Megrepedt a veséje, az élete is veszélyben volt a korosztályos válogatott labdarúgónak

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.14. 14:55
Zója-Katona Márk (7) (Fotó: mlsz.hu)
A megrepedt veséjéből szivárgott a vér a hasüregébe Zója-Katona Márknak, az ETO FC Győr U19-es válogatott labdarúgójának a Miskolcon lejátszott, DVTK elleni szombati bajnoki után. Mint később kiderült: olyannyira nagy volt a baj, hogy a fiatal játékoson életmentő műtétet kellett végrehajtani.

Mint azt a Telex írta, Zója-Katonát a mérkőzés második félidejének közepén, egy ütközés közben rúgták vesetájékon, emiatt le is kellett cserélni. A meccsre hivatalosan kijelölt orvos megvizsgálta, de nem látta annyira súlyosnak a sérülést. A 17 éves játékos azonban a hazaúton rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá.

Később kiderült, hogy nagyon nagy volt a baj. A fiatal játékos egyik veséje ugyanis a rúgás következtében megrepedt, szivárgott a vér a hasüregébe. A miskolci kórházban életmentő műtéttel eltávolították a sérült vesét, de ezzel még nem volt túl a megpróbáltatásokon: a másik veséje nem akart beindulni. Vasárnap délelőttre végül jobban lett. A megmaradt veséje működni kezdett, levehették a gépről, és felébresztették a mélyaltatásból.

A győri játékosok vasárnap üzenetet is küldtek csapattársuknak: „Az egész klub nevében kívánunk jobbulást és mihamarabbi felépülést, gyógyulj meg, Csöpi!” – írták a közös fotón. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik