NB II: térdműtét után lábadozik az U20-as világbajnoki ezüstcipős

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.25. 06:37
null
Mervó Bence itt még a DAC szerelésében (Fotó: Török Attila)
Február közepén igazolt a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafokhoz Mervó Bence, azonban azóta egyetlen tétmérkőzésen sem lépett pályára, mivel térdműtétje után még a rehabilitációját végzi – tudta meg a Nemzeti Sport Online.



Úgy tudjuk, hogy szépen halad a 24 éves támadó felépülése, aki jelenleg gyógytornára jár. Várhatóan októberben kezdheti majd el a kocogást, és ezek után kapcsolódhat be az edzésekbe.

Mervó Bence az ETO utánpótláscsapataiban pallérozódott, 2014 májusában pedig bemutatkozott az NB I-ben a felnőttek között a Győr színeiben. 2015 nyarán tagja volt az U20-as világbajnokságon szereplő korosztályos magyar válogatott keretének. Az új-zélandi torna első csoportmeccsén, Észak-Korea ellen mesterhármast ért el, később Brazília, majd a nyolcaddöntőben Szerbia kapuját is bevette, és öt góljával a vb társgólkirálya, ezüstcipőse lett.

A világbajnokság után rövid ideig az MTK Budapest játékosa volt, majd a svájci első osztályú FC Sionhoz igazolt. 2016 tavaszán a lengyel élvonalbeli Slask Wroclawhoz került kölcsönbe, ahol első félszezonjában tíz bajnoki mérkőzésen játszott, és négy gólt szerzett. Ősszel tizenkét tétmeccsen lépett pályára a lengyeleknél, majd 2017 februárjában a Dunaszerdahelyhez igazolt.

A DAC-nál sérülések hátráltatták, így csupán tíz bajnoki találkozón játszott. Tavaly júliusban visszatért nevelőegyesületéhez, Győrben azonban csak fél évet töltött el, a tavaszi szezonban már a Budafok keretének tagja volt – igaz, sérülése miatt tétmérkőzésen még nem játszott.

Legfrissebb hírek

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Mészöly Géza lett a Budafok edzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 14:30

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

A rajtnál beragadt, de fordított a Kazincbarcika a három tizenegyest hozó mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:00

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Megvan a Kozármisleny első tavaszi győzelme

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 14:51
Ezek is érdekelhetik