Végzetes májusi éj. Súlyosan ittas állapotban, hazafelé botorkálva rátámadt ivócimboráival az őt igazoltató rendőrre, az önvédelemből elsütött hatósági fegyver halálos sebet ejtett a hasán. Így végezte 1934 májusában, 37 évesen Jeszmás József, a korábbi válogatott futballcsillag.
„A Posztógyári SE új intézője Jeszmás József (Csepel, Turul ucca 14.) lett.”
A rövid hír a Friss Újság 1934. április 25-i számában jelent meg, főszereplője a 37 éves korábbi válogatott labdarúgó, akinek neve akkoriban már jó ideje nem bukkant fel a lapokban. Öt éve visszavonult a játéktól, élte a feledésre ítélt és egykori népszerűségük rabjává lett futballisták félresiklott életét, ami nagyban előidézte, hogy három héttel az említett újsághír után egészen más összefüggésben olvassunk róla – a bűnügyi rovatokban.
Feltűnően kíméletes maradt azonban a sportsajtó, a Sporthírlap például részben a megdöbbentő játékostragédia alkalmából közölt szép és elgondolkodtató cikket a bajba jutott volt válogatott futballistáknak járó civil segítségről. A jó szándékú szerző hosszasan sorolta a szomorú példákat és eljutott a friss esetig.
„Gondoljanak a szerencsétlen Jeszmás Józsefre, aki megbénulva sem tudta elfelejteni, hogy ő »híres ember« volt, és zavaros pillanatában olyan helyzetbe került, hogy rendőrgolyó sebesítette halálra...” Nos, ennél ízlésesebb csomagolásban még aligha tálaltak alkoholtól megvadult ember ámokfutásából eredő bűnesetet. A Nemzeti Sport sem volt konkrétabb, bár a szívhez szóló nekrológ első mondatában utalt a rendhagyó részletekre. „Hétfőre virradó éjszaka Pestszenterzsébeten szerencsétlen körülmények között agyonlőtték Jeszmás Józsefet.”
Méltán hangsúlyozza a cikk a kalandos sorsú labdarúgó főbb sikereit, a Kispesti AC színeiben vívott nagy mérkőzéseket, a válogatott emlékezetes összecsapásait, köztük az 1926. szeptemberi osztrák–magyart, amely során góllal vette ki a részét a bravúros, 3:2-es győzelemből. Ám mint a búcsúztató cikk is utalt rá, kiváló kollégánk, Budai Miklós pedig 2006-ban külön jegyzetben is aláhúzta, Jeszmás tündöklésének értékét karrierjének sötét eseményei, időszakai emelik ki igazán. A legemlékezetesebb epizód a miatta 1921-ben kibontakozó úgynevezett kispesti profiper volt, amely a pénzért vállalt játékot tiltó amatőr korszak vitákkal terhelt szakaszában igyekezett a közvélemény előtt is tisztázni: igaz-e, hogy a KAC németországi túráján szerepeltette Jeszmást?
Az ügynek azért volt különös tétje, mert a csatár a Berlinben korábban megszervezett, nyíltan professzionális alkalmi magyar túracsapat tagjaként az MLSZ tiltása értelmében nem léphetett pályára semmilyen amatőr együttesben, vagy ha mégis, bűntársként a csapat összes játékosának számolnia kellett a következményekkel. Utólag kisült, a vád helytálló, a kispestiek valóban harcba küldték kint Jeszmást, még ha a tényt igyekeztek is minden létező eszközzel leplezni, Mayer Béla intéző például a csapatképen az inkriminált futballista arcképét átretusáltatta a hiányzó Saguly Jánoséra. A szövevényes történetet kifejteni itt nem szándékunk, megtette alapos cikkében Hegyi Tamás kollégám (Népsport, 2018. augusztus 6., Csodálatosan ingadozóan), elég annyi, hogy a profi per folyományaként Jeszmást a szövetség örökre eltiltotta a játéktól.
Túl kedélyes volt
Halála után Langfelder Ferencet, az Újpest sportvezetőjét idézte az Esti Kurir a tragikusan elhunyt egykori újpesti labdarúgóról, Jeszmás Józsefről: „A közönség nagyon szerette. Kedves, jó humorú, gaminos fiú volt és nagyon jól játszott, becsülettel, szívvel küzdött a pályán. Legfeljebb azt lehet a terhére róni, hogy nem vigyázott a kondíciójára, szerette az itókát és ilyenkor bizony túl kedélyes volt.”
Nem esett különösebben kétségbe, Prágába szegődött a Deutsche Fussball Club hivatásos futballistájának, majd miután a párizsi játékok közeledtével az MLSZ olimpiai amnesztiát hirdetett, Újpestre igazolt, az 1923–1924-es idényben már az UTE-t erősítette. Eredményes játékára felfigyeltek Olaszországból is, 1925-ben már az US Cremonese csatáraként szerezte góljait, nem is keveset: 19 bajnoki mérkőzésen 13-at. Pályafutása dicstelen befejezéséről éppúgy a thac néven publikáló szerző futballtortenet.blog.hu oldalon közzétett 2018-as írása szolgál érdekes adalékkal, ahogyan élettörténete korai szakaszáról is itt olvashatunk különleges részleteket: a futballista 1897-ben Bécsben született Jeszmás Karolina törvénytelen gyermekeként, az említett forrás egy testvérhez tartozó anyakönyvi irat alapján azt sejti, az apa Joseph Horsfeld, netán Honfeld lehetett. Az anya és négy gyermeke 1910 előtt költözött Budapestre, Jeszmás József 1913-ban a Terézvárosi TK játékosaként kezdett futballozni. Ami pedig a hosszú és kacskaringós játékospályafutás végét illeti, az olaszországi kaland után, 1926-tól az Újpestben, a Kispestben, majd a Vasasban szereplő támadó további ambícióit egy félresikerült műtét törte le. Térdsérülése miatt operálni kellett 1928 szeptemberében, a beavatkozás után azonban elfertőződött a seb, hosszú kórházi kezelés következett, egyik lába végül szinte lebénult, 1931-ben rokkantnak nyilvánították.
„Ekkor már (...) problémája támadt az alkohollal, ilyenkor játékostársaival és másokkal is könnyen összeveszett; még 1928 nyarán a Pécs-Baranya elleni barátságos mérkőzést követően összetűzésbe keveredett egy rendőrrel, emiatt elő is állították” – írja az idézett portrécikk. Rövid időre mégis edzői állást kapott Szabadkán, ám jugoszláviai tartózkodási engedély hiányában kénytelen volt hazatérni, és miután 1932-ben újraházasodott, Angyalföldről Csepelre költözött, lakatos végzettségével a posztógyárban kapott munkát. Mellette edzette az üzemi futballcsapatot, ökölvívótréningeket tartott a gyári munkásoknak, mígnem elérkezett 1934 tavaszán a végzetes májusi éjszaka. Az eseményekről számos korabeli napilap részletes beszámolót adott, itt a posztógyári futballmunkáról áprilisban tudósító Friss Újság cikkéből idézünk.
„Jeszmás József három társával éjszaka két óra tájban erősen ittas állapotban tartott hazafelé Pestszenterzsébetről Csepel felé. A becsípett társaság óriási botrányt rendezett útközben. Hangosan kiáltoztak és az eléjük kerülő járókelőket bántalmazták is. Pofonokat osztogattak, amerre mentek és a részeg verekedők között a leghangosabb Jeszmás József volt. Amikor a pestszenterzsébeti Horthy Miklós úton a csepeli átjáró közelébe értek, Gedényi István rendőr-főtörzsőrmester eléjük állott, igazoltatni akarta őket. Legelőször az atléta termetű, bicegő Jeszmás Józsefet.
– Nincsenek nálam semmiféle iratok, hagyjál békét zsaru, mert különben te is kaphatsz valamit – kiáltotta a futballista. A rendőr erre megfogta Jeszmás karját, hogy előállítsa a pestszenterzsébeti kapitányságra. Ebben a pillanatban Jeszmás hatalmas ökölcsapást mért a rendőr-főtörzsőrmester arcába. Az ütés bal szemén érte Gedényi István rendőrt, aki megtántorodott. Jeszmás újabb ütést mért az arcába és az ökölcsapás most már az állán érte a rendőrt, aki hangtalanul összerogyott. Jeszmás társai a jelenet láttára futásnak eredtek, a futballista pedig belerúgott a földön fekvő rendőrbe és utána ő is elfutott. A rendőr-főtörzsőrmester később magához tért, nagy nehezen feltápászkodott a földről és üldözni kezdte támadóját. Utol is érte Jeszmást, aki ismét dulakodni kezdett a rendőrrel. Gedényi elővette revolverét és a levegőbe lőtt, hogy segítségül hívja társait.
Jeszmás erre rákiáltott a rendőrre:
– Tedd le ezt a puskát, mert megbánod!
– Fel a kezekkel, mert lövök! – kiáltotta Gedényi István.
– Dehogy is mersz te lőni, no próbáld meg!
A következő pillanatban ismét hatalmas ütést mért a rendőrre, akinek arcán végigfolyt a vér. A rendőr-főtörzsőrmester most már önvédelemből támadójára irányította a fegyvert, Jeszmás combját vette célba, elsütötte a pisztolyt. A golyó azonban irányt változtatott és Jeszmás hasába fúródott.
A futballista jajszó nélkül rogyott össze. A rendőr a közeli telefonfülkéhez vánszorgott és a mentőket hívta, azután kimerülten leült egy padra és ott várta be a mentőkocsit. A pestszenterzsébeti mentők percek alatt a helyszínre érkeztek. Ezalatt azonban Jeszmás József elvérzett. Az orvosok megállapították, hogy a rendőr pisztolyának golyója áttörte a hasfalat és felhasította az ütőeret, ami rögtöni halált okozott.”
Vagy tán nem is a hasi erek okozták a csillogó futballistaélethez szokott sportember vesztét. A Nemzeti Sport nekrológja így végződött: „– Az volt a baja, hogy nem voltak gondjai – mondják a szövetségi emberek – ez okozta a tragédiát is! Jeszmás Józseftől most búcsúzunk. Attól a Jeszmástól, akit valamikor ezrek biztattak egyszerűen csak így: – Jeszi, Jeszi!”