NB III: Ehhez az amatörizmushoz nem adom a nevem – Mészáros Ferenc

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2021.05.03. 13:19
null
Mészáros Ferenc a Sajóbábony egy korábbi mérkőzése előtt (Fotó: Észak-Magyarország/Bujdos Tibor)
Mészáros Ferenc, a labdarúgó NB III-ban szereplő Sajóbábony edzője olyasmit tapasztalt csapata vasárnapi bajnoki mérkőzése előtt, hogy inkább autóba ült, és elhagyta a meccs helyszínéül szolgáló fővárosi sporttelepet. A korábbi 21-szeres magyar válogatott labdarúgó a héten egyeztet a klub vezetőivel arról, hogy békében, barátságban elváljanak útjaik.

 

Nem mindennapi eset játszódott le vasárnap a BVSC-Zugló–Sajóbábonyi VSE NB III-as bajnoki mérkőzés előtt. A vendégek megérkezése után kiderült, hogy a mérkőzésre benevezett sajóbábonyiak mindkét kapusának lejárt az orvosija, majd később a játékvezetők megállapították, hogy további három labdarúgó sem rendelkezik érvényes igazolással, s a szabályok szerint nem léphetnek pályára.

Ennek hatására Mészáros Ferenc, a csapat edzője fogta magát, autójába ült, és elhagyta a Szőnyi úti létesítményt. A kapuba végül a középhátvéd Tóth István állt, s a vendégek csupán 3–1-re kaptak ki a második helyen álló BVSC-től.

„Március végén kerültem Sajóbábonyra – mondta megkeresésünkre a korábbi 21-szeres magyar válogatott labdarúgó. – A helyi vezetők kérték, segítsek bent tartani az együttest az NB III-ban. Kezdtünk kiegyenesedni, majd bekövetkezett a baj. Lelkes, jóravaló emberek a sajóbábonyiak, ám amatőrök, nem vették észre, hogy lejártak az orvosi engedélyek. A profi világból érkeztem, s úgy döntöttem, ehhez az amatörizmushoz nem adom a nevem. Hasonló eset a hetvenes évek közepén esett meg velem, amikor a kajdacsi ifiben futballoztam.”

Mint azt az 57 éves Mészáros Ferenctől megtudtuk, a hét elején egyeztet a Sajóbábonyi VSE vezetőivel, s békében, barátságban elválnak útjaik.

A bábonyiak szakmai igazgatója, Szabados Tamás is felajánlotta lemondását, ám a klub vezetői ezt nem fogadták el, így a szakember a következő két mérkőzésen még biztosan marad.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tiszakécske 33 25 4 4 78–23 +55 79
2. BVSC 33 22 5 6 71–36 +35 71
3. Jászberény 33 19 8 6 67–33 +34 65
4. Füzesgyarmat 33 19 3 11 59–37 +22 60
5. Balassagyarmat 33 17 7 9 39–27 +12 58
6. Kisvárda II 33 15 10 8 49–42 +7 55
7. Eger 33 15 9 9 54–32 +22 54
8. Sényő 33 14 9 10 58–49 +9 51
9. DVTK II 33 14 8 11 60–48 +12 50
10. Cegléd 33 13 7 13 40–39 +1 46
11. Tiszaújváros 33 13 6 14 44–52 –8 45
12. Tiszafüred 33 12 6 15 54–60 –6 42
13. DVSC II 33 10 8 15 48–50 –2 38
14. Salgótarján 33 10 7 16 47–63 –16 37
15. Tállya 33 9 8 16 46–52 –6 35
16. Gyöngyös 33 9 7 17 44–69 –25 34
17. Putnok 33 8 9 16 46–66 –20 33
18. Hatvan 33 9 4 20 39–58 –19 31
19. Sajóbábony 33 7 3 23 40–89 –49 24
20. Mezőkövesd II 33 4 4 25 36–94 –58 16

 

Legfrissebb hírek

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

NB III: nyert a Pécs, tovább üldözi a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2025.03.14. 17:21

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07

Közös megegyezéssel távozik a Dorog vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 09:24

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48
Ezek is érdekelhetik