Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

– Közvetlenül a Svédországba igazolása után elmondta lapunknak, hogy nagyon is tetszetősnek találta a Sirius felvázolta projektet, és úgy érezte, ez az az út, amelyen tovább kell haladnia. De az is szerepet játszott a döntésében, hogy a Lommelben az előző idényben a kívánatosnál kevesebbszer kezdett?     
– A meccsek nagyjából felén azért kezdtem, bár az is igaz, hogy sokszor gyötört kisebb izomprobléma, ami befolyásolta a teljesítményemet – mondta a Nemzeti Sportnak a Belgiumból a svéd éllovashoz igazoló 21 éves Vancsa Zalán. – Az idény végére, a legfontosabb meccsekre azonban egészséges lettem, akkor már rendre kezdtem, szóval nem ez döntött, hanem hogy a Sirius minden évadban a bajnoki címért akar küzdeni, valamint hogy „eladó” klub, vagyis a jól futballozó, kapós játékosai értékesítését prioritásnak tekinti. A döntéseim előtt persze mindig beszélgetek édesapámmal, a Sports 360 Hungarytől Stieber Zoltánnal és az ügynökömmel, Diglics Dániellel.

–  Négy és fél éve igazolt a Lommelbe, a City Football Group egyik reprezentánsához. Akkor szempont volt, hogy a Manchester City testvéregyesülete, és egy nap talán felfigyelnek önre?     
– Persze. Tizenhét évesen, ha van egy ilyen megkeresés, és a Manchester Cityt képviselő szakemberekkel beszélgetsz, egyrészt nem tudsz nemet mondani, másrészt óhatatlanul elkezdesz álmodozni. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy belevágtam, akkor sem, ha éreztem időközben csalódottságot, mint ahogy persze segítséget is bőven kaptam a City Grouptól. Sokat profitáltam az egyéni fejlesztési programokból, illetve a konditermi edzésekből, ezeken mindig alaposan megdolgoztattak. Ami talán hiányérzetet kelt bennem, hogy nem kaptam meg az előrelépés lehetőségét. Az ember abban a korban azt hiszi, könnyebb lesz az út, aztán kiderül, nagyon nem az.

– Milyen kihívásokra lelt közben?     
– Először is, egészen más közegbe kerültem. Nemzetközi csapat tagja lettem, s mindjárt szembesülnöm kellett a hatalmas konkurenciával. A posztriválisaim szintén az országuk legtehetségesebbjei voltak, de az egész csapatot csupa nagy ígéret alkotta. Megtanultam, milyen ekkora rivalizálás közepette készülni, a konkurenciaharc pedig alaposan megedzett, arra ösztönzött, hogy minden nap jobb legyek. Örülök, hogy ezt megtapasztaltam, ráadásul a Cityhez tartozó környezetben, amelyben mindenki, a sport­igazgatótól a stábtagokig angol volt, vagy az angol klub delegáltja. A belga minőség, iram, fizikai felkészültség össze sem hasonlítható azzal, amit addig Magyarországon tapasztaltam.

– Hogy mindezt egy idegen országban kellett átélnie, tizenhét évesen, távol a családjától, a barátaitól, nehezítette a helyzetét?     
– Nem könnyítette meg, az biztos. Kiskorúként kikerülve két opció közül választhattam: egy helyi családhoz költözöm, vagy velem tart valamelyik szülőm. Apu lakott velem, amíg tizennyolc nem lettem, de eközben is igyekezett magamra hagyni, hogy szokjam, ha ő már nem lesz velem. Az egyedüllét is a javamra vált, önellátó lettem, ebből azért manapság is profitálok, az évek alatt kialakult a saját rutinom. De éppen ez, a család hiánya okozta a legtöbb keserű órát, sokszor vágytam haza.

– Mégsem menekült vissza, mint oly sokan.     
– Az soha, egy pillanatra sem fordult meg a fejemben. Mindig mindent megtettem azért, hogy amíg lehet, külföldön maradjak, ma sincs ez másként. Sohasem felejtettem el, miért igazoltam nyugatra: azért, hogy a lehető legmagasabb szinten futballozzak, s ez mindig ott lebegett a szemem előtt. Megedzett a közeg, mentálisan és lelkileg is erősebb lettem, persze a konkurencia is erre kényszerített. Éreztem, hogy nem vagyok tehetségesebb a valóban remek csapattársaimnál, ez viszont megerősített abban, hogy minden egyes edzésen a maximumot kell nyújtanom, különben nem lesz esélyem játszani.

– A 2023–2024-es évadban nem volt ezzel problémája, mindmáig a legeredményesebb idényében öt gólpassz mellett tizenhárom gólt szerzett. Nem csoda, ha felfigyelt önre az élvonalbeli Gent.     
– A jó teljesítményemben alaposan közrejátszott, hogy igazán remek csapat alakult Lommelben, ezért is adódhatott előttem meccsenként két-három helyzet. És mert nagyszerű csapatban játszottam, az edzők pedig bíztak bennem, az önbizalmam az egekbe szökött. Minden mérkőzésre úgy mentem ki, hogy mi dominálunk, meglesznek a lehetőségeim, és úgy látom, ez lesz a helyzet a Siriusban is. És igen, azon a nyáron felfigyelt rám a Gent, sajnos azonban későn érkeztem meg a csapathoz, a két bajnoki pedig, amin lehetőséget kaptam, nem elég ahhoz, hogy az ember megmutassa a valós tudását. A válogatottba hazatérve megsérültem, sokat kihagytam, és mert játszani akartam, a télen a holland Rodába igazoltam.

– Ha a holland másodosztályt veti össze a belgával, mire jut?     
– A belga kettő színvonalasabb, minden meccsen érezni a nyomást. Lehet, hogy azért is, mert onnan ki lehet esni, szemben a holland második vonallal. A belga első és második liga pedig játékosminőségben különbözik elsősorban.

– És ha a mai Vancsa Zalánt hasonlítja össze az egykor Lommelbe igazolóval, mit mond?     
– Hogy nem lehet összehasonlítani. Gyerekfejjel kerültem ki Belgiumba, ma már sokkal érettebb a gondolkodásom, a játékom, a pályán belül és azon kívül is két különböző emberről beszélünk. De hogy mennyivel jobban futballozik a mai Vancsa Zalán, azt a Siriusban igyekszem megmutatni.