Olimpia: A rossz kezdés ellenére nem adtam fel - Marosi

Vágólapra másolva!
2012.08.11. 21:18
Marosi Ádám bronzérmes lett az öttusázók versenyében a londoni olimpián, és a sportoló elmondta, nem adta fel a küzdelmet a rossz kezdés ellenére, és hálás az őket biztató magyar szurkolóknak.

„Aki látta a vívásomat, annak azt is látnia kellett, a rossz kezdés ellenére sem adtam fel. Bár London előtt a pszichológussal megbeszéltük, hogy ez csak egy öttusaverseny, rá kellett jönnöm, hogy nem az, ez az olimpia. Lépésről lépésre jöttem fel az élbolyba, és mindenképpen ki kell emelnem a lovaglást, amely után olyan jó érzések kerítettek a hatalmukba, amit mindenkinek csak kívánni tudok″ – mondta Marosi Ádám a Nemzeti Sportnak, aki kiemelte a szurkolók támogatását.Marosi Ádám a Nemzeti Sportnak, aki kiemelte a szurkolók támogatását.

„Nincs még egy olyan közönség, mint a magyar. Az ország minden szegletéből szurkoltak nekünk. Nemcsak a Kárpát-medencéből, az Angliában élők is támogattak minket. Svoboda nagyszerűen versenyzett, megérdemelten győzött″ – tette hozzá a sportoló.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik