FTC: Haraszti Zsolt még jön, vele összeállhat az El-keret

Vágólapra másolva!
2015.06.18. 15:07
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros bejelentette Stanislav Sesták érkezését. Információink szerint hamarosan összeállhat a Fradi Európa-liga-kerete.

A Nemzeti Sport Online információi szerint Haraszti Zsolt is hamarosan aláír a Fradihoz. Mint beszámoltunk róla, a Videoton korábbi szélsője már orvosi vizsgálaton is részt vett a zöld-fehéreknél.Mint beszámoltunk róla, a Videoton korábbi szélsője már orvosi vizsgálaton is részt vett a zöld-fehéreknél.

A Paksról érkező labdarúgóval értesüléseink szerint teljes lesz az FTC kerete az El első fordulójára. A keret leadási határideje június 22., éjfél.

A klubnál még tervezik egy középső védő szerződtetését, de ő várhatóan csak kiegészítő ember lesz Michal Nalepa, David Mateos és Batik Bence mellett.

Az új hátvéd mellett még egy középpályás átigazolására van esély (Haraszti mellett), de ők várhatóan már csak a június 22-i határidő után érkeznek, vagyis továbbjutás esetén a selejtező következő körére tudja őket nevezni a Fradi.

Sesták bejelentéséről ide kattintva olvashat bővebben!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Csilus Tamás (Lombard Pápa),Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár, ?) Simita Gergő (Soroksár, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Haraszti Zsolt (Paks), Kitl Miklós (KTE), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás), Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Sevilla – Spanyolország)

Távozók: Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Nagy Dániel (szabadon igazolható), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Hidvégi Sándor (Dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Nagy Dániel, Tarczy Pál (szabadon igazolható), Ugrai Roland (érdeklődik iránta: Paks)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
Tegnap, 17:10

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21
Ezek is érdekelhetik