Falusi futball: eltűnt félezer csapat

 

Nincsen szem előtt, nem is tud róla sokat a közvélemény, ettől még létező jelenség: Magyarországon a hagyományos falusi futballvilág sorra veszíti el állásait, országos szinten a felnőtt férfibajnokságokban szereplő csapatok száma több mint két évtizede töretlenül csökken, a kistelepülések sportegyesületei számos helyen küzdelmes harcot vívnak a fennmaradásért. A futballcsapat közösségformáló hatása, identitáserősítő szerepe, nemzedékeket összekötő szellemisége különösképpen kidomborodik falusi környezetben, ezért is figyelhetjük nehéz szívvel a folyamatot, amelynek pontos mutatói a mellékelt térképes grafikonon megjelenített statisztikák. Miközben a hagyományos vidéki futballkultúra átalakulását, lassú leépülését érzékeljük, más megközelítésből beszélhetünk az erőviszonyok átrendeződéséről: mindinkább a nagyobb települések, regionális központok kerülnek helyzetbe a természetes sportközösségüket sokszor megőrizni képtelen falvakkal szemben.

HÚSZ ÉVE TART AZ APADÁS

Minden jel arra mutat, hogy a változás elkerülhetetlen. Ahol tartják a lépést a kor követelményeivel, ott az infrastrukturális fejlődés, a pénzközpontú sportszervezés, a sportélet szerepének modernizálódása óhatatlanul együtt jár azzal, hogy a régi, egyszerűbb, eszköztelenebb, emberközelibb futballközeg háttérbe szorul. Az eltűnőfélben lévő régi falusi futballvilág sajátos értékeit igyekszik dokumentálni és – képek, tárgyak, filmek, hangok és autentikus történetek segítségével – megidézni a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban rendezett Hátsó füves-kiállítás. A Nemzeti Sport korábbi országjáró sorozatából merítő tematikus tárlat meghatározó eleme az interaktív térkép, amelyet böngészve képet nyerhetünk arról, miként változott egy-egy település, megye vagy éppen az ország futballélete a rendszerváltást követő három évtizedben. Az adatbázis az egyedülálló információgyűjteményt kínáló magyarfutball.hu oldal statisztikáira épül (az MLSZ-adatbank csupán 2003-ban indult el, valamennyi megyére kiterjedő mutatókkal a 2006–2007-es idénytől szolgál, a vonatkozó időszaktól kezdve a magyarfutball.hu is erre támaszkodik), a grafikon megrajzolásánál – a teljes kép bemutatására törekedve – tudatosan nem tettünk különbséget a futballcsapat otthonát jelentő település mérete, típusa és népességszáma között.

A múzeumi adattérkép kivonatolt, szűkített, olvasóbarát változatát tárjuk most a nyilvánosság elé, a számokat a fordulópontot jelentő 2000-es évtől feltüntetve. A rendszerváltás körüli átmeneti zavarokat – a gyári, üzemi, katonai vagy termelőszervezetek által működtetett csapatok visszaszorulását – a kilencvenes években erős fellendülés követte, a csapatszám az ezredforduló környékén érte el az országos csúcsot, az NB I-től a megyei negyedosztályig 2272 együttes futballozott. Azóta viszont folyamatos az apadás: 2000 és 2021 között összesen 546 felnőtt férficsapat tűnt el a rendszerből, a teljes mezőny 24 százaléka. (Cikkünkben kizárólag a felnőtt férfi nagypályás bajnokságokban szereplő csapatokra összpontosítunk az NB I-től a legalacsonyabb szintig, valamennyi statisztika, hivatkozás így értendő.)

BUDAPESTEN CSAK A PÁLYÁK SZÁMA CSÖKKENT

Aki ismeri a hátország viszonyait, tapasztalhatja, hogy a veszteség elsősorban a kisebb településeken működő csapatok feloszlásának tudható be. Ide kapcsolódik, hogy bár Budapest a rendszerváltás óta megszűnt 115 pálya elvesztése miatt létesítményhiánnyal küzd, a fővárosi csapatok száma az elmúlt jó húsz évben az országos tendenciával ellentétben nem csökkent (+3%). A grafikon számait érdemes alaposan és kellő körültekintéssel böngészni, hiszen a kép a helyi sajátosságok miatt megyénként igen eltérő, sőt néha az adott megyén belül is ellentétes információ olvasható ki a különböző adatokból. A társadalmi folyamatoknak, a mindenkori gazdasági viszonyoknak és az emberek életmódváltozásának leginkább a futballélet alsó szintjei vannak kitéve, itt érvényesül a legkevésbé a tompító vagy védőhatás, amelyet feljebb a professzionális működés, a célzott szponzori támogatás, a kiemelt médiafigyelem és a közösségi elvárás biztosít. Szélsőséges példával élve: a Ferencvárost, az Újpestet, a Debrecent, a Zalaegerszeget vagy a Békéscsabát érthető módon nem lehet eltüntetni a futballtérképről, viszont például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, egyedül a fehérgyarmati járásban és csupán az elmúlt tíz évben Botpaládon, Cégénydányádon, Csegöldön, Kispaládon, Kölcsén, Nagyaron, Nagyszekeresen, Tiszabecsen, Tiszakóródon és Túrricsén is szinte sóhajtás nélkül, észrevétlenül múlt ki a felnőtt futballélet. Ki tud erről? Kinek fáj ez? Meg lehet-e még állítani a falusi futballvilág elsorvadását?

 

HAJDÚ-BIHARBAN A NÉPES HELYSÉGEK ADNAK FOGÓDZÓT

Az égető kérdésekkel muszáj szembenézni, erre figyelmeztetnek az országos adatsorok is. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az ezredforduló óta a csapatoknak több mint a fele eltűnt. Hasonló a leépülés mértéke Nógrád megyében (-46%), de egyharmados vagy egyharmad feletti az elveszett csapatok aránya Somogyban (-39%), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (-39%), Baranyában (-34%) és Hevesben (-33%) is. A statisztikák mellbevágóak, ám az adatokat veszélyes önmagukban nézni, az árnyalt értékelést segíti, ha összevetjük őket egyéb, megyei népesség- vagy településszámra vetített viszonyszámokkal is. Nógrád megye döbbenetes csapatvesztését például rögtön más megvilágításba helyezi, ha tudjuk, hogy még így is a harmadik „legaktívabban” futballozó megye az országban, az egy csapatra jutó lakosok száma Zala (2501) és Vas (2640) után itt a legalacsonyabb (3234).

Ebből a szempontból Hajdú-Biharnál ellenben csak a főváros és az annak vonzáskörzetét is lefedő Pest megye áll halványabban, a Debrecen révén a klasszikus nagyvároshatást jelző 8625 lakos/csapat megyei statisztika mégsem riasztó, ha hozzátesszük, hogy 2000 és 2021 között Hajdú-Biharban 9 százalékkal emelkedett a csapatok száma (másutt növekedésre az időszakban Budapest mellett csak a 4 százalékkal erősödő Csongrád-Csanád megyében volt példa). Itt játszik szerepet a sajátosság, hogy Hajdú-Biharban a települések átlagos lakosságszáma körülbelül 7000 fő, az országos átlagnak több mint a duplája, következésképp a népes városok, nagyközségek, községek csapatmegtartó ereje is jóval nagyobb. E tekintetben jelentős hátrányban van például a hagyományosan aprófalvas településszerkezetű Baranya, amelynek 301 települése közül 261-ben ezernél kevesebben laknak, nem csoda, ha a nagypályás futballcsapat működtetése fokozott kihívást jelent: az országban itt a legkevesebb a felnőtt férfiegyüttest működtető települések aránya, átlagosan csak minden ötödik baranyai helységben maradt mára csapat.

A TELEPÜLÉSEK 43 SZÁZALÉKÁN MŰKÖDIK FELNŐTTFUTBALL

Országos szinten érzékelteti a változások súlyosságát, hogy amíg 2000-ben Magyarországon a felnőtt férfi nagypályás csapattal rendelkező települések aránya 59.4 százalék volt, 2021-re már csak 43.2 százalék. Vagyis Magyarország településeinek több mint 16 százalékán ebben a periódusban fulladt ki a felnőtt nagypályás labdarúgás. Ha ötéves bontásban nézzük, a csapatszámcsökkenés az ezredforduló óta megállíthatatlan, a folyamatot még az elmúlt tizenkét év állami és futballszövetségi támogatása is legfeljebb fékezni tudta: 2010 után láthatólag mérséklődött a tendencia, az addigi 6 százalékos ötévenkénti megszűnési mutató 2 százalékosra olvadt, 2015 és 2020 között azonban 10 százalékosra erősödött, és a 2021 nyaráig tartó időszakban is intenzíven folytatódott (ebben már a Covid-hullámok hatása is közrejátszhatott).

Az okokat kutatva fordulhatunk a mérhető statisztikákhoz, valamint a futballhátországban mozgó emberek és saját helyszíni információgyűjtésünk tapasztalatához. Ami előbbieket illeti, három észszerű feltételezést teszteltünk: abból indultunk ki, hogy az aktív férficsapatok számát befolyásolhatja a megye lélekszáma, gazdasági ereje és a potenciális játékosmezőny kora. Utóbbi esetében a minimális regionális különbségek miatt inkább az országos adatokat vettük figyelembe, és arra jutottunk, hogy bár a férfinépesség átlagéletkora 2000 és 2021 között számottevő mértékben, 36.6 évről 40.8 évre nőtt, az öregedés önmagában nem indokolja a 24 százalékos csapatmegszűnési arányt. Az ország össznépességének 4.6 százalékos csökkenése sem, bár a demográfiai tényezők összeadódva kétségtelenül szerepet játszanak a futballtendenciákban.

Érdekes módon a megyék szintjén nincsen következetes összefüggés a megye népességszám- és csapatszámváltozása között, bár nyilván nem véletlen, hogy az öt leggyorsabban apadó megye közül négyben (Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Tolna) 20 százaléknál magasabb a csapatfogyási arány – a kivétel Békés, amely az időszakban állandó lakosságszámának majdnem az ötödét elveszítette, csapatainak azonban csak az 5 százalékát. Amennyiben a megyék GDP-mutatóit figyeljük, ha nem is törvényszerűen és mindenütt, de többé-kevésbé felfedezhető a logikus kapcsolat a gazdasági háttér ereje és a futballpotenciál között: az öt legalacsonyabb GDP-mutatót jegyző megye közül négyben (Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy) az országos átlagnál több csapat szűnt meg a vizsgált időszakban (a pozitív kivétel megint Békés).

 

TISZTELETET ÉRDEMELNEK A FALUSI „FUTBALLSZENTEK”

Ami pedig a személyes benyomásokat, következtetéseket illeti, a megyei bajnokságok világát közelről ismerők hivatalos adatsorok nélkül is pontosan tisztában vannak a csapatszervezés nehezítő tényezőivel. A számos esetben amúgy is öregedő, csökkenő lélekszámú falvak éppen a felnőttbajnokságokban legaktívabb, 18 és 35 év közötti korosztályt tudják a legnehezebben helyben tartani, a továbbtanulási ambíciók vagy a munkaerőpiac lehetőségei sok fiatalt sodornak a nagyobb városokba, Budapestre vagy éppen Nyugat-Európába.

A klubfenntartás anyagi lehetőségei az MLSZ jelentős kedvezményeivel, teherátvállalásaival, illetve a taotámogatással számottevően javultak, és a segítség bizonyára sok billegő egyesületnek segített talpon maradni. Ugyanakkor a pénzes világ magával hozta a maga torzulásait, anyagi versenyhelyzetet teremtett a futballélet legalacsonyabb szintjén is, ahol az ösztönző hagyományosan a személyes kötődés, a többnemzedékes hagyomány és a falu szeretete volt. Az országos makrofolyamatok, társadalmi tendenciák mellett muszáj megemlíteni a személyes motiváció dimenzióját is: amíg húsz-harminc éve szinte természetes volt, hogy egy falusi fiatal sportként, szabadidős elfoglaltságként a futball felé fordul, mára ez a választás korántsem magától értetődő. Kitárult a világ, a távolságok könnyebben leküzdhetők, a kistelepülésen elérhető sportok repertoárja is bővült, a virtuális valóság kínálta szórakozások pedig az élő játék szinte sportszerűtlenül erős konkurenciái lettek.

 

Az MLSZ illetékeseivel és a megyei igazgatókkal beszélgetve egyértelműen és megnyugtató módon kiderült, hogy a szövetségnél érzékelik, elemzik, átlátják a helyzetet, és bár az idő kerekét visszaforgatni nem tudják, felelősen keresik a megoldást, a kiutat, amelyet jelenleg részben az alternatív – csökkentett pályamérettel, játékosszámmal, adott esetben csoportosított fordulókkal szervezett – bajnokságokban látnak. A szövetség helyzetértékelését és részletes válaszait vasárnap külön összeállításban közöljük.

A hosszú távú kilátások? Újságíróként a hagyományos, nagypályás csapatokra épülő falusi futballkultúra látványos újraéledését jósolni nem lenne több alaptalan bizakodásnál, hiteltelen ábrándozásnál. Feladatunknak érezzük ugyanakkor az élő futballközösségek megbecsülését, értékeinek hangsúlyozását, a szemünk láttára zajló gyökeres változás dokumentálását és az idővel óhatatlanul feledésbe merülő történetek, hagyományok, tárgyi és fotóemlékek gyűjtését, bemutatását. Többek között a zempléni Hátsó füves futballmentő túrán vagy a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum Hátsó füves-kiállításán, amelynek alcíme: egy eltűnő futballvilág képei. Mert hogy a régi, megszokott formájában eltűnik, aligha kétséges.

És ha valami csoda folytán újra erőre kap a nehéz időket élő falusi labdarúgás – ahogyan oly sokan bízunk benne és küzdünk érte –, annak alapját alighanem már más mozgatók, más érdekek, más törekvések jelentik, és okkal tarthatunk attól, hogy a játék általunk szeretett esendő, őszinte, emberi arcát már nem látjuk benne viszont. Becsüljük hát meg a láthatatlan hátország ma is tevékeny futballszentjeit, akik időt, energiát és néha a családi kasszát sem kímélve fáradoznak azért, hogy a csapat fennmaradjon. Nem egyszerű a feladatuk. Az ellenfelet legyőzni még a könnyebbik rész, de aztán jön a nehezebb: a játékosokat valahogy össze kell gyűjteni a következő vasárnapra is.