Oda sem néz – Deák Zsigmond jegyzete

A Nemzeti Sport csütörtöki nyomtatott számában címlapkép lett kiküldött munkatársunk, Dömötör Csaba remek fotója, az online-on, a Facebookon és minden más platformunkon is ezzel illusztráltuk az RB Leipzig londoni diadalát a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén. A képen Gulácsi Péter, a németek magyar kapusa hatalmas vetődéssel úgy tenyereli ki a labdát a háló elől, hogy közben oda sem néz.

Már-már merengőnek tetsző tekintetét látva úgy is fogalmazhatnánk, hogy messze jár, s valóban, labdarúgásunk általános színvonalához képest az állítás szó szerint igaz. Nála messzebbre manapság senki sem jutott honfitársaink közül, évek óta egy európai elitbajnokság, nevezetesen a német Bundesliga egyik, ha nem a legjobb játékosa a posztján, most is öröm volt nézni magabiztosságát, hibátlan teljesítményét. Pedig épp izgulhatott is volna, hiszen magyar futballista nem mindennapos vendég arrafelé, legutóbb 13 évvel ezelőtt, 2007-ben volt honfitársunk kezdőcsapat tagja a BL kieséses szakaszában (a PSV-t erősítő Fehér Csaba az Arsenal ellen).

Gulácsi Péter pályafutását már ismerhetjük a BVSC-n, az MTK-n, a Liverpoolon, a Herefordon, a Tranmere-en, a Hull Cityn és a Salzburgon át a Lipcséig, 2009-es U20-as világbajnoki bronzérmétől a nagy válogatott kulcsemberi szerepéig, többször kalapot emeltünk tudása mellett józansága és tudatossága előtt. Az emberi természet már csak olyan, hogy legutóbbi bravúrjait is fanyalogva fogadták néhányan, mások meg az egekig magasztalták, de mi hozzá hasonlóan próbáljunk az arany középúton maradni, s világsajtóból csak a sport1.de-t idézni: „Werner gólt lőtt, Gulácsi megőrizte a győzelmet.”

Mi kell ennél több? Amelyik csapatsportban van kapu, ott él a „végy egy jó kapust” mondás elsőbbsége és igazsága. Az RB Leipzignek és nekünk, magyaroknak már nem kell venni, kérdés, a társak, főképp a válogatottban, mennyire tudnak felnőni hozzá. Én mindenesetre képtelen vagyok annyira pesszimista lenni a márciusi szófiai Eb-pótselejtező kapcsán, hogy eltagadjam azt a tényt: minimum egy kulcspozícióban biztosan jobbak vagyunk a bolgároknál (meg a románoknál és az izlandiaknál is, ha a remélt folytatásra tekintek).

Már csak a többi tízen kell csiszolni.