„Balogh Botond szinte tökéletes meccset játszott a Milan ellen”

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.08.26. 10:06
Felvette a tempót az olasz élvonalban Balogh Botond, a Parma magyar válogatott középhátvédje csapata egyik legjobbja volt a Milan szombati legyőzésekor (Fotó: AFP)
A Parmában játszó Balogh Botond a Milan ellen a mezőny egyik legjobbja volt – a jobb oldali belső védő posztján jó az esélye bekerülni a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken a válogatottba.

A nyári Európa-bajnokság idején, edzésen elszenvedett bokasérülés a múlté: Balogh Botond jól teljesít a Serie A-ban. A 22 éves belső védő az utóbbi években hol több, hol kevesebb szerepet kapott a Parmában, 2020 októbere óta 44 mérkőzésen lépett pályára az idénykezdetig, ám az új évadban Fabio Pecchia vezetőedző mindhárom tétmérkőzésen a kezdő tizenegybe jelölte: a Palermo elleni vesztes Olasz Kupa-mérkőzést (0−1) és a Fiorentina (1−1), illetve a Milan (2−1) elleni hazai bajnokit is végigjátszotta. 

A milánóiak ellen az adatalapú számítások szerint osztályzó Sofascore-tól 7.7 osztályzattal a mezőny második legjobbja lett, míg a szubjektív értékelést közlő Sport Parma újságírója, Lorenzo Fava hetesre értékelte teljesítményét, amelyhez ezt a megjegyzést fűzte: „Kicsit középen maradt az egyenlítő gólnál, egyébként szinte tökéletes meccset játszott, az egyik legjobbját nyújtotta a Parmában. Úgy tűnik, jót tesz neki a Serie A légköre. Megújult.”

Pedig a Serie B előző kiírásában is rendre meggyőzően futballozott, ami alapján sejteni lehetett, topszinten is megállhatja a helyét. Az xfb Analytics mutatói szerint Balogh Botond a labdaszerzések és a (megelőző) szerelések számát, illetve hatékonyságát tekintve az egyik legjobb volt a belső védők között a bajnokságban, továbbá előrepasszai, valamint nyomás alatti passzai hatékonyságával egyaránt a legszűkebb elithez tartozott. A Milan elleni statisztikái is kiemelkedők: tíz tisztázás, két blokkolt lövés és öt labdaszerzés mellett passzai 85 százaléka volt pontos, mindhárom párharcát megnyerte.

Mindez biztatóan hangzik a magyar válogatott augusztus 27-i kerethirdetése előtt, szinte biztos, hogy a középhátvéd meghívást kap Marco Rossi szövetségi kapitánytól, és megkockáztatjuk, minden esély megvan arra, hogy a Nemzetek Ligájában a Németország, illetve Bosznia-Hercegovina elleni mérkőzésen ott legyen a pályán. A védelem tengelyében a jobb oldali belső védő posztján jelenleg nincs nagy merítési lehetőség, hiszen az Eb-kerettagok közül Lang Ádám alig kap szerepet a ciprusi Omoniában, Fiola Attila csapat nélkül tengődik, Botka Endre pedig kisebb sérülése után nincs formában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik