Légiósok: A válogatottal nem volt szerencsém – Köteles

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2015.11.25. 09:17
A napokban terrorfenyegetettség miatt szükségállapotot hirdettek Brüsszelben, amelytől száz kilométerre sincs Genk városa, ahol a feszültségből már semmi nem érződik. Mindezt a Genk magyar labdarúgójától, Köteles Lászlótól tudhattuk meg, akit nagy becsben tartanak klubjánál.

„Mi is látjuk, halljuk a híreket az Iszlám Állam nevű szervezettel összefüggésben, tudjuk, sajnos akadnak olyan emberek, akiknek semmi sem drága – válaszolta a Nemzeti Sport érdeklődésére a 31 éves Köteles László, aki a hetedik szezonját tölti a limburgi egyesületnél. – Éppen szombaton, meccsnapon emelték négyes szintre a készültséget az illetékes belga szervek. Borzasztó érzés ilyeneket hallani, megélni, vagy hogy a szurkolónak olyan intézkedéseknek kell alávetnie magát, mintha nem is futballmérkőzésre menne.”Köteles László, aki a hetedik szezonját tölti a limburgi egyesületnél. – Éppen szombaton, meccsnapon emelték négyes szintre a készültséget az illetékes belga szervek. Borzasztó érzés ilyeneket hallani, megélni, vagy hogy a szurkolónak olyan intézkedéseknek kell alávetnie magát, mintha nem is futballmérkőzésre menne.”

A belga élvonal hétvégi fordulójában a brüsszeli események miatt két találkozót is elhalasztottak.

„A belga vezetők döntése értelmében rengeteg rendőrt vezényeltek a fővárosba, Brüsszelbe, így nem maradt elég a labdarúgó-mérkőzések biztosítására. De visszatérve az előző kérdéséhez: nem vagyok kifejezetten járkálós, kimozdulós típus, a feleségem annál inkább: szeret a barátnőivel császkálni a városban. Nyakunkon a karácsony, ilyenkor pláne gyakran vásárolnak, most azonban azt kértem tőle, ha lehet, mellőzze a bevásárlókörutakat.”

Köteles a NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN arról is beszél, hogy mit diktált a lelkiismerete a Mouscron ellen elveszített bajnokin kapott potyája után, de arról is, hogy Király Gábor példáján felbuzdulva még sok évig védene. A válogatottal kapcsolatban pedig megemlítette: nem volt szerencséje.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik