Játékossors: a korábbi válogatott bekk nagyot csalódott a Vasasban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 11:58
null
Vaskó Tamást leírták a Vasasnál (Fotó: Koncz György)
„Nagyon nagyot csalódtam olyan emberekben, olyan edzőkben, akik szerintem még egy egyeneset nem rúgtak a labdába és engem megítéltek valami alapján” – mondta Vaskó Tamás, aki október óta az NB III-ban szereplő Eger csapatát erősíti. A korábbi válogatott játékos a Digi Sport reggeli műsorában beszélt a Vasastól való távozásáról, saját és jelenlegi klubjának céljairól.

 

„Azt mondták, hogy nincsen nélkülem Vasas. Én leszek a csapatkapitány, megkaptam ezt a fantasztikus rangot. Majd nem szerepelt olyan jól a csapatunk, jött egy edzőváltás és onnantól kezdve igazából elutasítottak” – mesélt előző, Vasasban töltött idényéről Vaskó Tamás a Reggeli Startban.

A klubhoz 2018 őszén érkezett új szakmai stáb az akkor 34 éves játékosban már nem gondolkodott, sőt előbb leváltották a csapatkapitányi tisztségről, majd 2019 februárjában a keretből is kikerült.

„Amikor hivatalosan nemtetszésemet fejeztem ki az ellen, hogy kitettek a keretből és felére csökkentették a fizetésemet, akkor volt egy kis megsértődés vagy egy kis duzzogás, és onnantól kezdve nem edzhettem a csapattal” – mondta a tizenkétszeres válogatott játékos, aki azt is hozzátette: „Azt is felajánlották, kapok egy olyan papírt, hogy nekem nem kell edzésre járnom.”

Ezek után 2019 nyarán egyértelmű volt, hogy eligazol a klubtól. „Nem tett jót, hogy fél évig nem játszottam egy csapatban sem” – utalt Vaskó az átigazolási szezon nehézségeire és hozzátette: „Nyilván a korom is befolyásolta ezt az állapotot.”

„Tizenhat éve benne vagyok a felnőttlabdarúgásban, külföldi múlttal, válogatott múlttal” – hangsúlyozta a korábban Bristolban is profiskodó játékos, aki jelenleg az NB III-ban szereplő Eger SE csapatát erősíti. Vaskó kitért arra is, úgy véli, van esélye arra, hogy majd ismét egy másodosztályú együttesnél játsszon, és hozzátette: „Én még mindig motivált vagyok”.

A teljes beszélgetés ide kattintva tekinthető meg!

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: az Eger simán győzött a III. Kerület ellen

Vízilabda
2025.02.26. 19:45

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

Vízilabda: Egerben egyre nagyobb szerepet kapnak a fiatalok

Utánpótlássport
2024.10.09. 17:42

Férfi kézilabda NB I: Egerben is győzött a címvédő Veszprém

Kézilabda
2024.10.06. 19:55

Először győzött az Eger, hibátlan maradt az ETO

Kézilabda
2024.09.20. 20:03

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Kiütéses győzelemmel nyitotta a Szeged a férfi kézi NB I-et

Kézilabda
2024.08.31. 18:55

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05
Ezek is érdekelhetik