Válogatott: Abban bízom, hogy amikor igazán kell, betalálok – Nikolics

– Mi jut eszébe Costa Ricáról?
– Sokaknak biztosan az, hogy gyönyörű ország lehet, nekem viszont az, hogy a válogatottban az ötödik és talán már utolsónak hitt gólomat ellene szereztem kétezertizenhét novemberében – felelte lapunk érdeklődésére Nikolics Nemanja, a Mol Fehérvár FC 29-szeres válogatott támadója. – Noha hosszú idő eltelt úgy a pályafutásomból, hogy nem öltöttem magamra a címeres mezt, a sors megadta, hogy ne az legyen az utolsó gólom. A lelkemnek jót tett, hogy vasárnap eredményes voltam Oroszország ellen. Csak az dühít, hogy amíg nekem sokat jelentett az a gól, a csapat nem sokra ment vele.

– Talán majd legközelebb...
– Adja a jóisten! Mit nem adnék azért, ha Bulgáriában győztes gólt szereznék! De tudja, mit? Az sem érdekel, ha a hosszabbítás hosszabbításában egy bolgár játékosról pattan a saját kapujába a labda, csak nyerjünk.

– Kanyarodjunk vissza az elmúlt időszakra. Ha nem tévedek, nem bánta meg, hogy visszatért a válogatottba.
– Egyáltalán nem, sőt! Mivel lezárt fejezetről van szó, nem szeretném túlragozni, miért nem szerepeltem a nemzeti együttesben két és fél évig. Maradjunk annyiban, nem csupán rajtam múlt. A végső döntést azonban én hoztam meg, így a felelősséget is vállaltam. No, de a lényeg, hogy újra itt vagyok, és bizonyíthatom, ha lehetőséget kapok, tudok élni vele. Lehet, nem töltök annyi időt a pályán, amennyit szeretnék, de teljes mértékben megbecsülöm azokat a perceket, amelyek jutnak nekem. Annál is inkább, mert amit korábban hallottam Marco Rossiról, arról személyesen is megbizonyosodtam.

– Kifejtené ezt bővebben?
– Márciusban, amikor felvetődött, hogy megint válogatott lehetek, leültem a kapitány úrral. Hogy mi hangzott el köztünk, arról a nyilvánosság előtt nem illendő beszélni, de annyit elárulhatok, hogy amit akkor felvázolt, úgy is történt. Nem hitegetett, nem garantálta, hogy kezdő leszek – ezt természetesen nem is kértem. Sosem volt feltétel, hogy csak akkor jövök a válogatottba, ha kezdő vagyok. Az egyenesség rengeteget jelent nekem, és Marco Rossiról bebizonyosodott, hogy szavatartó ember. Ma már bevallhatom, az ominózus beszélgetés után úgy álltam fel, hogy amit a kapitány mondott, kétségkívül jól hangzik, de meglátjuk, élesben is így lesz-e. Nos, így lett. S nem csupán az én, hanem a csapat esetében is.

– És ezt is kifejtené bővebben?
– Végre felvállaltuk a támadójátékot – két, nálunk magasabban jegyzett válogatott ellen is. Korábban többnyire arra alapoztunk, hogy legyen stabil a védekezésünk, mert ha az rendben van, olyan nagy baj nem lehet. Sokszor túlságosan tiszteltük az ellenfelet, nem bíztunk kellőképpen magunkban. Oroszországtól kikaptunk, de emelt fővel hagyhattuk el a pályát.

– Azt kapta a visszatéréstől, amit remélt?
– Még többet is. Nem számítottam arra, hogy ilyen jól futballozunk a törökök és az oroszok ellen.

– Tehát minden szép és jó?
– Ezt nem jelenteném ki. S ezen a ponton visszatérhetek a gólomra. Mint mondtam, örültem annak, hogy hosszú idő után újra eredményes voltam, de az elkeserít, hogy nem olyan ütemben szerzem a gólokat a válogatottban, amilyenben szeretném. Sosem tagadtam, klubszinten mindig gólkirály akartam és akarok lenni, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy a válogatottban ez nem lehetséges. Mégis hajt, hogy újra és újra a kapuba találjak. De... Lassan betöltöm a harminchármat, már nem a fiatalok fejével gondolkodom. A helyükön kezelem a dolgokat. Ezért is mondom, hogy ami a válogatottat illeti, az én helyzetemben a minőség alighanem már fontosabb, mint a mennyiség. Értem ezen, hogy inkább szerezzek egy-egy nagyon fontos gólt tétmeccseken, mint többet a felkészülési mérkőzéseken. Ha így hozná az élet, az kárpótlást jelentene nekem a kimaradt évekért. Tudom, már említettem, de megteszem még egyszer: remélem, a jóisten velem lesz, amikor a legjobban kell.

– Mondjuk, Szófiában?
– Mondjuk, ott. Tényleg abban bízom, hogy amikor igazán kell, betalálok.

– Törökországban nem ön talált be, hanem Szoboszlai Dominik, ugyanakkor az ismétlés sokatmondó volt: a kapuból kipattanó labdát a hálóba bombázta, miközben az arca hatalmas örömről árulkodott.
– Ez az öröm hiányzott nekem az elmúlt két és fél évben. Egyfelől rettentő büszke voltam arra, hogy megint válogatott lehetek, másfelől legalább annyira büszke voltam arra, hogy Sivasban jól játszottunk. Amíg nem álltam be, élmény volt nézni a srácokat – de persze még nagyobb élmény volt a pályán lenni. Mentünk előre, mindenáron győzni akartunk. Szoboszlai Dominik szenzációs gólt lőtt, és amikor a labda elém pattant, ösztönösen belebikáztam. Kitört belőlem az érzés: végre, ez az, amire vágytam!

– Vajon Szófiában is átélheti ugyanezt?
– Hiszem, hogy igen. A törökországi győzelem és az Oroszország elleni tisztes helytállás akkor ér valamit, ha nyerünk Bulgáriában. A legutóbbi két meccsen mutatott alázat az alap, arra kell építenünk Szófiában. Amíg legközelebb találkozunk, a klubunkban kell a legtöbbet kihoznunk magunkból. A bolgárok ellen fizikailag és mentálisan egyaránt topon kell lennie mindenkinek. Oké, a törökök és az oroszok ellen is tétmeccset vívtunk, de a szófiai annál is élesebb lesz. Ott kell megmutatnunk, hogy jók vagyunk.

– Mi kell ehhez?
– Önbizalom és szerénység. Önbizalmunk lehet, mert az utóbbi két mérkőzésből erőt meríthetünk, de közben van mire szerénynek lennünk, mert egyik találkozón sem volt tökéletes a játékunk, ráadásul Oroszországtól még ki is kaptunk. Innen-onnan hallom, hogy a bolgárok mióta nem nyertek, csakhogy ezzel nem foglalkozhatunk. Ők ugyanúgy az életük meccsére készülnek, mint mi. Forró szívvel, ám hideg fejjel kell pályára lépnünk.

– Már jó ideje az egy hónap múlva esedékes pótselejtezőről beszélünk. Hogy addig mi lesz, nem is érdekes?
– Már hogyne lenne az?! Most csak az vezérel, hogy szombaton legyőzzük a Puskás Akadémiát. Utána az Európa-liga második selejtezőköre, majd Magyar Kupa-meccs vár ránk, mindhárom fronton nyerni akarunk. A felcsútiak vezetik a tabellát, ha legyőzzük őket, eléjük kerülhetünk – jó lenne úgy kinyitni vasárnap a Nemzeti Sportot, hogy azt látom, a Mol Fehérvár áll az élen.

– Kamen Hadzsiev személyében van egy bolgár légiós a felcsúti csapatban...
– Tudomásom szerint nem tagja a válogatottnak, de szívesen megtapasztalnám, milyen érzés egy bolgár védő mellett gólt szeretni. Hátha átélhetem majd ugyanezt október nyolcadikán is.

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 3. CSOPORT
Szeptember 3.
Törökország–Magyarország 0–1 (Szoboszlai 80.)
Oroszország–Szerbia 3–1 (Dzjuba 48., 81. – az elsőt 11-esből, Karavajev 69., ill. A. Mitrovics 78.)
Szeptember 6.
Magyarország–Oroszország 2–3 (Sallai R. 62., Nikolics 70., ill. An. Mirancsuk 15., Ozdojev 34., Fernandes 46.)
Szerbia–Törökország 0–0
Október 11.
20.45: Szerbia–Magyarország
20.45: Oroszország–Törökország
Október 14.
20.45: Törökország–Szerbia
20.45: Oroszország–Magyarország
November 15.
18.00: Törökország–Oroszország
20.45: Magyarország–Szerbia
November 18.
20.45: Szerbia–Oroszország
20.45: Magyarország–Törökország