
BÜSZKE LEHET Szappanos Péter: a Puskás Akadémia harmincöt esztendős labdarúgója nemcsak saját posztján, a kapusok között végzett az első helyen a Nemzeti Sport osztályzatai alapján, hanem a teljes NB I-es mezőnyt maga mögé utasította az ősszel. A nyáron sokáig nem lehetett tudni, hol folytatja pályafutását, hallani lehetett a bajnoki címvédő Ferencváros érdeklődéséről, az őt tavasszal a szaúdi Al-Fatehtől kölcsönvevő Paks meg akarta tartani, ám végül az előző évad ezüstérmeséhez, a Puskás Akadémiához szerződött.
„Jólesik minden elismerés, ám nem szabad elfelejteni, ez szubjektív értékelés, ráadásul a mostani még csak részeredmény – mondta lapunk érdeklődésére Szappanos Péter, miután megtudta, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján ő lett az ősz játékosa. – Nyilván örülök, ha mások úgy látják, kiemelkedő teljesítményt nyújtottam, mindig jó visszaigazolás ez a játékosoknak. A futball csapatjáték, amikor nem megy a többieknek, nehéz kapusként meccset nyerni. Olyan nincs, hogy minden rendben, mindig van a mutatottnál még jobb teljesítmény, de tisztában vagyok azzal is, gólt nem tudok rúgni… Ha nulla nullára végződik a mérkőzés, és ehhez az eredményhez hozzátettem a magam részét, nincs miért elégedetlennek lenni, boldog vagyok. Nagyon fontos reálisan értékelni, muszáj elfogadni azt is, hiába teszek meg mindent, gólt szerez az ellenfél.”
Már elkezdődött a bajnokság, amikor a kapus Felcsútra igazolt, az első két fordulóban nem az ő nevével kezdődött a csapat összeállítása (a Kazincbarcika 2–1-es legyőzésekor Markek Tamás, a Nyíregyháza Spartacus elleni 3–2-es siker alkalmával Dala Martin védett), a következő tizenhat találkozón viszont már egyetlen percet sem hiányzott. Azonnal elfogadtatta magát a társakkal, magabiztosan, sokszor bravúrokat bemutatva védett, egy pillanatig sem lehetett azt érezni, hogy miután a klub saját nevelésű kapusa, Pécsi Ármin – aki a 2024–2025-ös kiírásban posztján a legjobb volt az NS-nél – néhány héttel korábban Liverpoolba igazolt, gyengült volna ezen a poszton az együttes.
„Hogy melyik volt a legjobb meccsem az ősszel? Nincs olyan, hogy legjobb – folytatta Szappanos Péter. – A második Puskás Akadémiában játszott bajnokimon kettő egyre nyertünk a Ferencváros vendégeként, megválasztottak a mérkőzés emberének, jó osztályzatot kaptam, ugyanakkor tudom, nem nyújtottam tökéletes teljesítményt, voltak rossz kirúgásaim. Máskor pedig előfordul, hogy minden klappol, tulajdonképpen nincs hiba, valamiért mégsem olyan látványos a játékunk. Amikor november végén hazai pályán kettő egyre kikaptunk a Fraditól, száz százalék, hogy jobban védtem, mint a győztes meccsünkön a Groupama Arénában, végig magabiztos voltam, jól éreztem magam a kapuban, amire ki kellett jönni, arra kijöttem, ugyanakkor a teljesítmény nem párosult jó eredménnyel.”

Félévi értesítő – Thury Gábor jegyzete
Tavaly ősszel a Puskás Akadémia öt győzelemmel rajtolt, és ez alapjaiban határozta meg az idényét. Nos, a kezdést most sem érhette kritika, hiszen az első négy bajnokiból hármat is megnyert (közte a Ferencváros elleni idegenbelit), ám azután hullámvölgybe került, és a dobogótól öt pontra, ötödikként várja a januári folytatást.
„Természetesen hiszek benne, hogy jobb lesz a tavaszunk, a Puskás Akadémia évek óta a dobogón zár, teljesen reális, hogy a mostani bajnokság végén is ott legyen – tekintett előre Szappanos Péter. – Ha visszagondolok, tehettünk volna többet is azért, hogy jobb pozícióban legyünk, ám mivel voltak kevésbé jól sikerült mérkőzéseink, az ötödik helyezés reálisnak mondható. Sok idény van már mögöttem, így tisztában vagyok azzal, döntő lesz, ki marad éles az évad végén, amikor igazán nagy a tét. Jó döntést hoztam, amikor a nyáron a Puskás Akadémiához igazoltam, nagyszerűen érzem magam a klubnál, persze a sportembert a személyiségén kívül az eredményei határozzák meg. Elégedett lennék, ha az első három hely valamelyikén végeznénk, de természetesen vannak egyéni céljaim is, akár a klubra vagy a válogatottra gondolok. Nem tagadom, jó érzés, amikor azzal szembesülök, harmincöt évesen első vagyok a Nemzeti Sportnál a kapusok rangsorában, mögöttem ott van a néhány hónappal fiatalabb Kovácsik Ádám és a velem egykorú Dibusz Dénes, és bár egy-egy sportoló lelkét simogatják az elismerések, a fontosabb az, hogy miként szerepel a csapata.”

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék
| A magyar élvonal őszi rangsora a Nemzeti Sport osztályzatai alapján |
| Lapunk elkészítette a 2025–2026-os első osztályú labdarúgó-bajnokság őszi szezonjának játékosrangsorát a munkatársaink által adott osztályzatok alapján. A sorrendet a 0-tól 10-ig adható érdemjegyek átlaga határozza meg, azzal a kitétellel, hogy a 0-s osztályzatok – amelyeket a próbára nem tett kapusok vagy azok a mezőnyjátékosok kapnak, akik kezdőként 30 percnél kevesebbet játszanak – nem számítanak. A ranglistára összesen 134 futballista (tíz kapus és 124 mezőnyjátékos) került fel, csak azok a labdarúgók, akik a mérkőzések több mint felén, azaz legalább tíz bajnokin értékelhető teljesítményt nyújtottak. Aki kilenc vagy annál kevesebb osztályzatot kapott, nem szerepel a rangsorban. Pontazonosság esetén a több értékelhető teljesítmény rangsorolt. |
KAPUSOK MEZŐNYJÁTÉKOSOK
Magyarázat: A helyezés után a játékosok neve, csapata, illetve az osztályzatok átlaga szerepel, míg az utolsó oszlopban, zárójelben az értékelhető pályára lépések számát tüntettük fel. Vastaggal szedve a különböző felnőttválogatottakban valaha is szereplő játékosokat jelöltük. |








