Milan: a felnőtteknél padozna a fiatal magyar védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 08:26
A Milan tartalékcsapatának alapembere, a korosztályos magyar labdarúgó-válogatott tagjaként a hazai rendezésű U19-es Eb-re készülő Tamás Krisztián a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának volt a vendége. A bal oldali védő beszélt edzőjéről, Filippo Inzaghiról, aki a nyáron átveszi az első csapat irányítását, de szót ejtett saját közeljövőjéről, valamint az U19-es kontinensbajnokságról is.

„Jól alakult a szezonom, a keretből egyedül játszottam végig az összes mérkőzést – értékelte az idényét Tamás Krisztián. – Sok tapasztalatot szereztem, a bajnokság mellett a kupában és az ifi BL-ben is játszhattam, több mint negyven meccsem van a szezonban. Egy-két hete már itthon vagyok, volt egy kis idő a feltöltődésre, de mostantól a kontinensbajnokságra készülünk és koncentrálunk.”Tamás Krisztián. – Sok tapasztalatot szereztem, a bajnokság mellett a kupában és az ifi BL-ben is játszhattam, több mint negyven meccsem van a szezonban. Egy-két hete már itthon vagyok, volt egy kis idő a feltöltődésre, de mostantól a kontinensbajnokságra készülünk és koncentrálunk.”

A védő az Eb-hez annyit fűzött hozzá, hogy a rendező magyar együttest a dobogóra várja. A mezőnyből több favorit hiányzik, míg hozzánk hasonlóan az osztrák, a német, a portugál és a szerb válogatottnak vannak érmes céljai. Tamás Krisztián szerint velük fel tudjuk venni a versenyt, méghozzá azonos esélyekkel.

„Az elmúlt években sok nemzetközi mérkőzéssel készültünk az Eb-re. Három-négy éve a keret is nagyjából ugyanaz, ennek köszönhetően nemcsak szakmailag, emberileg is közel kerülhettünk egymáshoz. Így igazi barátként tudunk küzdeni egymásért is.”

Olaszországi karrierjéről a következőket mondta.

„Három éve mentem ki, az első szakmai benyomás az volt rólam, hogy a védekezésben kell sokat fejlődjek. Szerencsére akkor pont olyan stábbal dolgoztam, amelytől sokat is tanultam. Gyors vagyok, sokat futok, ezek a legfőbb erényeim, ezeket próbálom kihasználni. Védőként a legjobb döntés volt számomra Olaszországba szerződnöm, hiszen védekezésből ott lehet a legtöbbet tanulni. Egy védő nem hibázhat sokat, sőt egyáltalán nem hibázhat, tökéletes koncentráció kell, az elmúlt szezonban ezt tanultam meg leginkább Inzaghitól, úgy érezem, ismét sokat fejlődtem.”

A korábban tévén keresztül látott Inzaghit emberileg és edzőként is megismerhette a fiatal magyar légiós, amit nagyszerű dologként élt meg. Tetszett neki a szakember munkája, aki sokat kommunikált és segített a játékosainak. Tamás szerint – aki a szezonban párszor már edzett a Milan felnőttjeivel, így dolgozott a távozó edzővel, Clarence Seedorffal is – Inzaghi keményebb lesz, mint elődje, aki nem tudta kellő szigorral fogni a Milan sztárjait. A védő úgy hiszi: Inzaghinak ezzel aligha lesz gondja. De vajon volt főnöke kinevezése segíthet-e az ő előrelépésében?

„A posztomat tekintve szerencsés vagyok, hiszen a szélső védők – a támadókkal együtt – hamarabb kapják meg a lehetőséget a bizonyításra, mint a belső védők vagy a középpályások, ahol a rutint részesítik előnyben. A következő szezonomat illetően egyelőre nincs konkrétum, számomra az lenne a legjobb, ha felkerülnék a Milan első keretéhez. Minden nap velük edzhetnék, és így fejlődhetnék. Két kortársam már az előző idényben is a felnőttekkel volt, végigpadozták az szezont az első csapatban, de nekem ez is megfelelne. Persze, nem lennék elkeseredett akkor sem, ha a másodosztályba kerülnék kölcsönbe, viszont ott már az állandó játéklehetőség motiválna. Nem kizárt a külföldi kölcsönadás lehetősége sem, de egy jól sikerült Eb is sokat lendíthet. Akár más klubok érdeklődését is felhívhatom magamra, de a Milan is figyelemmel követi a teljesítményemet.”

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
11 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
2025.03.03. 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
2025.03.03. 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09
Ezek is érdekelhetik