Juhász Roland: A futballista erősebbé válik, ha a karján van a szalag

– Emlékszik arra, mikor volt először csapatkapitány?
– Az MTK ifjúsági csapatában – vágta rá kérdésünkre a későbbi pályafutása során 95 válogatottságig jutó, a kapitányi szalagot a nemzeti együttes mellett a belga Anderlechtben és a Mol Fehérvárban is viselő, jelenleg a III. Kerületi TVE sportigazgatójaként dolgozó, 39 esztendős Juhász Roland. – Az utánpótlás-válogatottnak is lehettem kapitánya, a felnőttek között pedig először huszonegy évesen ért a megtiszteltetés. Lothar Matthäus volt akkor a szövetségi kapitány, kétezernégy végén a thaiföldi tornán vettünk részt, a második, Észtország elleni mérkőzés előtt adta nekem a karszalagot, mondván, kiérdemeltem, hogy kivezessem a válogatottat a pályára. Nem állítom, hogy az volt minden idők legrangosabb tornája, de mégiscsak a hazámat képviseltem, ami mindennél többet jelentett nekem. Eltelt azóta tizennyolc év, s máig büszke vagyok arra, hogy azon a napon én lehettem Magyarország csapatkapitánya!

– Először, de nem utoljára…
– Huzamosabb ideig akkor tölthettem be a tisztséget, amikor Erwin Koeman irányította az együttest. Azt követően is viselhettem a karszalagot egyszer-kétszer, mindig felemelő érzés volt. Erwin Koemanra visszatérve: hogy maximálisan bízott bennem, azért is emelem ki, mert az edző és a csapatkapitány kapcsolatában a bizalom az egyik legfontosabb tényező. Lényeges, hogy a szakember és a játékos sokat beszélgessen, meccs közben is nagy előnye van, ha idővel félszavakból is megértik egymást. A csapatkapitány az edző meghosszabbított keze a játéktéren, bizalmi pozíciót tölt be. Tapasztalatból mondom: a futballista erősebbé válik, ha a karján van a szalag.

– Beszélne erről bővebben?
– A csapatkapitány ki tud hozni magából olyasmit is, amire korábban nem gondolt volna. Egyrészt az együttes élére kell állnia, no meg több olyan szerep hárul rá, amelyben bátran kell viselkednie – hiszen a társait, egyben a klubját vagy éppen hazáját reprezentálja. S persze példát is kell mutatnia! Hogy mást ne mondjak, a feszült szituációkban higgadtan kell viselkednie. Nem tagadom, volt, amikor ez nehezemre esett, egy-egy rosszabb időszakban előfordult, hogy nagyobb volt a szám a kelleténél, de idővel megtanultam kezelni ezeket a helyzeteket is. Hozzáteszem, a látszat sokszor csal, legalábbis kívülről. Sokan hajlamosak arra, hogy valakit a pályán mutatott habitusa alapján ítéljenek meg. Csakhogy ők nincsenek tisztában azzal, éppen mi történik a gyepen. Azt látják, hogy a csapatkapitány kiabál, ám azt nem hallják, hogy kinek és mit. Holott gyakran a társaihoz szól, próbálja űzni-hajtani, jó irányba terelni őket. Mert bizony sokszor az együttes vezére érzi meg, mikor van keresnivalójuk, mikor lehet megnyerni a meccset, mikor lehet visszakapaszkodni a mérkőzésen. Na, olyankor kell belehajszolni a többieket a sikerbe.

– A kapitánynak kell a csapat kéréseit tolmácsolnia az edzőnek vagy a vezetőségnek is. Ez nem kellemetlen időnként?
– Ha őszinte a viszony a felek között, nem. Tény, ha az öltöző egységes álláspontot alakít ki, ha akad kérés vagy kérdés, megint a csapatkapitány lép színre. Ehhez azonban az is szükséges, hogy egy véleményen legyen a többiekkel. Megesett, hogy a csapat szeretett volna elérni valamit a vezetőknél, de én azt mondtam, fiúk, ennek nem most van itt az ideje. Belátták, hogy igazam van, nem is volt gond belőle. Ha a bizalom és a megbecsülés kölcsönös, a legnehezebb helyzeteket is lehet kezelni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a csapatkapitány nem afféle magányos hős, vannak helyettesei, vagyis támaszai, akik tényleg sokat tudnak neki segíteni. Ha egy nyelvet beszélnek, és egy cél hajtja őket, még arra is van lehetőség, hogy ütköztessék a véleményüket. Az egyenesség jegyében fontos, hogy adott esetben tudjanak egymásnak nemet is mondani.

– Mi a jobb: ha az edző jelöli ki a csapatkapitányt, vagy ha a társak választják meg?
– Jó kérdés... Egy biztos, mindkettő hatalmas megtiszteltetés. Ha új edző érkezik a csapathoz, nem árt, ha az elején türelemmel van, és felméri, milyen a légkör az öltözőben, kinek hol a helye a hierarchiában. Van, amikor bele kell nyúlni a rendszerbe, van, amikor nem. Ha igen, még az is megtörténhet, hogy a szakember olyasvalakinek szavaz bizalmat, aki nehezebb személyiségnek tűnik. Ugyanakkor a karszalag felelősségteljesebb viselkedést válthat ki belőle, megmozgathatja a benne szunnyadó erőket, és az illető úgy áll a csapat élére, mint senki más, sőt a teljesítménye jobb lesz, mint amilyen addig volt.

– Milyen a jó csapatkapitány?
– Elengedhetetlen, hogy erős karakter legyen. S legyen hitele a társak, az edzők, a vezetők és a szurkolók előtt, mert nemcsak az számít, hogy valaki milyen jó futballista, hanem az is, mennyire bíznak meg benne mások. Fontosak természetesen az emberi tulajdonságok, amiként az is, hogy ne legyen túlzottan heves a pályán. Nyilván nehéz megtalálni az arany középutat, de érdemes.

– Megint csak tapasztalatból beszélhet: nehéz feladat csapatkapitánynak lenni?
– Nem. Roppant hálás és megtisztelő.

– Karrierje során ki volt az a játékos, akire a legjobb csapatkapitányként gondol vissza?
– Ami a válogatottat illeti, amikor Szalai Ádám lett a kapitány, már nem szerepeltem a nemzeti együttesben, az én időmből Gera Zoltánt és Dzsudzsák Balázst mondanám, mindketten a címeres mezhez méltó vezérek voltak. Ha már az imént részleteztük, milyen a jó csapatkapitány, egy név azonnal beugrik, Sándor Györgyé. Ő akkor volt a Vidi kapitánya, amikor Belgiumból hazatértem, nagyon tetszett, ahogyan kezelte az öltözőt. Figyelt mindenre és mindenkire, a magyarokra ugyanúgy, mint a légiósokra. Amikor fiatalon felkerültem az MTK első csapatába, gyerekkori példaképem, Illés Béla viselte a karszalagot, rá minden téren felnéztem. Kellenek az öltözőbe az olyan személyiségek, amilyen ő volt. Jóllehet abban az időben több ilyen karakter volt, mint manapság. Most sokszor felvetődik a kérdés különböző csapatoknál: ki az, aki alkalmas lehet a tisztség betöltésére? Nem tudom, mi az oka ennek.

– Szalai Ádám visszavonulásával a válogatottnál is új gazdát kell keresni a karszalagnak. Ön kinek adná?
– Mondjuk Gulácsi Péternek. Nem véletlen, hogy ő a csapatkapitány Lipcsében, nagy szó, hogy a német Bundesliga egyik meghatározó klubjánál ennyire bíznak benne. Rajta kívül Willi Orbánt, Szalai Attilát és Szoboszlai Dominikot sem tartanám rossz megoldásnak, talán még egy gát is átszakadna bennük, az eddiginél is jobban játszanának. A mai futballvilágban egyébként jellemző, hogy fiatalokra teszik rá a szalagot, aminek szintén lehet előnye: extra motivációt válthat ki belőlük. Ha már itt tartunk: az elképesztő inspiráció lerítt Szalai Ádámról is, az ő szerepe jelentős hatással volt a csapat kiváló teljesítményére. Marco Rossi szinte az összes nyilatkozatában kiemelte, milyen fontos a válogatottnak, és ez valóban látható, érzékelhető volt. A keretben lévő fiatalok szerencsések, hogy testközelből látták, milyen egy valódi vezér. Bárkire is essen végül a szövetségi kapitány választása, azt a szellemiséget kell képviselnie, amit Szalai Ádám. Ha azon az úton megy tovább, nagy baj nem történhet.