A sikeres hollandiai túra (Hollandia: 2:1, Rotterdam: 4:2 – Népsport, február 27.) után Nádas Ödön szövetségi kapitány csak a balszárnyat cserélte ki a Csehszlovákia elleni mérkőzésre, Bihámy Béla és Titkos Pál helyett Turay József és Serényi Imre került a csapatba.
A bizakodó készülődés közben minden percben várták Prágából a hírt arról, hogy Európa-kupa-mérkőzés lesz-e az Hungária úti, ám csak azt tudhatták meg, hogy a csehszlovák államvasutak kedvezményes áron hirdetett utazást a meccsre, a program három napra szólt, s benne volt a teljes ellátás is Budapesten. A drukkerek annak rendje és módja szerint megérkeztek, ám az csak a kezdés előtt derült ki, hogy nincs Ek-meccs, presztízsból küzdünk meg az ellenféllel.
Ez nem látszott meg az érdeklődésen, Nagy Marcell, az MLSZ pénztárosa lelkendezett, hogy viszik a jegyeket, mint a cukrot. Főként a diákjegyek fogytak, a Nemzeti Sport szerint azért is, mert Nádas csapatában többségben voltak a fiatalok: a kapus Szabó Antal 22 éves volt, ahogy a mezőnyben Barátky Gyula, Lázár Gyula és Cseh II László is. Bíró Sándor ugyanakkor 21, a csapatkapitány Sárosi György pedig 20. Nagy azt is elárulta, hogy a mérkőzésre biztosítást kötöttek, 10 ezer pengő (ma: 16 millió 010 ezer forint) üti a szövetség markát, ha 14 és 17 óra között 2 milliméter csapadék esik.
A csehszlovák szövetségi kapitány, Josef Fanta beválogatta a beregszászi Kalocsay Gézát (19) is – szintén a fiatalítás jegyében. Kalocsay felmentést kért sérülés miatt, de Fanta nem fogadta el, így ő is megérkezett. Örömmel nyilatkozott, mondta, hogy régen volt már Budapesten, s rögtön a sportáruházak iránt érdeklődött, mert meggyőződése, hogy sehol sem lehet olyan jó futballcipőt kapni, mint nálunk. Fanta kapitány így beszélt: „Kalocsay játéka felől csak vasárnap lehet dönteni. Minden eshetőségre számítva Budapestre kérettem Kopeckyt is, aki azonban belső csatár. Igaz, hogy Antonín Puc tud szélsőt játszani. Mégis azt hiszem, hogy Kalocsay játszani fog.”Tévedett. A szélső a kezdés előtt térdhajlításokkal próbálkozott az öltözőben, alig bírt fölállni, így nem játszhatott. (Aztán pályafutása során háromszor volt csehszlovák és kétszer magyar válogatott.)
A mérkőzést a svájci William Bangerter vezette. A bíró már péntek este megérkezett, éjfél utánig együtt volt magyar vendéglátóival (vacsora, kávéház), aztán másnap – mint kísérői elmesélték: „Voltunk a Várban, a Halászbástyán, a Parlamentben, a fedettben, a Gellértben, a Szigeten, a Vajdahunyad várában, a Hungária–Kispest mérkőzésen. Vett magának kesztyűt, zoknit, azt mondja, nálunk csuda olcsó minden. S vett magának pont száz darab képeslapot. Azt mondja, a többieknek azért nem ír, mert azokkal haragban van...”
A Hungária úton 25 ezer néző volt kíváncsi a meccsre, öröm, hogy „ezúttal az odajutással sem volt különösebb baj. A BSzKRT vadonatúj kocsikból álló hármasvonatokat járatott, autóbuszok serege sorakozott fel a pálya bejárója elé, a taxik is ünnepnapjuknak vehették a magyar–csehszlovák mérkőzést.”Magánautókból sem volt kevés, számukat „erősen feljavította a Csehszlovákiából jött autók hatalmas tömege, majdnem minden harmadik autónak külföldi rendszáma volt a pálya körül”.És ha már a körülmények, jöjjön még egy, a korhoz tartozó megállapítás: „A szokásos tavaszi divatrevüt hiába kerestük a tribünön. Férfiakon, nőkön lehetett látni a gazdasági válság szordínós ruházkodását, s ezúttal mintha a gyengébb nem gyengébben lett volna képviselve, mint máskor.”
Aztán elkezdődött a meccs és a nép az egyik ámulatból a másikba esett. Az első félidőben „lendületes, magas színvonalú csatárjátékunk Cseh és Teleki által kidolgozott, Turay által belőtt dugóban nyer nyomatékot”. A 22. percben ugyanis „a csehszlovákoké a labda, de a hátrahúzódott Turay elveszi tőlük, Sárosinak tolja, innen Csehhez kerül (közkívánatra!), Cseh és Teleki közt egyszer ide-oda pofozódik a labda, hogy Csehtől balra guruljon, Turay most már ott van, ballal, ahogy jön, laposan ragasztja a jobb alsó sarokba. 1:0.”
Félidőben a magyar öltözőben azért ujjong mindenki, mert ezúttal „szél ellen is igazi futballt tud játszani a magyar csapat”. Nádas kapitány arra biztatja a játékosokat, hogy lőjenek többet (a végén 36 lövésnél álltak meg, 18 ment kapura). Az öltözőfolyosón Meskó Arisztid rendőrkapitány beszélget, arról, hogy ha ilyen jó marad a futballunk, a 40 ezer néző is természetes lesz.
A II. félidőben is csodagólt lő a csapat, a 71. percben „Barátky kapásból Csehnek ad, Cseh fordul és Telekinek gurít, ez rögtön tovább Turayhoz (Simperskyt is kijátszották), a labda Turaytól pontosan Csehnek jön lábára, aki a két bekk között a 16-ról akkora ágyúlövést ereszt meg, hogy Plánicka hiába dobja magát szétvetett karokkal. A labda a háló bal sarkába fut. Bombagól! 2:0.”
Frantisek Plánickán egyébként nem múlott semmi. „A csehszlovák kapuvédőt a világ legjobb kapusának tartja a futball társadalma. Ezt a címet tegnap újra kiérdemelte. A nagyszerű védések egész sorát mutatta be, s ezzel megakadályozta azt, hogy csapata súlyos vereséggel hagyja el a magyar fővárost” – így a Nemzeti Sport. Ezzel együtt megduplázhattuk volna az állást, a 84. percben Teleki Pál irtózatos erővel lőtte a kapu jobb sarkába a labdát, de Serényi a kapuvonalon állt – lesen. Öt perccel később újra Teleki , „mint a végzet tör a kapura”, ám Josef Ctyroky buktatja. A tizenegyest Barátky lövi, lassan fut neki, majd a lécet találja el. A labda onnan kerül a kapu mögé.
„Úgy álltál neki a tizenegyesnek, mintha simmizni akarnál. A guta majd megütött. Végre itt lett volna a jó alkalom, hogy a csehszlovákokat elkapjuk, s tessék, még egy tizenegyest sem tudunk berúgni” –teremtette le a lefújás után Nádas Ödön Barátkyt, aki „nagyon szívére vette a szövetségi kapitány dorgáló szavait, mert hangosan sírni kezd. »A fejemet szeretném letépni, amiért nem rúgtam be«”– mondogatja hüppögve. Hogy egy remek meccs után, amikor a csapat pazarul futballozott, mennyire vall pedagógusra Nádas lépése, vitatható, mindenesetre a kapitány úgy érvelt, hogy csak azzal szigorú, akit szeret.
A zárszót Nagy Marcell mondta ki, így beszélt a meccs másnapján az MLSZ-ben: „Jó csapat kell! Nem a futball vesztette el a közönségét, az megvan most is változatlanul, hanem a gyengébb játéknívó csökkentette a látogatottságot. Legyenek jók a csapatok, jöjjön pár győzelem, és újra itt lesz a közönség régi, teljes létszámában. Itt van ni, már megint csilingel a telefon... Egész délelőtt a magyar–osztrák mérkőzés jegyei iránt érdeklődnek. Pedig csak április 30-án lesz a meccs.”
Ahol tényleg összejött a 40 ezer, csak éppen a győzelem nem (1:1).
A Nemzeti Sport jubileumi számában közölte, hogy a lap története huszonötödik esztendejét azzal is emlékezetessé akarja tenni, hogy a magyar sport 25 kiválóságát a lap emlékplakettjével tünteti ki. A 25 plakett közül az a magyar sportember kap egyet-egyet, aki az esztendő folyamán kimagaslóan nagy szolgálatot tesz a magyar sportnak. Vasárnap este, a Magyarország–Csehszlovákia mérkőzés után ült össze első ízben a szerkesztőség bizottsága, Vadas Gyula dr. főszerkesztő elnökletével. A testület úgy találta, hogy Sárosi György, a válogatott futballcsapat kapitánya és középfedezete eddigi szereplésével, a magyar futballnak és általában a magyar sportnak tett szolgálataival az emlékplakettet kiérdemelte. Sárosi a jubiláns számunkban eredeti nagyságban közölt Nemzeti Sport-plakett ezüst példányát kapta meg, s a szerkesztőség megbízottja már másnap átadta neki. |
Magyarország Csehszlovákia 2:0 (1:0) 1933. március 19., Budapest Hungária út, 25 ezer néző, vezette: Bangerter (svájci) Magyarország: Szabó – Korányi I, Bíró – Barátky, Sárosi I, Lázár – Markos, Cseh II, Teleki, Turay, Serényi Szövetségi kapitány: Nádas Ödön Csehszlovákia: Plánicka – Burger, Ctyroky – Skála, Simpersky, Krcil – Junek, Zajicek, Prusa, Kopecky, Puc Szövetségi kapitány: Josef Fanta Gólok: Turay (22.), Cseh II (71.) |