Légiósok: a magyar gólkirály visszatérhet korábbi klubjához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.03. 14:04
Kovács Péter távozhat a norvég élvonalbeli Strömsgodset labdarúgócsapatától (amelynek színeiben 2012-ben gólkirály lett), és elképzelhető, hogy visszatér korábbi együtteséhez, az Odd Grenlandhoz.

Amint arról korábban beszámoltunk, Kovács ebben a szezonban megszerezte 75. gólját a norvég élvonalban, így egyedüli rekorder, a Tippeligaen történetének legeredményesebb légiós gólszerzője lett, ráadásul az idényt házi gólkirályként zárta.megszerezte 75. gólját a norvég élvonalban, így egyedüli rekorder, a Tippeligaen történetének legeredményesebb légiós gólszerzője lett, ráadásul az idényt házi gólkirályként zárta.

A jónak mondható idény ellenére Kovács a norvég Telemarknak adott nyilatkozatában nem tagadta, elvágyódik a Strömsgodsettől, és nyitott lenne arra, hogy visszatérjen korábbi klubjához, az Odd Grenlandhoz, ahol 2008 és 2010 között játszott.

„Szívesen visszatérnék az Oddhoz, mivel a csapat négy-három-hármas felállásban játszik, ami tökéletesen fekszik nekem – mondta Kovács. – Szép éveket töltöttem ott, ismerem őket és ők is engem, egyik fél sem vállalna túl nagy kockázatot a másikkal.”

„Amint véget ért a szezon, leültem beszélni a sportigazgatóval. Azt hiszem, mind a ketten tisztában vagyunk vele, mi történik, ha egy csapat ajánlatot tesz értem…”

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik