Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.01.11. 18:34
null
Komáromi Györgyék (feketében) kikaptak szerb ellenfelüktől (Fotó: dvsc.hu)
A Paksi FC a Ludogorectől 3–2-re, a Debreceni VSC a Crvena zvezdától 3–1-re kapott ki felkészülési mérkőzésen a törökországi Belekben.

Zord időjárási körülmények között lépett pályára a Paksi FC, amely az első félidő közepére kétgólos hátrányba került a brazil Erick Marcus duplája miatt, viszont Windecker József hamar szépített tizenegyesből. A szünet után egy másik brazil támadó, Matheus Machado vette be a paksiak kapuját, majd Tóth Barna csökkentette a hátrányt, ám a mérkőzést a Ludogorec 3–2-re megnyerte.

„A Ludogorec nagyon jó ellenfél volt, kiváló képességű játékosokkal rendelkezik, de ezt pontosan tudtuk, hiszen több alkalommal is láttuk már játszani – nyilatkozta klubja honlapjának Bognár György vezetőedző. – Jó iramú, hasznos edzőmérkőzést játszottunk. A játék képe alapján benne volt, hogy akár meg is fordíthatjuk a találkozót – és itt nem a kihagyott tizenegyesre gondolok, hanem a második félidőben kialakított helyzeteinkre. Összességében elégedett vagyok, jó mérkőzést játszottunk.”

Első felkészülési meccsét játszotta a télen a DVSC. A szeles, esős időben a Dejan Sztankovics által irányított Crvena zvezda három gólt szerzett az első félidőben – Bruno Duarte találata után Vladimir Lucsics duplázott. A fordulást követően a játékrész közepén Kocsis Dominik tört be a jobb szélről a tizenhatoson belülre, majd mintegy 14 méterről óriási gólt lőtt a hosszú felsőbe, így 3–1-es vereséget szenvedett a Debrecen.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Paksi FC–PFK Ludogorec Razgrad (bolgár) 2–3 (1–2)
Belek (Törökország)
Paks: Kovácsik (Simon B., 62.) – Osváth (Hinora, 62.), Lenzsér (Szekszárdi M., a szünetben), Vécsei (Kinyik, 62.), Szabó J. (Tamás O., 62.), Zeke (Silye, 62.) – Papp K. (Balogh B., 62.), Haraszti (Horváth Kevin, 62.), Windecker (Gyurkits, 62.) – Tóth B. (Ádám M., 62.), Pesti (Böde, a szünetben). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Windecker (26. – 11-esből), Tóth B. (62.), ill. Marcus (19., 22.), Machado (57.)

Debreceni VSC–Crvena zvezda (szerb) 1–3 (0–3)
Belek (Törökország)
DVSC: Pálfi – Szécsi, Mejías, Szakál, Guerrero – Camarasa, Szűcs T. – Komáromi, Dzsudzsák, Bermejo – Bárány. Csere: Erdélyi, Gordics, Patai, Manzanara, Kocsis D., Youga, Vajda B., Tercza, Kusnyír, Asztalos, Kulbacsuk, Kohut, Cibla. Vezetőedző: Sergio Navarro
Gólszerző: Kocsis D. (64.), ill. B. Duarte (18.), Lucsics (32., 43.)

 A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 
Edzőtábor: január 6–17., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 9., péntek: Paks–Sumqayit FK (azeri) 5–1 (Ádám M. 2, Böde, Tóth B., Szendrei Á.)
Január 11., vasárnap: Paks–PFK Ludogorec Razgrad (bolgár) 2–3 (Windecker – 11-esből, Tóth B.)
Január 13., kedd: Paks–LKS Lódz (lengyel)
Január 16., péntek: Paks–RTS Widzew Lódz (lengyel) 

 A DEBRECENI VSC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 
Edzőtábor: január 6–20., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK (Törökország)
Január 11., vasárnap: DVSC–Crvena zvezda (szerb) 1–3 (Kocsis D.)
Január 15., csütörtök: DVSC–OFK Beograd (szerb)
Január 19., hétfő: DVSC–NK Maribor (szlovén)

 

Legfrissebb hírek

El, a nyolcaddöntőbe jutásért: Ferencváros–Ludogorec visszavágó

Európa-liga
32 perce

Egy helyen változott az FTC kezdőcsapata a Ludogorec elleni visszavágóra az első meccshez képest

Európa-liga
1 órája

Nem érti Kompany vádjait a Fradi légiósa

Labdarúgó NB I
2 órája

Női kézilabda: sérülés miatt változott a dán válogatott mieink elleni kerete

Kézilabda
8 órája

Fordult a kocka az Újpestnél, a fiatalok hozzák a lendületet

Labdarúgó NB I
8 órája

Vitályos Viktor: Csehország legjobb klubjához szerződtem

Labdarúgó NB I
8 órája

Bamidele Yusuf: Hiszek a csapatunkban, túljuthatunk a Ludogorecen

Európa-liga
9 órája

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
10 órája
Ezek is érdekelhetik