Válogatott: Le a kalappal a csapat előtt – Sallai Roland

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.29. 23:17
null
A győztes gólt szerző Sallai Roland (20) a csapategységet emelte ki a meccs után (Fotó: Szabó Miklós)
Mint arról beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott Sallai Roland góljával 1–0-ra nyert az északír nemzeti csapat ellen Belfastban a két együttes felkészülési mérkőzésén, kedden. A meccset követően Dibusz Dénes, Sallai Roland és Callum Styles is nyilatkozott az M4 Sportnak.    

 

 

„A második félidőben egyre jobban a kapunk elé szögeztek minket az északírek, míg mi nem igazán tudtunk veszélyes kontrákat vezetni – ha mégis, az utolsó passzokba hiba csúszott. A végén volt jó pár lövésük, fejesük, de szerencsére sikerült mindet hárítani. Összességében minden jó, ha jó a vége, hiszen sikerült megnyerni ezt a mérkőzést” – mondta az elképesztő bravúrokat bemutató Dibusz Dénes, aki arra is kitért, melyik volt a kedvenc védése. „A legutolsó lövést szerencsésen védtem, eltalált, de nyilván az volt a legfontosabb számomra és a csapat számára is.”

A győztes találatot szerző Sallai Roland így nyilatkozott: „Tudtuk a mérkőzés előtt, hogy mire számíthatunk, ez be is következett. Le a kalappal a csapat előtt, hogy az utolsó pillanatokig csúsztunk, másztunk, küzdöttünk, és ne menjünk el amellett sem, hogy Dénes az utolsó tíz-tizenöt percben milyen bravúrokat mutatott be. Azt gondolom összességében megérdemeltük a győzelmet.”

„Általában mindig az utolsó pillanatig megyek, ez most is így volt. Az elmúlt időszakban sokszor kerültek peches szituációba, ezúttal a szerencse is mellettem volt” – mondta győztes góljáról a Freiburg támadója.

„Több alkalommal is nagy nyomást gyakoroltak ránk az északírek, de azt hiszem, jól bírtuk. Elégedettek vagyunk az eredménnyel. Remek együtt játszani ezekkel a srácokkal, szerencsére hamar be tudtam illeszkedni” – nyilatkozta Callum Styles, aki élete második válogatott mérkőzésén van túl.

ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Észak-Írország–Magyarország 0–1
(0–0)

Belfast,
Windsor Park, 18 000 néző. Vezette: Harvey (ír)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG:
Peacock-Farrell – Ballard (Hume, 82.), Cathcart, Brown – McNair, Davis (Saville, 60.),McCann,Lane (Dallas, 60.) – Whyte (Thompson, 68.), Magennis (Charles, a szünetben), McGinn (Lavery, 68.)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Orbán, Lang (Kecskés, 82.), Fiola – Nego (Bolla, 82.), Schäfer, Styles (Vécsei, 82.), Nagy Zs. – Sallai (Gazdag, 72.), Szoboszlai (Nagy Á., 65.) – Szalai Á. (Ádám, 72.)
Gólszerző:
Sallai (56.)

A mérkőzésről tudósított: BORSOS LÁSZLÓ (összefoglaló, Belfast), NAGY-PÁL TAMÁS (videó, Belfast), SZABÓ MIKLÓS (fotó, Belfast)

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
5 órája

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
16 órája

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
2025.03.24. 20:06

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

„Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” – Arda Güler válasza Szoboszlainak

Magyar válogatott
2025.03.24. 16:27

Nagyon kemény csoportba is kerülhetnek a mieink a következő NL-kiírás B-ligájában

Minden más foci
2025.03.24. 10:01
Ezek is érdekelhetik