Izgalmak tetőfokon – Bobory Balázs publicisztikája

Én nem tudom, hogy az angyalföldi Szent Mihály-plébániát vasárnap óta több látogató keresi-e fel, de a Vasas-hívőknek bizony most van miért fohászkodniuk. Megtörtént az, amire még néhány nappal ezelőtt is csak kevesen gondoltak: kis esély van immár arra, hogy a fővárosi piros-kékek a Debrecennel karöltve jussanak vissza az első osztályba. Jött egy vélhetően jóval kisebb költségvetésű vidéki klub, amely tradíciói, szurkolói bázisa alapján még saját városában is másodiknak számít, és jókorát köpött a nagyok levesébe – minimum az egyikébe.

Van egy tétel a futballban, amely szerint kiesni sokkal könnyebb valahonnan, mint visszajutni oda. Angyalföldön ez a mondás erősen rögződhetett a fejekben, hiszen három éve annak, hogy az Újpesttel friss Magyar Kupa-győztes Michael Oeninggel a Vasas alászállt az NB II-be, de rögtön a kudarcot követően nem is lehetett más a cél, mint a visszajutás. Közben volt tulajdonosváltás, vezetőségváltás, edzőváltás (több is), lett új, csodálatos stadion, és olyan bevásárlás, amilyen csak húsvét előtt szokott lenni a multiknál egy üzleti parkban. És amikor úgy tetszett, hogy annyi viszontagságos küzdelem után minden jóra fordul, mert a 7. forduló után megérkezett a kispadra Schindler Szabolcs, aki a pocsék kezdés után gatyába rázta a csapatot, akkor a hajrában jött egy végzetesnek tűnő botlás Nyíregyházán. A szintén bombaerős keretű DVSC, valamint a masszív, megalkuvást nem ismerő Gyirmót kihasználta az alkalmat, saját kezébe vette sorsát, a Vasas híveit pedig arra késztette, hogy tényleg gyakorolják hitüket, és ejtsék útba a templomot, lehetőleg még az NB II-es záró forduló előtt.

Valahogy működik a másodosztály szisztémája – már ha csak az izgalmakat és a meglepetéseket várjuk el tőle. Tavaly, a félbeszakított évad lezárásával a Budafok feljutott, s hiába gondolták már sokan a nyári felkészülés elején, hogy a jelenlegi sorozat le van futva, bőven benne van a pakliban, hogy valamelyik esélyes megint hoppon marad. Iszonyatosan furcsa bajnokság ez, mert például a hajráig egyáltalán nem lehettek nézők a lelátókon, de aki azt mondja, hogy ilyen körülmények között kellemesebb elutazni Szentlőrincre, Kazincbarcikára vagy éppen Szolnokra, az biztosan nem normális. Sőt, az edzőmeccs jellegű körítések, a népes mezőnynek köszönhetően az egymást követő mérkőzések sűrűsége, az ebből fakadó esetleges fásultság mind-mind azt eredményezhették, hogy bizony a nevek alapján a mezőnyből kiemelkedő Loki és Vasas sem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, olyannyira nem, hogy a fővárosiaknak nagy esélyük van minimum még egy évet ott vesztegelni.

Két lehetséges okot látok, amiért mindvégig kiélezett a verseny. Egyrészt egyre több fiatal futballista válhat felnőtté az NB II-ben, és a jelek szerint a minőséggel nincs probléma, kiegyenlítődtek az erőviszonyok, nem sok előre lefutott mérkőzés volt a hamarosan befejeződő bajnokságban. Sok szakember elmondta már korábban, a hosszú időn keresztül az élvonalban edződő játékosok esetenként nincsenek felkészülve a másodosztályt jellemző rakkolósabb, gyakran kellemetlenebb stílusú futballra, a mérkőzések körítése és atmoszférája is más, no meg a tudatalattiból is nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy ezt a ligát bekötött szemmel is megnyerjük. És ilyenkor sorjáznak a kínos meglepetések. A másik pedig az – ami az utóbbi megállapítással összefüggésben van –, ha nem sikerül a szorgos munkások és a húzóembereknek tartott vagy magasabb szintről igazolt labdarúgók megfelelő elegyét összehozni, és túl sok az egó egyszerre egy pályán, az könnyen hátrány lehet. Mert az ellenfelek a Loki és a Vasas elleni rangadó előtt azért duplán élezik a kapát meg a kaszát, és az sem baj, ha a „nagyok” támadói többet vannak vízszintesben, valamint levegőben, mint állva. Az pedig kiderült, hogy a motiváltság sok együttesnél párosul tudással, megfelelő technikai, taktikai és fizikai felkészültséggel, szervezettséggel, és akkor máris gondjai akadnak a „sztárcsapatoknak”.

A Vasasnál nem lehet arra panaszkodni, hogy nem volt pénz, paripa, fegyver a visszajutás eléréséhez, és persze az is lehet, hogy eléri célját Schindler Szabolcs csapata. Könnyen előfordulhat azonban az is, hogy azt a pénzt, amelyet a vezetők jó szándékkal elköltöttek például élvonalbeli regnáló gólkirályokra, fel lehetett volna okosabban is használni – persze utólag könnyű megmondani a tutit, de talán nem túlzás azt állítani, hogy valami (ami, mondjuk, az átütőerőhöz szükséges lenne ebben a mezőnyben) hiányzik ebből a Vasasból. És persze azt is ki lehet jelenteni, ha Schindlerrel kezdik a piros-kékek a szezont, és az első hat fordulóban nem vész el kilenc megszerezhető pont, hanem, mondjuk, csak három vagy négy, akkor most minden tökéletes Angyalföldön, és vasárnap, az utolsó fordulóban a vendég győri játékosoknak nem lenne más dolguk, csak sorfalat állva gratulálni a bajnoknak az aranyéremhez. De nem ez a valóság, a Vasas futballistáira olyan kilencven perc vár, amelyen nemcsak a saját feladatukra kell figyelniük, hanem folyamatosan fordulhatnak a kispad felé, hogy áll a Debrecen meg a Gyirmót meccse. E két együttesen pedig azért lesz nyomás, mert a cél elérése egyetlen lépésre van.

Nem írom azt, hogy a jelenleg éllovas DVSC nem lehetne abban a helyzetben, amibe a Vasas került, mert bizony nagyon hasonló gondot láthattunk a keleti országrészben, volt ott is edzőváltás, nem tetszett egységesnek az öltöző, a kezdeti magabiztosság után következett néhány kínos pillanat, kellemetlen pontvesztés. A végére azonban legalább összejöhet, amiért eredetileg elindult a Loki, azaz a feljutás. Ezzel együtt egészen biztosan néhány dolgot újra kell gondolni a Hajdúságban, ha az élvonalban is ütőképesek szeretnének lenni, talán legfőképpen a keret összetételét, legyen szó képességekről vagy éppen emberi, sportolói tulajdonságokról. A szándék vélhetően meg is van rá, persze a Nagyerdőben a Haladás ellen még teljesíteni kell.

És most jutunk el a Gyirmóthoz, a „nagyok” között a „kicsihez”, amelynél, úgy tűnik, minden a helyére került. A Győrhöz ezer szállal kötődő Csertői Aurél azt csinálta, amihez a legjobban ért: nem túl nagy nevekből, sok szorgos iparosból és néhány kiemelkedő tehetségből összerakott egy olyan szervezett csapatot, amely hóban, fagyban, szélben, sárban, rekkenő hőségben is stabilan hozza, amit tud, sőt, az esetek nagy részében még többet is, mint ami várható tőle. Egy éve Csizmadia Csaba Budafokja hasonló erényeket mutatott, mint most a Gyirmót, az már más kérdés, hogy csak retúrjegyet váltott, és a következő idényt ismét a másodosztályban kezdi. Ha Csertőiéknek sikerül a bravúr, és feljutnak, bizonyosan tanulnak a fővárosiak esetéből, persze az élvonal tizenkettes mezőnyében zajló élet-halál harc nem fekszik hosszú távon a kevésbé tehetős újoncoknak. Ezen azonban korai gondolkodni Gyirmóton, mert vasárnap hazai pályán még le kell győzni a Békéscsabát, azután jöhet az a tervezés, amelyre csak titkon gondolhattak tavaly nyáron Győr délnyugati városrészében.

Jobban belegondolva talán nem csak Angyalföldön nőhetett meg Isten házainak forgalma, mert a debreceni, gyirmóti szurkolóknak is van okuk még elmormolni egy imát, akár többet is. Vasárnap kiderül, ki viseli jobban a terhet, a nyomást, de e háromból az egyik NB II-es futballcsapatnál végtelenül szomorúak lesznek, mert a kudarc pillanatában nyilvánvalóvá válik nekik, hogy a következő évadban megint dzsungelharcra lesz szükség, hogy sikerüljön átverekedniük magukat a népes, kellemetlenül masszív másodosztályú mezőnyön.

És az elmúlt évek tapasztalatai alapján nincs tökéletes recept a sikerre.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!