NB II: a Vasas győzött a BEAC pályaavatóján

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.09.25. 19:26
Szerda délután a Vasas 6–0-ra legyőzte a BLSZ III-ban szereplő BEAC csapatát a 30 perces pályaavatón.
Felavatták az új BEAC-pályát – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSHEZ KATTINTSON IDE (Fotó: Földi Imre)
Felavatták az új BEAC-pályát – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSHEZ KATTINTSON IDE (Fotó: Földi Imre)

 

Az ELTE rektora, Borhy László végezte el az ünnepélyes kezdőrúgást a legendás rádióriporterről, a klub egykori játékosáról, Pluhár Istvánról elnevezett új BEAC-pályán, az újbudai Mérnök utcában.

Pluhár joghallgatóként a BEAC színeiben kezdett futballozni, kétszer volt válogatott. Az aktív játéktól való visszavonulása után újságíróként dolgozott, emellett a Testnevelési Főiskolán a labdarúgás tanára is volt. 1930. május 11-én, Magyarországon elsőként közvetített rádióban futballmérkőzést, a Magyarország–Olaszország Európa-kupa-találkozót (0:5).

Pluhár István joghallgatóként a BEAC színeiben kezdett futballozni, jobbszélsőként kétszer volt válogatott labdarúgó. A BEAC csapatával két szezonban is az NB1-ben szerepelt, 1924/25-ben a 9. helyen végzett a csapat, ez mindmáig a klub labdarúgó szakosztályának legjobb eredménye.

Az aktív játéktól való 1928-as visszavonulása után a Nemzeti Sport tudósítója, rovatvezetője, majd főmunkatársa volt, ahol alkalma nyílt megismerkedni a sporttudósítással.

Emellett a Testnevelési Főiskolán a labdarúgást oktatott. 1930. május 11-én Magyarországon elsőként közvetített rádióban futballmérkőzést, a Magyarország-Olaszország Európa Kupa találkozót. A Magyar Rádió sportriportereként jellegzetes, ellenállhatatlan közvetítéseivel rengeteg rajongót szerzett a magyar sportnak.

Ő volt az első magyar rádióriporter, aki élőben közvetíthetett olimpiáról, így egy ország szurkolhatott együtt az 1936-os berlini olimpia 10 magyar aranyának, köztük Csik Ferencnek, a BEAC úszóbajnokának.

„A sportújságírói hagyomány korosztályról korosztályra öröklődik át és őrzi a magyar sport kultúráját” – mondta az avatón Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Országos Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője. Hozzátette: Pluhár István ebben kulcsszerepet játszott, az egyik első láncszem volt, aki később több újságíró nemzedéknek lett példaképe.

Szabó László, a BEAC alelnöke a sport összekötő erejét hangsúlyozta köszöntőjében. Megköszönte a pálya felújítást lehetővé tevő összefogást az ELTE és az MLSZ között.

„A BEAC szeretné továbbvinni azt a 121 éves labdarúgó hagyományt, melynek kiemelkedő alakja volt Pluhár István is. A névadással a klub ezúton is tiszteleg az ő munkássága előtt” – mondta.

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
14 órája

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Króner hosszabbításban fejelt góljával mentett meg egy pontot a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:50

Győzelmet érdemelt volna a BVSC, de a Gyirmót döntetlenre mentette a meccset

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:50

Újabb győzelmével továbbra is feljutó helyen a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:48
Ezek is érdekelhetik