Olimpia: titkolták a családi tragédiákat a kínai bajnok elől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.08.04. 11:04
Címkék
Vu Min-hszia, a 3 méteres szinkronugrás kínai olimpiai aranyérmese csak londoni sikere után tudta meg, hogy szülei éveken át titkolták előle a különféle családi tragédiákat.

Édesapja Londonban mondta el neki, hogy nagyszülei tavaly meghaltak, és hogy édesanyja nyolc éve (!) mellrákkal küzd.

„Hazudnunk kellett neki. Ő már tíz éve nem él velünk, és nem akartuk, hogy kárt szenvedjen a felkészülése″ – mondta Vu Jüe-ming, aki londoni megérkezésekor is csak annyit közölt lányával, hogy sikeresen leszállt a repülőgépe, de nem engedték számára, hogy találkozzon gyermekével, csak a viadal után.

Vu Min-hszia 2001-ben került el a családjától, Peking ekkor kapta meg a 2008-as olimpia rendezési jogát. A kínai sportvezetőség a tehetségek felkészítését központosította, így a fiatalok alig láthatták családjukat.

A most 26 éves műugró vasárnap sorozatban harmadik olimpiáján diadalmaskodott szinkronugrásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik