MLSZ: kommunikációs zavarok vezethettek Doll nyilatkozatához

Vágólapra másolva!
2014.09.17. 00:20
Mint ismeretes, a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll a Puskás Akadémia FC elleni meccs után élesen bírálta a válogatott stábját, amiért az északírek elleni Eb-selejtezőt megelőzően nem vették fel a kapcsolatot a klubbal Gera Zoltán állapotát illetően, aki sérülten tért vissza a nemzeti csapattól. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közleményben reagált – kommunikációs zavarokat említ.  

„A magyar válogatott egészségügyi stábja szerint vélhetően kommunikációs zavarok vezethettek Thomas Doll hétvégi nyilatkozatához – fogalmaz az MLSZ közleménye. – Erre utal, hogy az északírek elleni Eb-selejtező előtt a klub nemcsak elküldte javaslatait Gera Zoltán edzésprogramjával kapcsolatban, hanem erről egyeztetett a válogatott csapatmenedzserével is. Thomas Doll hétvégi nyilatkozatához – fogalmaz az MLSZ közleménye. – Erre utal, hogy az északírek elleni Eb-selejtező előtt a klub nemcsak elküldte javaslatait Gera Zoltán edzésprogramjával kapcsolatban, hanem erről egyeztetett a válogatott csapatmenedzserével is.

A válogatott orvosi stábja méltányolta a Ferencváros kérését, majd jelezte ezt a szövetségi kapitánynak, aki teljes egészében az abban foglaltaknak megfelelően állította össze Gera edzésmunkáját.

Pintér Attila amellett, hogy időről időre találkozik a klubedzőkkel, a játékosok állapotát, valamennyi kerettag esetében, magukkal a labdarúgókkal szokta egyeztetni.

A válogatott stábja örömmel értesült Orosz Pál, a klub vezérigazgatójának nyilatkozatáról, miszerint Gera már vasárnap, a PAFC elleni bajnokin is pályára léphetett volna, annál is inkább, hiszen Gera Zoltán az FTC és a magyar válogatott közös értéke. Az ügyet ezzel lezártnak tekinti.”

Legfrissebb hírek

Bognár György a játékvezetésről: 20 ítéletből 19 rossz volt

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 20:58

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

Tavaly még az FTC-vel nyert Magyar Kupát, most elmondta, szerinte ismét ők lesznek-e a győztesek

Kézilabda
2025.03.01. 19:41

Szavazzon a XXI. század góljára! – Gera Zoltán, 2016. június 22., Magyarország–Portugália 3–3

Magyar válogatott
2025.03.01. 11:27

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00
Ezek is érdekelhetik