De ki volt a szőke hölgy a dáridózó futballbíró társaságában?

A WMFC (Csepel) az első, a Szegedi AK a negyedik helyen állt 1942-ben a labdarúgó NB I 17. fordulója előtt, szegedi meccsüket rangadóként harangozta be a Nemzeti Sport, hazai sikert jósolva (1:0). Nos, végül a WMFC nyert 2:1-re, botrányos mérkőzésen.

Köszönhetően Kiss M. Ernő játékvezetőnek, aki megadott egy lesgólt és egy nem létező tizenegyest – a csepeliek javára. A 16. percben Váradi Béla lesen állt, ezért csak bizonytalanul indult a labda után, a szegediek leálltak, így Szabadkai Lajoshoz passzolt, aki a kapuba lőtt (1:0). Négy perccel később Marosvári Béla 25 méterről hatalmas lövéssel növelte a csepeli előnyt (2:0). A félidő utolsó percében Baróti Lajos rázuhant Szabadkaira, „a játékvezető túl szigorúan 11-est ítél”, de nem lett 3:0, mert Dudás János a kapufára lőtte a büntetőt.

A szünetben állt a bál („a közönség egy része a félidőben, a levonuláskor leköpdöste”  a csepelieket), aztán Nagy Antal szépített, 2:1 lett a vége. Legalábbis a meccsnek. Mert még másfél hónapig folyt a csatározás.

Másnap Kiss M. bírót kérdezte a Nemzeti Sport, aki előbb mellébeszélt („Megvizsgáltam a pályát és azt láttam, hogy annak nagyrésze lótrágyával van felhintve. Sokáig gondolkodtam magamban, hogy egy ilyen, »talajú« pályán levezessem-e a mérkőzést.”) , aztán közölte, hogy lesről szó sem lehetett Váradi esetében, a tizenegyesnél pedig „Baróti páros lábbal ugrott bele Szabadkaiba” .

Eddig még semmi különös, még úgy sem, hogy a mérkőzés mindhárom (!) ellenőre (valamennyi szegedi...) egyértelműen vallotta a les tényét. A szegediek ugyanis levelet írtak az MLSZ-nek. Tartalma ekkor még nem ismert, de a Játékvezetői Testület (JT) köreiben „borzongva csak így beszélnek: »Rettenetes dolgok vannak benne...«”   Továbbmenve: „A mérkőzésen történtek – mondották a JT-ben – nem is érdeklik tovább a JT-t. Már csak a mérkőzést megelőző és követő körülmények, események érdeklik. A Szeged AK vádjai olyan súlyosak, hogy az ítélet következtében valakinek a feje »porba hull«. Hogy ez a fej szegedi vagy pesti fej lesz-e, azt csak a vizsgálat fogja eldönteni.”   Mindehhez az MLSZ-nél hozzáteszik: „Olyan jelenségek ütötték fel a fejüket, amelyek túlnőttek a sporton és ezért kiirtásuk – akármelyik részről történt is a hiba – elsőrendű érdeke a magyar labdarúgásnak.”

Aztán napok múltán, a JT fegyelmi tárgyalásán derült ki, hogy mi is történt. Kiss M. Ernő együtt utazott a vonaton a WMFC csapatával és vezetőivel, majd Szegeden ugyanott szállt meg, ahol a csepeliek. Együtt vacsorázott a csapattal. Nógrádi István egyesbíró úgy vélte, hogy mindez nem ad okot a gyanúra, mert „a szórakozás módja, létrejötte annyira nyilvános volt, hogy ez maga is igazolja, hogy ebben semmi vesztegetési, vagy a szimpátiakeresési szándék nem volt”.   Vagy igen, vagy nem – tesszük hozzá, ám menjünk tovább, mert most jön a lényeg.

Vacsora után, úgy éjféltájt Kiss M. Ernő kávéházba ment, ahová 1 óra körül megérkezett Benes Ernő és Bernáth Ferenc, a WMFC két vezetője. Együtt múlatták az időt körülbelül hajnali három óráig. Akkor Benes fizetett (58 pengőt). Kiss M. később kifizette a ráeső részt (vagy nem...). Mindenesetre csak a kávéházi történetet rótták fel Kiss M. Ernőnek, az egyesbíró indoklása szerint „e meggondolatlan cselekedete alkalmas volt arra, hogy gyanút keltsen, a játékvezetőkkel szemben a megkívánt bizalmat megrendítse, s rajta keresztül az egész játékvezetői kart szóbeszéd tárgyává tegye. Ez ártott a Testület tekintélyének és a játékvezetőkkel szembeni bizalom megrendülésére okot adott. Kiss M. Ernő e cselekedetével vétett az ellen a JT-rendelkezés ellen, hogy a játékvezető a mérkőzés színhelyére az előző nap 24. órájáig köteles megérkezni, vagy ha ez nem lehetséges, úgy éjjel hálókocsin utazni, hogy megfelelő erőben, az utazás fáradalmait kipihenve vezethesse a mérkőzést. A hajnali 3 óráig való szórakozással tehát vétett a JT szabályai ellen, mert a játékvezetőnek fizikai erőnléten kívül szellemi erőnlétére is gondot kell fordítania.”     

Kiss M. Ernőt hat hónapra eltiltották a bíráskodástól, amit nem tűrt jól, „amikor ugyanis elhangzott az ítélet, azt ő meglepő megdöbbenéssel vette tudomásul. Izgatottan kivette a zsebéből játékvezető-igazolványát, ledobta az asztalra és bejelentette, hogy ezek után kilép a Játékvezetők Testületéből. Később, amikor kissé lecsillapodott, drámai őszinteséggel, sírva panaszkodott balszerencséjére Vághy Kálmán ügyvezetőnek.”    Majd másnap visszament Vághyhoz, elnézést kért a heveskedéséért, visszakérte az igazolványát, s visszavonta kilépési szándékát. Végül 1944-ig vezetett, 51 mérkőzése volt az NB I-ben.

A megnyugtatni kívánt közvélemény nem nagyon hitte el, hogy a látszat csal. Az újságok is így voltak vele, a Sporthírlap  „Hat hónapra eltiltották Kiss M. Ernőt, a szegedi »dáridó« miatt”    címmel számolt be a tárgyalásról, a Nemzeti Sportban pedig bizonyos Bök Muki (a BÖK-rovat „munkatársa”) Kiss M. Ernőt Nagy M. Elemér néven szerepeltetve, így ír:  „A társaságában lévő urak nem a WMFC vezetőségéhez tartoztak, hanem Nagy M. Elemér tartozott a WMFC vezetőségéhez, de tartozását kiegyenlítette”   – mármint a meccsen, az pedig szintén lényeges, hogy: „Valótlan, hogy az a szőke, magas hölgy a WMFC alelnöke”, akit Kiss M. bíró társaságában láttak Szegeden a kávéházi látogatás után.

Ide tartozik, hogy a WMFC vezetői első meghallgatásukon jegyzőkönyvileg vallották, hogy Kiss M. Ernő nem volt velük a mérkőzés előtt, és az is, hogy a Szeged követelte a mérkőzés két pontját, pontlevonást a csepeliektől és a WMFC vezetőinek eltiltását.

Itt tartottunk tehát a JT fegyelmi tárgyalása után, ám még nem volt vége az ügynek. Jött ugyanis az MLSZ ki nem mondva, hogy a döntést enyhének találja, a mundér becsületének védelmét látja benne, s elrendelte a mérkőzés újrajátszását: „A mérkőzés körül ugyanis olyan sportszerűtlenségek, a szövetség jelenlegi életét betöltő sporterkölcsi felfogás szempontjából is olyan súlyos mulasztások történtek, aminek alapján a magyar labdarúgósport közvéleménye joggal hiheti, hogy a mérkőzés kimenetele tekintetében megengedhetetlen szabálytalanságok voltak jelen.”   Emellett a WMFC vezetői közül Benes Ernőt és Bernáth Ferencet minden tisztségüktől 6-6 hónapra eltiltották.

A megismételt mérkőzésen simán nyert a WMFC. A végeredmény 4:0 lett, s érdekesség, hogy ismét volt lesgól, csapata második gólját szerezte így Váradi. Ezzel együtt Palásti Ferenc bírót nem érte támadás, talán azért, mert a tudósítás szerint  „a szegediek teljesen alárendelt szerepet játszottak. (...) Zavartan játszott az egész csapat, lyukak vannak ebben a csapatban s nincs olyan játékos, aki irányítani tudna, aki összefogná a társaságot.”

A bajnokságot a végén a WMFC megnyerte, a Szegedi AK pedig a 4. helyen végzett.

Arra viszont nem derült fény, hogy ki volt a magas, szőke hölgy Kiss M. bíró társaságában.

EMLÉKEZTETŐ
Szegedi AK–WMFC 1:2 (0:2)
1942. március 1., Szeged, NB I, 17. forduló     
Újszegedi pálya, 3000  néző, vezette:   Kiss M. Ernő
Szeged: Tóth – Gyuris, Raffai – Baróti, Kiss, Lakat – Bognár K., Harangozó, Kalmár, Toldi, Nagy A. Edző:   Hesser Tibor
WMFC:   Dósay – Kállói, Szalay – Gere, Olajkár II, Dudás – Váradi, Marosvári, Szabadkai, Keszli II, Pintér, Edző:   Jávor Pál
Gólok:   Nagy A. (65.), illetve Szabadkai (16.), Marosvári (20.)

Szegedi AK–WMFC 0:4 (0:3)
1942. április 15., Szeged, NB I, 17. forduló, megismételt mérkőzés     
Újszegedi pálya, 3000  néző,  vezette:   Palásti Ferenc
Szeged:   Tóth – Szabó L., Gyuris – Baróti, Kis-Kalkusz, Lakat – Bognár K., Harangozó, Kalmár, Toldi, Nagy A. Edző:   Hesser Tibor
WMFC:   Dósay – Kállói, Szalay – Kapta, Olajkár II, Gere – Váradi, Marosvári, Szabadkai, Dudás, Pintér. Edző:  Jávor Pál
Gólok:   Szabadkai (16.), Váradi (32.), Pintér (42.), Marosvári (84.)