A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

B. L.B. L.
2025.08.23. 11:35
null
Schön Szabolcsnak játékpercekre, tétmeccsekre van szüksége – a jelek szerint a Boltonnál ezt nem kapja meg (Fotó: AFP, archív)
Az előző idényt végigjátszotta a Boltonban, ám az új évadban még keretbe sem került Schön Szabolcs – utánajártunk, mi az oka a magyar futballista mellőzésének.


 

Mi van a háttérben? A kilencszeres válogatott Schön Szabolcs 2024 augusztusában csatlakozott a League One-ban, vagyis az angol harmadosztályban szereplő Bolton Wanderershez, első idényében 39 bajnokin szerepelt, egy gól mellett négy gólpasszt jegyzett. Az új évadból négy forduló lement, ám a 24 éves szélső alapember státusza megváltozott: egyetlen percet sem töltött a pályán, egyik tétmérkőzésre sem nevezte a szakmai stáb. Mivel esetében nincs szó sérülésről, utánajártunk a helyzetének.

„A Bolton télen kinevezett vezetőedzője, Steven Schumacher játékrendszert váltott, Szabolcsot pedig nem bal oldali szárnyvédőként szerepeltetné, márpedig számára az a legfontosabb, hogy abban a szerepkörben kapjon játéklehetőséget”– mondta megkeresésünkre Kozák Attila, a játékos menedzsere.

Mindenkinek az az érdeke, hogy miután az edzőváltással megszűnt az általa preferált poszt, kölcsönben egy másik csapatnál töltse az idényt. Megegyeztünk a klub vezérkarával, hogy nem nevezik a keretbe, mivel egy évadban legfeljebb két csapatban léphet pályára a játékos – csak rontanák az esélyeit, ha néhány meccsen becserélnék. A Bolton korrekten áll a helyzethez, nem játszatja Szabolcsot. Jelenleg három-négy olyan lehetőségünk van, amelyek az utolsó finomításokra szorulnak, keressük a megfelelő választást számára. Német és angol együttesek jelentkeztek érte, döntő jelentősége lesz annak, melyik klubnál milyen szerepkörben számítanának rá. Ez a fő kérdés a válogatott miatt” – tette hozzá a játékosügynök.  

 

Legfrissebb hírek

Csíkszereda: Kleinheisler is a 11 távozó között

Légiósok
18 órája

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
19 órája

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
20 órája

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
21 órája

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
22 órája

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
2026.07.01. 23:51
Ezek is érdekelhetik