Légiósok: „Köteles minden alkalommal visszaverekedte magát a kezdőbe”

Vágólapra másolva!
2013.01.21. 11:44
A belga újságírók a szarkazmus halvány jele nélkül hivatkoznak a tapasztalatra Köteles László visszatérése kapcsán. A Genk magyar kapusa szombaton, a Charleroi elleni találkozón szeptember másodika után először állt ismét a limburgi együttes kapujában belga bajnoki mérkőzésen.

„Szerintem viszonylag egyszerű a képlet: Mario Been, a Genk edzője vélhetően Köteles Lászlót tartja a jobb kapusnak, ennek köszönhető, hogy szombaton, a Charleroi ellen ismét ő védte a Racing kapuját, nem pedig Kristof Van Hout” – összegzett Köteles László visszatérése kapcsán Brüsszelből Bart Lagae belga futballszakíró.

A Genk légiósának szeptember elején, edzésen sérült meg a bokája. Néhány nappal később, a Videoton elleni Európa-liga-csoportmérkőzést (3–0) a Cristal Arena lelátójáról nézte végig, decemberben, a svájci Basel elleni összecsapáson (0–0) viszont ő védte a hazai együttes kapuját.

„Köteles nem először sérült meg, mióta Genkben futballozik, de ennél fontosabb, hogy minden alkalommal visszaverekedte magát a kezdőcsapatba, amit a szurkolók és az újságírók is nagyra értékelnek. Jó értelemben véve alapos tapasztalatra tehetett szert az előző években, hogyan kell újra és újra felépítenie önmagát, és visszaszerezni a helyét” – érvelt a „ha egyszer megcsinálta, miért ne tudná újra” logika mentén Bart Lagae.

A korábban említett, Charleroi elleni mérkőzés után Mario Been is szentelt néhány szót a magyar kapusnak.

„Jól kezdtük a mérkőzést, fél órán belül megszereztük a vezetést, jobb koncentrációval gyorsan megduplázhattuk volna az előnyt, ugyanakkor szerencsénk is volt. Az érdem Köteles Lászlóé, aki rövid időn belül kétszer is bravúrral hárított, a helyes úton tartva a csapatot” – idézte a holland edzőt a Het Nieuwsblad.

A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN EGY MÁSIK BELGIUMI ÚJSÁGÍRÓ, NIELS VELMINCKX VÉLEMÉNYÉT IS OLVASHATJA. „KONCENTRÁLTABB, NYUGODTABB, ÖSSZESZEDETTEBB” – VAJON A GENK MELYIK KAPUSÁRÓL MONDTA EZT A SZAKÍRÓ?

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
6 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09
Ezek is érdekelhetik