NB II: szerződést hosszabbított a visszatérő kapus az MTK-val

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.19. 16:22
Szerződést hosszabbított a labdarúgó NB II-ben rajthoz álló MTK Bese Balázzsal, a 20 esztendős kapus 2022. június 30-ig szóló megállapodást kötött a klubbal – számolt be a kék-fehérek honlapja.

A U-válogatott kapus az elmúlt idényben kölcsönben a Vasasban futballozott, amelyben összesen 34 mérkőzésen állt a kapuban, így jelentős meccsrutint szerezve térhetett vissza az MTK-hoz.

Bese Balázs az azt megelőző, 2017–2018-as kiírásban részese volt az MTK feljutásának az NB I-be. A csapat új vezetőedzője, Michael Boris remekül ismeri, hiszen az U21-es válogatottnál korábban dolgoztak már együtt.

„Ismerős közegbe érkezem, hiszen 15 éves korom óta tartozom az MTK kötelékébe, a beilleszkedéssel tehát nem lesz probléma – mondta a klub honlapján Bese Balázs. – A tavaly nyári kölcsönadásom fő célja az volt, hogy minél több játéklehetőséghez jussak, az akkori lépés elérte a célját, hiszen alig néhány mérkőzést kellett csak kihagynom a Vasasban. Úgy érzem, az elmúlt néhány hónap kifizetődő lesz, hiszen rutint szereztem, olyan meccseken állhattam a kapuban, amikor érezhető volt, hogy nagyobb a tét, nem szabad hibázni. Nagyon jó edzőnek tartom Michael Borist, egyértelműen játékospárti. A keret alkalmas lehet arra, hogy visszajussunk az élvonalba, a fiatalok mellett sikerült megtartani meghatározó játékosokat is.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Deák István
(szerbiai, Napredak Krusevac – Szerbia), Demjén Patrik (Budaörs – kölcsönből vissza), Bese Balázs (Vasas – kölcsönből vissza), Karacs Dániel, Szabó Dominik, Kovács Botond, Sági Milán, Szuhodovszki Soma, Szerencsi Miklós, Palincsár Martin, Farkas Norbert (mind Monor – kölcsönből vissza), Kovács Máté, Varasdi Dániel (mindketten az U19-es csapatból), Lustyik Levente (Békéscsaba – kölcsönből vissza ?), Mezei Szabolcs (Békéscsaba – kölcsönből vissza ?), Simon András (Paksi FC), Szatmári István (Békéscsaba – kölcsönből vissza)
Távozók: Stephen Amankona (ghánai, ?), Nasiru Zakari Banahene (ghánai, ?), Balogh Béla (?), Ulysse Diallo (mali, ?), George Patrick Ikenne-King (nigériai, ?), Hinora Kristóf (Vasas, kölcsön után végleg), Artem Kicsak (ukrán, ?), Kulcsár Tamás (Budaörs), Szlobodan Mihajlovics (osztrák-szerb, ?), Torghelle Sándor (?), Jevhen Szelin (ukrán, Anorthoszisz Famaguszta – Ciprus), Vass Ádám (?)

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
8 órája

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Króner hosszabbításban fejelt góljával mentett meg egy pontot a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:50

Győzelmet érdemelt volna a BVSC, de a Gyirmót döntetlenre mentette a meccset

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:50

Újabb győzelmével továbbra is feljutó helyen a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:48
Ezek is érdekelhetik