske), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Matheus Leoni (brazil)